Zsonglőr

Ismertem egy zsonglőrt, aki képes volt vékony pálcikákon egyszerre húsz tányért pörgetni. Évekig előadta ezt a számot és a közönség mindig lenyűgözve nézte, nekem viszont mindig összeszorult a szívem. Csak a reménytelenséget láttam, amivel egyik tányértól a másikig rohan és sohasem ér a végére, mert amikor az egyiket mozgásba hozza, egy másik kezd el kacsázni, és akkor odarohan, menti a menthetőt, majd a következőhöz, majd a következőhöz, mindig csak rohan, mindig megment valamit a bukástól, közben pedig nem hallja a zenét és nem látja a nézők csillogó tekintetét. Csak rohan, rohan, rohan, egyik tányértól a másikig, próbálja egyensúlyban és lendületben tartani az összes tányért. Nem tudom, hogy hány éves volt, a légtornászok szerint még nem töltötte be az ötvenet, viszont az idomár azt mondta, hogy legalább hatvan, nekem nyolcvan éves öregembernek tűnt azon az estén. Minden szokásosan kezdődött. Feltette a pálcikára az első tányért, megpörgette, majd letűzte. Megfogta a másodikat, megpörgette, pálcikára tette és letűzte. Várt, megmozgatta az elsőt, majd a másodikat, majd megfogta a harmadikat feldobta, elkapta a pálcával, megpörgette, letűzte és így ment mind a húsz tányérral és közben újra és újra egyensúlyba hozta a kacsázó, lassuló tányérokat is. Amint feltette a huszadikat, rohannia kellett az elsőhöz, majd a másodikhoz, a harmadik majdnem leesett, de még éppen időben mozdított egy keveset a vékony pálcán. Volt egy tökéletes pillanat, miután a negyedik tányért ismét megmozgatta. Nagyon rövid volt ez a pillanat, de akkor tényleg minden rendben volt, ám a hatodik tányér elkezdett kilengeni. Egyre lassult, a nézők visszatartották lélegzetüket, pergett a dob, de a zsonglőr nem mozdult. Úgy tűnt, a semmit kémleli. Felhördült a nézőtér, amikor az első tányér leesett és kettétört, az utolsó tányérnál viszont néma csend volt, még a zenekar is elfelejtett játszani. A zsonglőr ott állt a törött tányérok között, mosolygott és meghajolt. Azóta nem hallottunk róla. Valaki azt mondta, hogy beállt tengerésznek egy halászhajóra, de a pletykás Marcsi azt mondta, hogy diliházban van és egész nap a falat nézi ugyanazzal a mosollyal, amivel a földre hulló tányérokat nézte.