Mert néha az is jó, ami rossz

Nem kérdéses hogyan üthetek el 20 percet, ha van a közelben egy könyvesbolt. Feldmár András egyik könyvét fogtam meg, lehuppantam a műbőr fotelba és ott kezdtem el olvasni, ahol kinyílt.

"Az egy csoda, hogy van élményünk egyáltalán. Még akkor is, ha óriási fájdalmaim vannak, és rettenetesen deprimált vagyok, az is egy élmény, az is egy csoda. Az csoda, hogy rosszul tudom magam érezni. Hát ki vagyok én, hogy válogassak, hogy jó élményeim és rossz élményeim legyenek. Az ember legyen hálás azért, hogy élményei vannak. Egy buddhista gyakorlat szerint, ha már itt leszel, ha már itt vagy, akkor legyél hálás. Te nem gyáva vagy, te egy hálátlan kutya vagy. Ha azt mondom, hogy én jövök és meglátogatlak, akkor jövök és meglátogatlak akkor is, ha esik az eső, akkor is, ha jégkockák esnek, akkor is, ha havazik, csak fel kell öltözni jól. De azt nem fogom mondani, hogy ja, hát rossz az idő, nem jövök. Tehát a félelem az olyan, mint a rossz idő. Nem kell számításba venni, akkor is azt csinálok, amit akarok. És mikor ezt megértettem, akkor már tudtam, hogy a halálos ágyamon nem fogok magamról olyat gondolni, hogy én egy gyáva ember voltam. Ez nem jelenti azt, hogy én nem félek, csak én akkor is azt csinálom, amit akarok." (Feldmár András : Van-e élet a halál előtt?)

Elolvastam egyszer, majd még egyszer. Gondoltam meg kellene tanulni, mint egy verset. Évekkel ezelőtt volt egy könyvem, amelyet mindig akkor nyitottam ki, amikor gondom volt és úgy működtött, mint a tarot kártya, nagyon rejtélyesen, de mindig mutatott egy jó irányt, vagy egyszerűen behangolta a belső iránytűmet. Ez a könyv Richard Bach-tól az Illúziók volt. Lassan öt éve nincs nálam. Kölcsönadtam és ott ragadt. Nem hiányzik. Most már úgy gondolom ideje volt elveszíteni és jobbat kaptam helyette.

Ültem ott a műbőr fotelban, brrrr, nagyon utálom a műbőr fotelokat és azon kaptam magam, hogy végre megint a jelenben vagyok. Nem hadarom újra és újra a belső monológot, nem fojtogatja torkomat a sírás, egyszerűen csak vagyok. Itt és most. Figyelem az embereket, az illatokat, a zajokat. Mindenféle jár a fejemben, csapongnak a gondolatok, és az a heteken át újra és újra lejátszott lemez eltűnt. A másik oldalon vagyok, messze attól, ami volt. Pontosan tudom, hogy kik vittek, csalogattak át a másik oldalra és ezért még jobban szeretem őket.