| |
2007. szeptember 4., kedd
|
Könnyek között
George megint (még mindig) két téglára tett pallónak néz engem. Ugrál a hátamon, kacag, én meg sajgok, roppanok. Egészen belejöttem a nem reménykedésbe, augusztusban hetekig egyetlen kósza, édes, babaillatú gondolatom se volt, éltem, szeretkeztünk, nyaraltunk, dolgoztam, de amikor a cicim nem fért el a D-s kosárban, a jegygyűrű viszont lötyögött az ujjamon vettem egy tesztet. Egy csík. Roppantam. Pár nappal később egy idegen nő, aki semmit sem tud rólam, éppen arra érzett késztetést, hogy megossza velem életét. Intim dolgokról beszélt, első, fájdalmas szeretkezéséről, két gyerekéről, arról, hogy évekig ő vette fiának a gumióvszert. Nekem nem is kellett megszólalnom, egymás után fűzte a mondatokat. Pár hónap múlva nagymama lesz, de képzeljem a lánya hat gyereket szeretne és már ismét arról mesélt milyen jó volt az a hat év, amit a gyerekekkel otthon töltött. Nem is ő emlékszik igazán ezekre az évekre, hanem a gyerekei. Néha előhozzák, hogy milyen jó volt kirándulni vagy gyufaszálakból házat építeni. Gondolatai ugrálnak, már a húgáról beszél, aki szerinte nem anyának való, túlságosan önző, túlságosan óvja a gyerekeket, villamoson is csak vele utaznak, nem is csoda, mondja, hogy olyan nehezen jött össze neki a gyerek. A két nagyobbik lombik, a kislány viszont kései véletlen. Roppanok, de pár nap múlva (tegnap) miközben farmerban, vékony kötött pulcsiban boldogan tekerek a napsütésben, átvillan fejemen, talán Ikrek lesz. Újabb tesztet nem veszek, még várok pár napot, gondolom. Délután ömlik belőlem a vér. Már nem kell tesztet venni. Roppanok. Sohasem fogom tudni, milyen érzés, amikor ott a két csík. Vajon csak boldog lennék vagy kicsit meg is ijednék? Nem tudom. Semmit sem tudok. Nem tudom, hogy mi a baj és egyre többször jut eszembe, hogy nekem sohasem lesz gyerekem. Talán így kell lennie, gondolom lemondóan. Roppanok. Amikor ki is mondom, hogy talán sohasem lesz gyerekünk, akkor erre szomorú szemekkel annyit mond, hogy az azért nem lenne jó. Roppanok és összetörök. Mi lesz, ha nem tudok neki gyereket szülni? Ő viccel, próbál nevetve a jövő szemébe nézni, én pedig mélyen magamba zárom a reménytelenséget. Ha szerelmünk és kapcsolatunk nem elég ahhoz, hogy gyerekünk foganjon, akkor elképzelni se tudom, hogy mi kellene még...
|
#
09:15 -
átlátszó emberek -
Myreille
|
|
|
