Egy csipet India
Túl sok huszonharmadikán lejáró tej volt itthon. Másfél litert felforraltam bele tettem egy citrom levét, összekevertem, majd egy tiszta (vadi új) konyharuhán keresztül leszűrtem és megvártam, amíg az összes nedv kicsöpög. A biztonság kedvéért a konyharuhát szűrőbe tettem és még egy hatalmas követ is tettem a tetejére. Ez volt az első lépés a palak paneer-hez, amit végül nem egészen a recept szerint készítettem el, de legalább finom lett. Összetört koriandert, őrölt szegfűszeget, fahéjat, kurkumát, chilit, köménymagot 3 evőkanál olajon elkezdtem sütni, majd hozzátettem két fej, nagyobb darabokra vágott vöröshagymát és addig sütöttem, amíg a hagyma barnulni nem kezdett. Ekkor hozzátettem a zúzott foghagymát és a reszelt gyömbért, utána pedig a felkockázott friss sajtot. Ez utóbbi lett a tejből. Jól megsóztam és az egészet 10 percig sütöttem. Ezután tettem még bele felkockázott paradicsomot és egy zacskó kiolvadt spenótpürét meg egy kevés vizet, jól megsóztam és addig főztem, amíg a paradicsom eltűnt.
Ha nem romlott volna el a mixerem, akkor tuti, hogy utána mangó lassit innék...
|