Rendes kölyök, mocorog

Frankón nem tudom, hogy mit mondanak az orvosok meg mit lehet érezni és mit nem a 10. hét végén, de tegnap éreztem a gyereket. Igaz, először nem is én, hanem a pasim, aki a kezét a pocakomra tette és így feküdtünk a sötét szobában. Aztán a pasim felkapta a fejét, hogy VALAMIT érzett, mintha pillefinoman valami mocorogna a pocakomban. Innen lelkes tapogatásba kezdett. Én meg biztosan tudtam, hogy a gyerek most a köldököm bal oldalán lubickol. Ezután én tettem a kezemet a pocakomra és vártam. Először valószínűtlen volt a könnyű, finom érintés, gondoltam arra, hogy talán a beleim tréfálnak meg, de ILYET még sohsem éreztem. A simogatás ismétlődött, hol eltűnt, hol feltűnt.

Szerintem a gyerek játszott. Ficánkolt a pocakomban és kacagott. Én meg fél lábbal a mennyországban éreztem magam.

Vannak olyan pillanatok, amikor megállítanám az időt és szelencébe zárnám a pillanatot. Ez is olyan volt. Meg az is, amikor vasárnap a család egy asztalnál ült és nevettünk, de úgy, hogy a könnyünk csordult. Meg akkor is megállítanám az időt, amikor a pasim szája puhán a számhoz ér...