| |
2008. március 16., vasárnap
|
Tökéletes tíz perc
Szombati jóga után, sétáltam át a Mechwart-ligeten és tökéletes percek peregtek egymás után. Ragyogott a nap, kabát nem is volt nálam, csak a vastag lila garbóban voltam, és az új táskámat vittem. Mosolyogtam, mert megint megringattam a kölyköt és minden virágzó faágnál a teljes légzést gyakoroltam. Virágillat szállt a gyomromba, majd végigkúszott a lábam kisujjáig. Már a délutánt tervezettem, ahogy az elmúlt hét minden napján, és boldogságomat úgy vágytam görgetni, mint télen a hógolyót a szőlősorok között, hogy hóembert építsek. Itthon a férjem várt ebéddel, a kedvemért csinált mézes-mustáros csirkeszárnyat és a szeme koboldosan csillogott. Alig nyeltem le az utolsó falatot, már indultam volna kirándulni. De nem indultunk. Vártam. Vártam. Vártam. A boldogságom olyan könnyen pukkant ki, mint a szappanbuborék. Könnyeim is nekiindultak, én pedig vergődtem. Egyedül nem volt kedvem elindulni, de árulónak éreztem magam, hogy ilyen gyönyörű időben a lakásban kesergek. Magamat utáltam, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Az érzelemtenger estére elcsitult, de magamnak nem bocsátottam meg és még most, egy nappal később, se tudom, mi lett volna igazán helyes.
|
#
19:19 -
átlátszó emberek -
Myreille
|
|
|
