Steven Saylor: Róma

"minden történelemben vannak fikciós elemek"

Nem is tudom, miért kezdtem el Steven Saylor Rómáját. Talán azért, mert szép vastag köny és szerzője nem olyan régen Magyarországon járt. Na jó, bevallom, háromszor kezdtem el, mert az első két nekifutásra túl fáradt voltam és csak két-három oldalt olvastam el, de másnap nem tudtam elkapni a könyv fonalát. Utána, persze, nem volt gond, simán lenyomtam a 482 oldalt és a történet ezer évét. Nagyon szerettem. Saylor Róma eredetébe és fejlődésébe beleszőtt egy "piros cérnát", amely az olvasónak nyomjelző, a szereplőknek pedig kulcs múltjukhoz, de mégse képesek megfejteni. Pont úgy, ahogy mi is féigazságok és legendák között gázolunk térdig, ha a múltunkat kutatjuk. Három-négy generáció múltán már nem tudjuk megmondani, honnan jöttünk és mi valódi családi örökségünk.

Beletettem a könyvbe a Rolling Stones koncertjegyet. Talán az unokám majd egyszer kezébe veszi a könyvet, meglátja a 2007-es dátumot (talán akkor 2049-et írnak majd, innen egészen sci-fi-be illő dátum) és ... Fogalmam sincs, hogy mi lesz. Lehet, hogy kidobja. Lehet, hogy előszedi a nagyanyja naplóját, de az lenne a legjobb, ha odajönne hozzám és megkérdezné, milyen volt a Rolling Stones koncert 2007. július 20-án. Én meg elmesélném neki, meg azt is, hogy a koncerten "találkoztam" a Love Actually egyik szereplőjével és azt is, hogy Tigrincs apukája annyit mondott, amikor megkérdeztem, milyen volt, Mick Jaggerrel találkozni és kezet fogni, hogy "szokásos protokoll". De mindezt úgy, mintha minden nap találkozna fiatal kora bálványaival és kezelne velük. A többi pedig csupa legenda lesz...