Feladom

Ennek most fájnia kellene, gondoltam, de sehol sem éreztem fájdalmat. Semmit sem éreztem. Néztem, ahogyan mozog a szája, hallottam, amit mond, és pontosan tudtam, hogy azok a könnyű kis szavak, milyen természetesen siklanak ki száján és észere se veszi, hogy gyilkos szavakat fűz egymás után. Nem gondol rám, csak magára, és megint oda jutok, hogy nem szeret. Már nem is akarom felmenteni azzal, hogy nem úgy szeret, ahogy nekem jó lenne. Már nem szépítem, csak csendesen megpróbálok megküzdeni és megbékélni azzal, hogy nem szeret. A mérgezett szavakat csak néhány óráig tudtam megállítani. Egy csendes pillanatban lecsaptak. Gördülnek a könnyek. Sajog a szív. Mosogépben forog a ruha. A szobában nyúlik a fénycsík. Szürke felhők úsznak az égen. Másként nem tudom magam védeni, csak ha távolodom. Megint éveket vesztegettem el arra, hogy utat találjak hozzá, de neki semmit sem jelentenek ezek az utak. Másmerre jár. Sohasem felém indul. Hozzám sohase jön, se átvitt, se a szó valódi értelmében.