Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2008. január 5., szombat

Pirkadat előtt

Nem tudok igazán jó okot arra, hogy ezen a hajnali órán miért nem alszom. Napfelkelte meg tenger éppen elég (és kielégítő) indok lenne, de ugye tél van, sötét és hideg. Olyan hideg, hogy még a fűtést is nagyobb fokozatra állítottam. Valahogy úgy történhetett, hogy a pasim bekanapézott (tévézés közben elaludt a kanapén) és fél négy tájban bebújt mellém az ágyba, ahol én fogmosás nélkül, ruhában aludtam amióta hazaértünk. Fogmosás nélkül viszont nem tudok aludni és a vacsorára elfogyasztott bruschetta pizza sok fokhagymával tovább csökkentette konfortérzetemet. Tehát megébredés után megszabadultam a ruháimtól és elmentem fogat mosni. Visszafeküdtem és háromnegyed órán át megpróbáltam visszaaludni. Háromnegyed ötkor már olyan ideges voltam, hogy nem tudok elaludni, hogy inkább felkeltem. A mosógépbe beraktam az ágyruhákat - a mosógép mos -, elmosogattam és hajat mostam.

Illatos vagyok és feszült. Gondolatok megállás nélkül cikáznak a fejemben. Próbálok egy kis rést ütni a valóság realista szövetén, vagy éppen kijátszani a realizmust, hogy minden a helyére kerüljön. Persze, tudom, hogy minden a helyére fog kerülni, úgy mint a Rubik-kocka apró négyzetei, csak még azt nem tudom, hogyan.

# 05:42 - szőke nő - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor