Kezdődő ráncok

Hónapok óta nem találkoztunk, bár lehet, hogy kevesebb volt és csak nekem tűnt hónapoknak. Sok fontos dolog történt velünk, emiatt az idő gyorsabban repült. A fő vonulatokról persze tudtunk, Bell találmányának köszönhetően, de azért mégiscsak hosszú idő telt el. Délután sütöttem Tarte Tatin-hoz hasonló karamellás-almás süteményt és amikor felcsengetett, begyújtottam a piros kislábos alatt a gázt és elkezdtem vizet forralni a teához. Nem szereti, ha mikrózom a vizet, ezért kis piros lábosban melegítem mindig, ha jön. Ilyen lesz majd nagyon-nagyon sok év múlva is, amikor a ráncok pókhálóként futják be az arcunkat. Lelkükben megmaradunk harmincnak, a testük viszont évről évre öregedni fog. Nincs mese. El tudom magunkat képzelni hetven-nyolcvan évesen, ahogy almás sütit eszünk és forró teát iszunk. A teát finom porcelánból, mint az úrilányok, és nevetünk, mint a csitrik.

Csinált nekem szépkék fülbevalót, kétfajta nyakláncot, sőt egy gyönyörűséges csillagot. Szerintem - illetve nagyon remélem -, hogy fél évszázad múlva valami hasonlót hoz, és amíg ő ugrál a vicces zokniban, amit tőlem kapott, én a fejemet rázom, hogy érezzem a fülbevalót. Otthonkát nem fogunk hordani és kendőt sem. Pirosat és vidám színeket viszont sokat. Talán hófehér bubifrizurám lesz, de amilyen hülye hiú vagyok mostanában - szemránckrém nélkül nem stimmel a napom -, a fodrásztól majd azt fogom kérni, fesse mézszőkére.