Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2007. április 23., hétfő

Bennem élő nőci

- Mire készülsz? - kérdezte gyanakodva a pasim, miután végighallgatta, hogy időpontot egyeztetek a fodrásszal és a kozmetikussal. A kanapén feküdt és még mindig halálosan beteg volt. (Igen, még mindig láz, nátha és torokfájás, de nem szólhatok egy szót sem, mert tegnap letekerte velem a Critical Mass-t.) Tudtam, semmire se megyek a "neked akarok szép lenni" válasszal, még akkor se, ha ez az igazság vagy legalábbis az igazság nagy része. Meggyőződése, hogy a nők egymáson akarnak túltenni és a világ legnagyobb átverése, amikor azt mondják, hogy a pasiknak akarnak tetszeni. Ezért a leggyilkosabb mosolyommal ültem mellé a kanapéra.
- Tudod, te halálos beteg vagy, én meg mindjárt özvegy leszek és muszáj szépnek lennem, mert különben nem vesznek észere a pasik.
Arra már nem emlékszem, hogy erre mit válaszolt, de az imádlak és a menj a fenébe között volt valahol.

Még azt is kitaláltam - munkás egy nap volt - , hogy mit veszek magamnak harmincegyedik születésnapomra. Egy parfümöt. De nem akármilyet, hanem Michael Kors Island-ot. Másfél éve ugyanolyan lelkesen szeretem ezt az illatot (a Vogue illatmintája lapján) és olyan szép kék.

Egyébként jó, hogy nincs pénzem, mert rengeteg bugyit, cipőt és szoknyát lenne kedvem venni...

# 19:07 - szőke nő - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor