Két legyet egy csapásra

Salman Rushdie a Sálimár bohóc kapcsán éppen Budapesten villámlátogat. Délelőtt a Gresham-palotában volt sajtótájékoztató, amit (értelemszerűen) nem hagyhattam ki. Rushdie nagyon jó fej, jókat mondott, nagyon türelmesen és finom gyúnnyal válaszolgatott a legidiótább újságírói kérdésre is.

A legviccesebb újságírói kérdés azt firtatta, hogy hogyan kell Rushdie könyveit olvasni, regényként, allegóriaként vagy másként. (Anno bölcsész lehetett a kislány.) Rushdie olyan jámboran, ahogyan egy felnőtt magyaráz a kisgyereknek, egyszerűen azt válaszolta, hogy mint a többi könyvet. Olvasni kell oldalról oldalra és olykor lapozni. Aztán, ha hat, akkor hat, ha nem, akkor pedig nincs mit tenni vele. Egyébként arról is beszélt, hogy ő a Sálimár bohócát szerelmi és bosszúálló történetnek szánta, de az olvasók a terrorizmust látják benn. Érdekesség még, hogy Az éjfél gyermekeit a fiának írta és egészen más érzés egy embernek könyvet írni, mint csak úgy írni egy regényt, mert van egy történet, amit el szeretne mesélni.

Én csendben kussoltam és gyűjtöttem a jó pillanatokat meg történeteket. (Volt neki bőven.) Kaptam dedikálást a Sálimár bohócába (Ez a harmadik dedikált könyvem), majd ha már ott voltam (Ismerd meg Budapestet, mozgalom keretében) körülnéztem a Greshamben. Tudom, nem újdonság, hogy csudaszép, de én most jártam ott először.