Nátha és boldogság

Ropiharcos és férjem biztatására beküldtem három képet a National Geographic Magyarország fotópályázatára. (Amíg csak beszéltünk róla lelkes voltam, de a válogatásnál elkeseredtem, mert annak a képnek a mérete, amivel nevezni szerettem volna, nem volt jó, így első blikkre választottam egy másikat.) Pár hete megnéztem, még nem volt eredmény, és az esélytelenek nyugalmával el is felejtettem az egészet. Ma is Ropiharcos hozta szóba a pályázatot, én meg azonnal kattintottam, hogy megnézzem a 150 legjobb képet. Ő észre se vette - ugyanis a személyimben szereplő névvel küldtem be a pályázatot -, hogy Természet kategóriában az egyik képem bekerült a legjobb képek közé, így boldogan sikíthattam fel.

Tegnap Székesfehérváron voltam, amolyan rendhagyó osztálytalálkozón. Fehérváron élő barátnőimmel találkoztam és ismét rácsodálkoztam, milyen klasszul fejlődik a város és elkapott az otthon érzése. A fekvő katonánál kávéztunk, ott, ahol régen fotóbolt volt; még mindig ismerem az utcákat, igaz az utcaneveket nem; és ugye megint megszívtam, amit már annyiszor: kimaradt a busz. Néztem a panelházak mögött lenyugvó napot és kicsit, majd egyre jobban fáztam. Így mára betegeskedés jutott, meg egy nagyjából átaludt nap, pedig annyi jó könyvem van...