Anyám tett íróvá, szó sincs itt semmiféle önkifejezésről. (Akar önkifejezni a fene.) Anyám hallgatása tett íróvá, nem az, ahogyan beszéltünk a dolgokról, hanem éppen az, ahogyan nem beszéltünk. Én viszont nem tudok hallgatni, a világ dolgait ugyanúgy fel kell böfögnöm, és újra megrágnom, mint a tehénnek a zöldet. Nekem kellenek a szavak. Szavakba kell öntenem, ami megtörtént. Anyámmal nem beszéltünk. Hallgattunk. A kimondott őszinte gondolatok, tépelődések, fájdalmak mocskosabbak voltak a pokol szennyesénél. Nem lehetett kimondani semmit, mert ha nem mondtuk ki, akkor nem is létezett. Semmi. És akkor a semmi rágta a lelkem, de én ezt nem bírtam. Írni kezdtem. Hálás vagyok anyámnak, mert sohasem lettem volna író, ha sokat és őszintén beszélgetünk.