Visszaszámlálás

Készülődöm. Babonából és lustaságból - úgyis bepakolok fél óra alatt - főleg fejben. Délelőtt elmentem megnézni a Piaf (La Môme)-ot. Pont olyan volt, amilyennek vártam: nagyon jó. (Megint megállapítottam, hogy Edith Piaf angolul vicces, franciául halálos.) Jó a rendezés, jó a forgatókönyv, jó a színészválasztás, jó a maszk és nagyon jók a színészek. Persze, az is lehet, hogy én vagyok elfogult, mert ha kedvenc énekesnőt kell választani, biztos, hogy Edith Piaf-ot mondom. De nem. Mégsem. Átgondoltam. Nem vagyok elfogult! Nagyon jó film.

Hazafelé jövet vettem naptejet meg "környezetkímélő szatyrot", eurot, kaukázusi kefirt és két kiflit. Magamban a Non, je ne regrette rien-t énekeltem. Ezernyi emlék: amikor francián megkaptuk a legépelt dalszöveget, amikor dacosan és reménykedve énekeltem és erőt merítettem a dalból, amikor menzára menet a csajokkal úgy pörgettük az r-eket, ahogyan a kazettáról hallottuk... Itthon kicsit elszórakoztam az Yves Rocher-ban vásárolt szatyorral, kicsit belebonyolódtam az összehajtogatásba, majd elővettem Edith Piaf: Nem bánok semmit sem! könyvét, amit 1970-ben adott ki a Gondolat könyvkiadó, én meg jóval később 160 Ft-ért vettem meg egy antikváriumban.

Betettem az elemeket tölteni és már majdnem elővettem a bőröndöt, amikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem lottót feladni. Nem volt kedvem rendesen felöltözni, így rövidnadrágban és pólóban mentem be a szomszédos kocsmába. Pont olyan természetesen, mint mindig, mitha sajátunkba mennék. Beléptem és nagy csend lett, Nelly Furtado énekelte a Say it Right-ot, én meg ikszeltem.

Most itt ülök, mint aki jól végezte a dolgát - a bőrönd még mindig üres -, második tejszínes teámat kortyolom és azon gondolkozom, hogy melyik könyvet vigyem magammal...