néha hívlak, néha űzlek,
átkergetlek saját árnyékodon
át a halálon, át a halálomon
és ott talán elárulom az álmaimat

Pár napja, egy konyhai beszélgetéssel kezdődött. Így van ez, nők a konyhában, sütnek-főznek, közben félszavakkal megbeszélik a legnagyobb lelki válságokat. Majd elfogy az összes étel, maradnak a piszkos tányérok és a gondolatok, amelyek újra és újra előbukkannak a villamoson, vagy az éjszakai hatoson, vagy reggel, álmos pislogás és forró tea kortyolgatása közben. A kérdés tisztul, formálódik, míg éles késként végül a lélek titkos zugaiba hatol, ám ott nem cifra körmondatokat talál, nem is könyvet, hanem egyetlen érzést, ami olyan egyszerű, mint a negyvenkettő.