Mindenféle lelki dolgok
Néhány megjegyzés, néhány próbafülkében jól elhelyezett tükör és egy kis gondolkodással eltöltött idő, és már romjaimon sírdogálok. Ronda vagyok és kövér, és bőgök, így a szemem is piros. Teljes katasztrófa. A pasim egyszerűen lehülyéz és okosan próbál velem beszélgetni, emlegeti a hormonokat, majd kinevet, megnevettet. Az önbizalmam még mindig a béka feneke alatt, de a karjaiban jó.
Szombaton már majdnem úgy csináltunk, mintha veszekednénk. Ő késett (rosszul viselem), én úgy éreztem, hogy mindent nekem kell előkészíteni, bepakolni (még rosszabbul viselem) és amikor hazaért, egy hisztis feleség fogadta. Annyira lekötött a dühöngés, hogy észre se vettem, milyen örömmel jött haza. Komoly átélésssel hisztiztem és csak az a két haragos, okos mondat térített észre, amellyel a jelenetemre reagált. Felháborodott, hogy hülyeségek miatt raplizok és hagyom, hogy ezek a hülyeségek befolyással legyenek a boldogságunkra és kapcsolatunkra. Elment zuhanyozni, én vasaltam az ingjét. Pár perc múlva már egymás öletük és egyáltalán nem érdekelt, hogy elkésünk vagy sem. (Nem késtünk.) Én meg még szerelmesebb lettem a férjembe. Azért, amit mondott, azért, ahogy mondta és azért, ahogy megölelt. Vele mindig több leszek és jobb ember. (Szombaton este nagyon-nagyon sokat táncoltunk, néztünk csillagokat is és egymásnak vackolódva aludtunk el.)
|