| |
2006. október 19., csütörtök
|
|
Az éjszaka fényeit figyelem és azon jár az eszem, hogy vannak kimondhatatlan mondatok, amelyek az igazság részei, de mégse burkolóznak hangokba. Néha szeretetből, néha gyűlöletből. Árnyékokat figyelem, most minden puhább, és úgy tűnik az árnyék beszédesebb, mint a tárgy. Mellém bújik, tompa vagyok a fáradságtól, viszont ösztönös mozdulattal simulok meleg testéhez és fúrom orrom bőrébe. Hozzám dörzsöli arcát, karistol, majd puhán megcsókol. Olyan anyaszagod van, duruzsolja halkan. Belül összerogyok és legszívesebben azt mondanám, hogy dehogy, éppen hogy nem, de nincs erőm szólni.
|
#
20:12 -
átlátszó emberek -
Myreille
|
|
|
