Istenátka... füldugó... George...

A kronológia megint felborul, de mostanában (szerencsére) túl sok istenátka van körülöttem.

Mivel kis buzi játszótársammal éppen egy országban és egy városban vagyunk illetve volt egy szabad órám, összefutottunk egy kávéra. (Első személyes találkozás.) Féltem. Na nem attól, hogy milyen lesz ő, hanem azért, hogy ő hogyan fogad el engem. Muris, de sokkal inkább éreztem magamat csodabogárnak, mint őt. (Aztán annyira beszélgettünk, hogy hirtelen elszaladt három óra.) Nem voltak tabuk és megint ott volt az ismerős érzés, mintha az idők kezdete óta ismerném. Az pedig külön jó, hogy a Margitszigeten kivette füléből a fülhallgatót és figyelte a zajokat, mert mondtam, hogy az jó.

Kisan ült a kanapén színes füldugókat (mini marshmallow-kat) evett, én előtt ugráltam és az élet fontos dolgairól beszéltünk. Ugyanezen a napon hosszú tíz percet loptunk a munkaidőből.

A hideg málnalevest desszertnek esszük. Már harmadszor. Ez akkor már szokás.

Szerencsére nincs egy garasom se, mert ha nem ez lenne a leányzó fekvése, akkor ma reggel megvettem volna Marina Vlady: Szerelmem, Viszockij-t és Murakami Haruki: Kafka a tengerparton-t.

Megvan a következő kép a hálószobába. Megint egy amerikai moziplakát: Ratatouille (L'ecsó). (Nagyon magas pontszámot kapott imdb-n és Rotten Tomatoes-on, én meg alig várom a vetítést.)

George humorérzéke zseniális. Most, hogy felhagytam mindenféle lak kereséssel és arra gondoltam, hogy van bő háromnegyed évem, hogy ezzel a kérdéssel ne foglalkozzam, most baszogat. Először a semmiből lakás iránt érdeklődőt küld, majd a bizonytalan és nem túl fényes jövővel ijesztgeti a főbérlőt. Magamat is meglepem, hogy nem kapok frászt, hanem kedélyesen mulatok George humorán...

Megint kiszélesedett a jövő, megint hatalmas lendületben vagyok (vagyunk!), bár vasárnap megijedtem, hogy talán ugyanabba a hibába esem, mint anya, de elég volt megbeszélni és elűzni a démonokat. Jó dolgok vannak készülőben...