| |
2006. április 14., péntek
|
|
Mesélek valamit a szerelemről. Először az ember lángolón szeret. Betölti a tűz és szinte az egész világ kedvesébe sűrűsödik össze. Majd ez elmúlik, mondják, és ezután jön a szeretet, amely évtizedekre kovácsol össze két embert. Nem tudom, ők milyen szeretetről beszélnek, de én világosan emlékszem arra a napra, amikor a pokol legmélyebb bugyrába csúsztam. Soha nem voltam még olyan boldog és olyan szerelmes, mégis rettentően féltem, hogy egyszer arra ébredek, hogy ő már nincs mellettem és akkor értelmetlen lesz felkelni, értelmetlen lesz levegőt venni. Hiszen én már nem léteztem. Attól a naptól megszűntem és feloldódtam valami nálam hatalmasabban, és nincs visszaút, nem lehet visszacsinálni. A félelem sohasem múlt el, évtizedekre elkísért, de a szerelem is. Sohasem volt idegen, vagy ismeretlen, inkább a létezés legjobb formája, és néha azt érzem, hogy bár az élet múlandó, ez az érzés örök.
|
#
22:29 -
átlátszó emberek -
Myreille
|
|
|
