Joanne Harris: Csokoládécipő

Joanne Harristől a Szederbor a kedvencem, de a Csokoládé folytatásának természetesen nem tudtam ellenállni, sőt most, a Csokicipő után, már méregetem az Ötnegyed narancsot, a Szent Bolondokat és a Partvidékieket. Szépen "átgondoltam" a Harris könyveket és rá kellett döbbennem, alig olvastam tőle valamit, így elég butaság kedvenc könyvet választani. Arra viszont határozottan emlékszem, elteltem Harris-szel, amikor felhagytam könyveinek olvasásával, és az is az igazsághoz tartozik, meghatározó blogélményem volt, amikor egy srác levelet írt és elmesélte, olvasta a blogom, nővére polcáról levette a Szederbort és tetszett neki, pedig korábban eszébe se volt nővére könyveire nézni. Akkor nagyon piros cipős nőnek éreztem magam.

Alapjában pesszimista lehetek, mert ódzkodom a jó (és sikeres) könyvek (és filmek) folytatásától. Túl sokan buktak már bele ebbe a vállalkozásba. Az első pár oldal után majdnem letettem a Csokoládécipőt. Zavaros zagyvaságnak tűnt és én csak azért olvastam tovább, mert ígértem belőle recenziót. Pár oldallal később azonban magába szippantott a könyv, és le se tudtam tenni, amíg az utolsó pontig el nem értem.