Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2007. május 18., péntek

A kripli

Sokat kellett rá várni, egyszer már elmaradt az előadás, de megérte, igaz, az első 10 percben görcsben állt a gyomrom a bajszos-csúnya nők láttán. Inishmaan a szívem csücske és valóban nem szépek ott a nők, viszont nem is ennyire rondák. Eltelt jópár perc mire elvonatkoztattam emlékeimtől és csak a színpadra figyeltem. Martin McDonagh darabja A kripli egyszerre vicces és szívszorító, de azt hiszem, hogy sok szóvicc a "véletlen-egy-beesés" jellegű humor és Varró Dani fordítása miatt üt. (Elnézést, Varró Danit nem tudom Varró Dánielnek hívni.)

Színházba nem annyira a történet, mint inkább az előadás miatt járok. Az olyan pillanatokat szeretem, ami valami - észrevehetően - nem rutin szerint megy. Tegnap este Kulka sült bele a szövegbe és Schell Judit először kisegítette, majd az "Ennyi volt a hír?" rögtönzött mondattal kicsit meg is viccelte. Pár pillanatig zűrzvar támadt a színpadon, de beleillett az előadás hangulatába és stílusába, majd érezhetően visszazökkent a szokásos mederbe.

# 10:11 - színház - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2008 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor