Éjjel egy körül

Délutánonként valaki zongorán gyakorol, én úgy hallom, a fal pólusaiból jönnek a kopácsoló hangok. Ilyenkor kikapcsolok minden zajt, csendben ülök a kanapén, ölelem a sárga párnát. Még sohasem képzeltem el, milyen lehet, aki gyakorol, csak azt tudom, hogyha előbújnak a hangok, kint lassan sötétedni kezd. Olykor megérkezik a szólista is. Egy feketerigó. Kiválaszt egy kéményt vagy az eresz peremére ül és rázendít. Messzebbről néha feleletet is kap, de mindig csak egy rigót látok. A hímet. Türelmesen megvárja, amíg kisettenkedem a fényképezőgéppel, illegeti magát, amíg fókuszálok és abban a holtidőben, amíg a gép dolgozik, elreppen.

Éjjel egy körül egy kád forró vízben üldögéltem és Csuang Ce-t olvastam. A ház csendes volt, a falból csak az álom halk szuszogása hallatszott és a lift se dörmögött. Csend volt. Az ellentétekről olvastam és azon járt az eszem, hogy vajon hol van zaj. Talán egy egyetemista buliban, gondoltam.

Éjjel egy körül gépfegyverrel lőtték a rendőrpalotát.