Svéd csirkemell
Az egyik kedvenc kajám és hasznos receptem a svéd csirkemell. Az utóbbi időben ritkán csináltam, mert mindig azt hittem, hogy a barátaim már halálosan unják, de csak tegnap este derült ki, hogy még sohasem kóstolták. A svéd csirkemell igazi jolly joker. Kevés előkészületet igényel; a hosszú sütési idő alatt, ki lehet takarítani a konyhát, mire a vendégek megérkeznek vagy hajatmosni és -szárítani; bármilyen saláta illik hozzá, de adhatunk mellé petrezselymes rizst is.
Fogalmam sincs, honnan szereztem az eredeti receptet, a lényeg, hogy benne van a szakácsfüzetemben. Az eredeti recept szerint a a csirkemelleket vékony szeletekre kell vágni, megforgatni tojásban, majd reszelt sajtban és jénaiba rétegezni. A maradék tojást, sajtot és egy pohár tejfölt össze kell keverni és ezzel leönteni a húst. Én a macerás részeket ki szoktam hagyni, úgy csinálok, mintha minden maradék volna. Fokhagymával bedörzsölök egy tűzálló tálat majd kivajazom. (A megfelelő tűzálló tál kiválasztásakor figyelembe kell venni, hogy a tojásos-tejfölös cucc sütés közben bő kétszeresére nő, de amint kivesszük a sütőből összeesik.) A csirkemellfiléket belepakolom, megsózom és megborsozom. 3 tojást összekeverek egy nagy pohár tejföllel, tesze hozzá egy kis őrölt borsot és egy gerezd zúzott fokhagymát, hozzákeverek kb. 20 dkg reszelt sajtot és ezzel a lötyivel leöntöm a húsokat. Lefedem és 50 percig sütöm, majd fedő nélkül addig, amíg a teteje megpirul. Melegen és hidegen is nagyon finom.
Tegnap - állapotos szétszórtságomban - csak akkor vettem észre a kimaradt sajtot, amikor a lötyi már a húson volt. Semmi gond. A sajtot a lötyi tetejére szórtam és észre se lehetett venni, hogy valamit elhibáztam.
|