Üres perceimben, mondjuk békávézás közben, elképzelem, hogyan fogom majd elmesélni, mondjuk lekvárfőzés közben, unokáimnak a régi időket, azokat, amelyek most nem is olyan régiek. Kicsit elámulnak majd az ismert nevek hallatán, kuncogni fogunk a soha meg nem írt történeteken és talán egy-két történet tovább fog száll az ő unokáikhoz is. Lényem egy másik darabja viszont az gondolja, hogy elillanok majd, mint a vasárnapi rántott hús illata.

Egy lóugrással azt a lehetetlent képzelem el, hogy hazajövök és finom, forró töltött paprika vár itthon, puha kenyérrel és nekem nem kell semmi mást tennem, csak megenni. Anya kitálalja, sok mártást szed, mert azt nagyon szeretem, elém teszi, kedvenc kanalamat adja hozzá és még egy szelet kenyeret is vág nekem.