Szibériától Mexikóig

- Látod, kívánós vagy...
- Na arról már hallottam, Pupa, hogy a kismamák tejet kívánnak az első hónapokban, de arról még nem, hogy vodka narancsot...
- Jól van, Bogyó, de én tudom, amit tudok.

Kulináris vágyaimat a vodka és a chili mentén lehetne pontosan leírni. (Nem beszélve a hűtőben kincsként tartott pecorinoról.) Egész nap a chili körül forogtak a gondolataim és megálmodtam a mexikói chilis kukoricalevest. (Azért mexikói, mert gyönyörű sárga és piros, valamint igazán tüzes.) Leírom a receptet, mielőtt elfelejteném - néha kicsit rövid az eszem -, mert igazán imádni fogom hideg téli estéken is. Akkor, amikor átfagyott kézzel bejövök a hóemberépítés után. Most pedig azért jó, mert belül melegebb van, mint kint.

Fogatam egy óriási vöröshagymát, olyan nagyot, amiből 5 db egy kiló és felkockáztam. Apróra vágtam 3 gerezd fokhagymát, 5 szelet szalonnát és egy piros, hegyes chili paprikát. Bő vajon az egészet addig sütöttem, amíg szép barna színt kapott és az sem jelentett gondot, hogy itt-ott kicsit le is sült. Szórtam rá egy kiskanál pirospaprikát, egy kiskanál szárított zöldségmixet, hozzáadtam fél kiló fagyasztott kukoricát - kukoricakonzervet azóta nem veszek, amióta néhány barátom megosztotta velem konzervgyári élményeit -, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje a kukoricát és addig főzöm, amíg a kukorica megpuhul. Kóstolom és sózom, majd kb. 2 dl tejszínt öntök hozzá és összeforralom. Jelentem, én imádom.

Az pedig már csupán csak véletlen, hogy végre vettem új porcelángombokat a megmenekített fiókos kisszekrényre és egészen mexikói stílusú lett.