Panasznap helyett Bonanza Banzai-nap

Igen, tudom, nincs annál szánalmasabb, mint amikor valaki dalszövegek másol a blogjába és erre az se mentség, ha kamaszkorában kockás spirálfüzetbe ugyancsak ilyen huncutságokkal múlatta az időt. Tegnap este a végre itthon vagyok és a most elalszom állapotok között beleszaladtam a Filmmúzeum Privát rocktörténet műsorának 24. részébe, amelyben éppen Ákos és a Bonanza Banzai volt terítéken. A műsoron persze elaludtam, de ez nem a műsor számlájára írható, hanem kimerültségemére. (<panasznap on> Vigéckedem, hogy bírom én a strapát meg ilyenek és nem is nagyon panaszkodom, mert mindenki sokat dolgozik a környezetemben, de ma reggel a szervezetem is bedobta a törölközőt. <panasznap off>) Szóval ültem a tévé előtt és saját kamaszkoromon mosolyogtam, miközben az összes dalt Ákossal együtt énekeltem. (Ej, ha az integrálás menne még most is ilyen jól...) Az interjú óta nem is hallgattam Ákost, valahogy felnőttem és kinőttem és talán kicsit meg is untam. Bezzeg, tegnap este óta a Hello* és a Valami véget ért megy a fejemben végtelenített magnószalagon.

"Én szóra váltanám a gondolatot
De félek, hogy nem érdekel
Sajnos nem állnak össze a mondatok
Én nem ide jöttem
Nem ezt akartam
Reményt kaptam csak az útra
Én, az örök átutazó
Azt, hogy minden bűnöm megbocsájtható
Hello, hello
Én a régi vagyok
Tévedésből jöttem a Földre
És félek, hogy itt ragadok
Hiszed vagy sem
Egyszer hazajutok..."

*Szeretek hellozni, főleg az e-mail elején. Egyrészt a dal miatt, a másrészt a hello-doboz miatt, ami a (most nem jut eszembe a címe) filmben volt.