Türkizkék
Nem volt megfelelő vázám, kitört rajtam a türkizkék korszak és életemben moziban ennyit nem unatkoztam. Na jó, talán csak akkor, amikor matrózblúzban, a mára már bezárt székesfehérvári Köztársaság moziban ünnepségek alkalmával filmeket néztünk. Két filmre emlékszem, pedig négy év alatt legalább nyolcat néztünk meg statisztika, könyvvitel és fizika óra helyett. Meg osztályfőnöki irodalom óra helyett. Az egyik az 1984 volt és meglepően jó választás a középiskola igazgatóságától. Kicsivel korábban jelent meg a Bonanza Banzai lemeze és éppen ezért, én már olvastam Orwell regényét. Nagyon szeretni akartam ezt a filmet, de olykor untam, akárcsak a Vörös grófnőt, ahol azt a jelenetet vártam, amit a fehérvárcsurgói kastélynál forgattak. Ezerszer sétáltam arra, látni akartam filmen is. Őrült nagy csalódás volt.
Négy filmet láttam mostanság, elhatároztam, hogy mindegyikről három jelzőt írok.
- Az utolsó jelentés
(Breach): vontatott, kiszámítható, érdekes
- A Robinson család titka
(Meet the Robinsons): mókás, erőltetett, bugyuta (Mozi után éppen pisiltem és a papírvékony falakon keresztül nem csak azt lehet hallani, ki hogyan csorgat, hanem akár beszélgetéseket is. Egy kislány, hangja alapján 8-10 éves lehetett, az anyukájnak a film "hevében" a filmről beszélt: "Nekem tetszett. Olyan furcsa volt meg néha értelmetlen, de jó.")
- 10 nap szeptemberben
(Quelques jours en septembre): unalmas, fárasztó, művészieskedő
-
Felforgatókönyv
(Stranger Than Fiction): vontatott, érdektelen, enyhén humoros
Elkalandoztam, hirtelen váltás: türkizkék. Költözködés után három vázám maradt, de egyikben sem mutatott tökéletesen egy tucat nárszisz. - Néha veszek magamnak virágot, mostanában gyakrabban. Kell a lelkemnek. - A kék-sárga áruházban kedvenc színeim (lila, narancssárga, piros) azonnal kiestek - üvegvázában nem mutattak elég jól - és végül azt a színt választottam, amit korábban sohasem. Sőt, ha már így belejöttem, rögtön vettem egy türkizkék kaspót és négy tányéralátátet is, amelyben türkizkék csík van. A pasim nem osztotta lelkesedésemet, hanem azt kérdezte, a kaspó láttán, hogy "ez szép?". Jól fog mutatni a többivel, mondtam magabiztosan és igazam lett.
Amikor így megbékülök, sőt beleszeretek színekbe, mindig eszembe jut a színelemzés meg hogy ennek biztos van valami mélyebb jelentése is. - Véletlennek túl snassz lenne. - És azért megnyugodva állapítom meg, hogy a barnát ruhában még mindig nem szeretem, akármit is jelentsen ez.
|