Gesztenyepüré

Ebben az évben annyi gesztenyepürét és főtt gesztenyét ettem, mint az egész előző életemben. (Ízlik és ezt is az öregedés jelének tudom be.) Amikor Chili & Vanilia-nál olvastam egy gesztenyepüré receptet, azonnal elhatároztam, én is megcsinálom. Az első probléma a gesztenyesütés jelentette. Mi gyerekkoromban nem sütöttünk, így ötletem se volt, hogyan kell csinálni. Most már kétszer csináltam és megtaláltam a biztos receptet: a gesztenyéket be kell áztatni legalább 3 órára, majd gömbölyű részükön egy kereszt alakú bevágást kell eszközölni, tepsibe pakolni, vizet önteni a tepsi aljára, majd legalább 40-60 percig sütni. Az első stresszt az okozta, hogy nem tudtam csak a héjat bevágni, mindig belevágtam a gesztenye húsába is. (A kés az oka.) De a végeredményt nem rontotta. Mivel lusta vagyok és nem szeretem macerás dolgokat, elég hebehurgyán tettem az alufóliát a tepsi aljára és kicsit meglottyan a víz. A forró gesztenye pucolása közben ennek örültem, mert könnyen lehetett tisztítani.

A megtisztított gesztenyét lábosba tettem, felöntöttem annyi tejjel, amennyi majdnem ellepi, majd vizet, hogy ne lássak egyetlen gesztenyét se. Vaníliás cukrot szórtam hozzá és jó sokáig főztem. (A gesztenyék megpuhultak, már-már kedvük támadt lesülni és az egész cucc besűrűsödött.) Ezután öntöttem hozzá egy kis tejszínt meg rumot (rum nélkül nem élet az élet) és robotképpel pépesítettem. Néhány óra pihenés és lehet enni.

Nem lehet kapni jó öreg krumplinyomót, így fokhagymanyomóval dolgozom. Édes élet.