Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2007. június 10., vasárnap

A boldogság rétegződése

Hosszú napok óta hársfavirágillat-buborék veszi körül a házat és a lakás nyitott északi és déli ablakai között, a kereszthuzattal együtt kavarog a virágparfüm. Reggel és este intenzívebb, ám mégse érzem az egész utcában. A kaputól 5 méterre csap meg, pont úgy, mintha egy erősen beparfümözött nő közelébe érnék, majd bűvkörébe ragadnék. Lassan a régi fotel is átveszi a hársfavirágillatot. Hosszú napok óta észre se veszem, hogy a város közepén és kicsit a tetején élek, meg se lepődnék, ha kilépve az ajtón, egy füves udvarban állnék. (A virágoskertben a pünkösdirózsák lehullott szirmai között lila, fehér és rózsaszín szarkalábak meg margaréták nyílnának.) A valóság közben annyi, ha kilépek az ajtón, hogy ott a keskeny gang meg a rozsdás korlát, tőlem pedig hat karnyújtásnyira, tehát elérhetetlenül, ott a cseresznyefa teteje és incselkednek velem a ropogós, piros cseresznyék, és sárga meg rózsaszín petúniák vetik bele magukat a mélységbe.

Jó helyen vannak a hangsúlyok, csupa lényeges apróságon. Mert nem sok fontosabb dolog van, mint amikor egy kétéves arra kér, hogy rajzoljak neki nagy sárga-kék vonatot, vagy segédkezem, amikor óriásgyöngyből nyakláncot fűz. Szerintem, elképesztően ügyesen csinálja, de amikor elsőre nem sikerül a madzagot a lyukba tuszakolni, megszólal: kicsit bénázok. Hallottam még egy gyerekszájat. A kiskölyök kinézi a hintaágyat, amiben éppen egy felnőtt fetreng és édes, csilingelő hangon megkéri: légy szíves, takarodj innen.

Elmondani nem tudom, hogy mennyire vágyom már, hogy a kiskrampusz elérhető, szerethető közelségbe kerüljön. Tudom, hogy nem a vicces beszólásaival kezdődik majd a dolog, hanem átmegyek etető és pelenkázó rabszolgává és az átaludt éjszakákat is elfelejthetem jó időre, de én mindezekkel együtt szeretném. Roppant mókás volt, hogy a fertility friend szépen kirajzolta, az elmúlt ciklusban a mézesnapok alatt voltam termékeny, sőt egy tesztelést is javasolt a születésnapomon. És ugye miért a hőmérsékleti görbém lenne normális? A hőmérsékletem marad magasan, de iszonyatos görcsök között nyilvánvalóvá válik, hogy nem kell tesztet vennem. Anya azt mondja, hogy ettől még akármi lehet, de én tudom, hogy nem. Azóta hőmérőzni sincs kedvem. Nem akarok semmilyen reménykedést, nem akarom még a reménykedés lehetőségét sem. Azért kezdtem el hőmérőzni, hogy tudjam, akármilyen leleteim is voltak az év elején, van peteérésem és rendben vannak a dolgok, csak ki kell várnom, hogy az Univerzum úgy rendezze és gyerekünk fogadjon. Hőmérsékleti görbéből csak utólag látszik a peteérés és nem is akartam én olyannal foglalkozni, hogy akkor szeretkezzünk, amikor termékeny napjaim vannak. Most sem akarok. Dupla hatost akarok dobni, véletlenül. Még akkor is, ha úgy tűnik, nem állok jól szerencsével. Közben pedig a szerencse és az Univerzum az, amire a legkevésbé van okom panaszkodni. A pasim fodrásznál volt, most jó rövid a haja, én meg egyre szerelmesebb vagyok. Volt egy döcögősen induló, majd frenetikus péntekem, csupa egetrengető aprósággal. Leküzdöttem a magyar bürokráciát - levágtam mind a hét fejét - és elintéztem az elintézhetetlent. Sőt azt is tudom, hogy az Univerzum megkapta a csónakom és már el is kezdte teljesíteni a kívánságaimat.

# 09:38 - átlátszó emberek - szőke nő - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor