Eső- és akácillat

Újra és újra meg tud lepni Budapest. Most éppen azzal, hogy az aszfalt- és betondzsungel közepén bemutatja a tavaszt. A könnyű nyári zápor adja az esőillatot, a megkönnyebbült levegőben pedig bohókás táncot jár az akácfavirág illata.

Azért inkább vidékre kellene költözni és a kerítés mellé néhány akácfát ültetni. Bár ez is ugyanolyan hülyeségnek tűnik, mint szilvát venni. Igen, életem egyik legtragikusabb pillanata volt, még a válásnál is rosszabb, amikor a piacon szilvát vettem. Mert szilvát nem vesz az ember, hanem bringázás közben lopja és még meg sem kergetik érte, úgy mint az őszibarackért vagy a cseresznyéért, mert a termés fele az árokparton rohad, a másik feléből pedig pálinka és lekvár lesz. Szilvát nem vesz az ember, hanem a szilva van. Van a kertben, a kapu előtt vagy legrosszab esetben egy ág átnyúlik a szomszédból és azon az ágon annyi gyümölcs érik, hogy szilvásgombóc mellett még lekvárt is lehet belőle főzni. Akácfát sem ültet az ember, hanem az akácfa is van. Legtöbbször a kert végében és kegyelemből hagyják meg, mert ott senkit sem zavar.

Vajon kinek a kegyelméből maradtak meg Budapesten az akácfák? Talán csak szerencséjük volt, hogy sohasem voltak útban...