Nagy hurrá a pasiknak!

Kisan szervezésében elmentünk Cavemant nézni. Stílusosan a Kisszínházba vezető lépcsőnek ázott patkány szaga volt. (Persze, fogalmam sincs, hogy milyen az ázott patkány szaga, de pont ilyennek képzelem.) Kálloy Molnár Péter remekül hozza a pasit és akkor a legjobb, amikor hibázik és mint egy próbán újra nekifut a mondatnak, kiszól önmagának meg a nézőkenk. A komédia (akárcsak Dave Barry könyve A pasik természetrajza) a pasikról szól, de leginkább nőknek kötelező. Feministáknak pedig addig kellene nézni, amíg nem röhögnek önmagukon. Mert akárhogyan is magyarázzuk a férfi és a nő egyenlő, de nem egyforma. Ebből kell kiindulni és akkor a világ egyszerűbb és szerethetőbb lesz. A pasik 16 színben látják a világot és a barack egy gyümölcs. Nem szeretnek az érzéseikről beszélni vagy legalábbis nem úgy, ahogyan a nők. Nem gondolkoznak előre - halálosan nem érdekli őket csütörtökön, hogy mi lesz az ebéd vasárnap -, nem nyomasztja őket a házimunka és nem bókolnak egymásnak. Leszarják a függöny színét, amíg fűtés sincs a lakásban. De szeretnek és akkor sután próbálják kitalálni a nő gondolatait, vágyait és álmait. Én pontosan tudom, milyen lehetetlen feladatra vállalkoznak és imádom őket. Nekünk nőciknek sokkal könyebb megérteni a pasikat és ha kicsit magunkba nézünk, nem nehéz belátni, hogy a pasik ugyanolyan jól élik az életüket, mint mi. Ne frusztráljuk egymást és saját magunkat, inkább röhögjünk.

Egyébként pedig pénteki vidámság: DSLZ, azaz Debout sur le Zinc. (Június 21-én jönnek Magyarországra. Hoppá!) Amióta hallgatom boldogságmértőm egyre nagyobb számokat mutat és a L'abbé chamelre a délelőtti időpont ellenére muszáj táncolnom, na jó, ugrálnom.