Ez az utolsó hétvége a vénasszonyok nyarából, mondta a pesti ember, ezért szombaton A-val sokat bringáztunk és megbeszéltük az élet fontos dolgait - el akartunk menni a bolhapiacra is, de sikerült az évnek azt a hétvégéjét kiválasztani, amikor nem volt -, vasárnap viszont a pasimmal elmentünk a Páskomba.

Apa pulcsiját vállamra terítettem, hosszú nadrágban, mezítláb feküdtem a láb nélküli sezlonon. A kék égen úgy örvénylett a seregélycsapat, mint tengerben a halraj. Egyszer korrekt felkiáltójellé álltak össze, mi hordón doboltunk, kiáltoztunk és amikor éppen nem, akkor beszélgettünk. Mindenféléről. A pasim felásta a (majdani) virágoskert nagy részét - én már látom a hortenziákat és rózsákat, sőt a snidling, a tárkony és a kakukkfű túlélte az elmúlt hetet - de nem tudom, hogy a nyári forróság enyhítésére - jó lesz majd az árnyék - milyen szárazság és meszes talajt jól tűrő fákat ültessünk. Lesz még almafa, nem csak Jonatán, hanem nyári, borízű is. Megbeszéltük a szeder, a málna, az eper és a konyhakert helyét (eddig minden héten változott). Apa (valamikor a múlt héten) elégette az elszáradt gazokat, az egész nagy kupacot, amit az előző hétvégéken összegereblyéztem. Megtudtam, hogy egyik kedvenc szőlőm (Otelló) tulajdonképpen amerikai vadszőlő. (Amerikai vadszőlő vesszőkre oltják a nemesebb szőlőket, mert ezeknek a vadszőlőknek ellenálló a gyökérzete a fioxérára, viszont minden trágyázás ellenére a meszes talajban úgy viselkednek, mint kezét összekötötzött és száját betömött éhező az éléskamrában.) Legközelebb jegyzetelni fogom, hogy mit hogyan csinál apám a szőlőben...