Sorsdöntő találkozások: szülők és gyermekek. Popper Péter, Ranschburg Jenő és Vekerdy Tamás Mesterkurzus előadása arról, hogyan ír a szülő a gyermekévek tiszta lapjaira és hogyan hat ez egész életére, illetve hogyan változtatja a gyerek a szülőt.

"Az a tapasztalatom, hogy a mai magyar társadalom alapvetően apátlan társadalom. Az "apátlan társadalom" fogalma nekem nagyon sok mindent jelent. Elsősorban azt, hogy a gyerekek harminc-negyven - de lehet hogy több - százaléka a harmadik életévétől nagyjából a tizedikig csak nőkkel - gyakran frusztrált nőkkel - találkozik. Anyuka elvált, tele van vélt és valós sérelmekkel a világ és a férfiak iránt. Ha kislányt nevel, ezt bele is próbálja nevelni a gyerekbe: "a fiúkkal vigyázz kislányom, mert minden férfi, csak azt akarja!" Ez rengeteg problémát okoz a kislány személységfejlődésében (de ebbe most nem mennék bele, mert messzire vezetne). Ha fiút nevel, akkor azt mondja: "Istenem, csak ki ne üssön rajta az apja vére!". Kérem, mi mást tehetne egy fiú, minthogy kiüt rajta az apja vére. Ez a dolga. És anyja ezzel a neveléssel borzasztó sok kárt okoz. És a gyereket az óvodában és az iskolában is szinte kizárólag nők fogadják. Az "óvó báccsi" régebben még része volt a nyelvnek, de mára már kiveszett, mint ahogy a "tanító bácsi" most van kiveszóben nyelvünkből. Tehát a gyerek bemegy az óvodába, az iskolába, a napközibe, és csak nőkkel - sokszor bizony frusztrált nőkkel - találkozik, majd hazamegy a frusztrált anyukához - és férfi sehol.

Tapasztalataim szerint a társadalom "apátlansága", a tény, hogy a gyermek sorsdöntő találkozása apjával hiányos vagy éppen teljesen elmarad, rettentő sok kárt okoz. Mindenekelőtt azonban azt kell elmondanom, mikért sorsdöntő ez az apával való találkozás. A mindennapi életben azt szokták mondani, hogy az apa adja a férfi modellt, és ez főként a fiúknak fontos. Ezzel szemben: nem tud az ember férfi lenni nők nélkül, és nem tud a nő nő lenni férfi nélkül. Hogyan mutasssa meg egy nő a feminim szerepvilágot egy lánynak, ha nincs ott a férfi, aki felé ezeket a magatartásmintákat gyakorolhatja? Hogyan tudok én férfias mintákat mutatni a fiamnak, ha nincs ott egy nő, aki felé "férfiként" viselkedhetem? Én lassan hetvenéves leszek, és ma is, ha csinos nők vesznek körül, kihúzom magam, megigazítom a nyakkendőmet, megpróbálok okosabbnak látszani, mint amilyen vagyok, a férfiasságnak ez a része a sírig kíséri az embert - a másik része talán nem -, de ez elsősorban akkor működik, ha nők veszik körül. Mind a lányok, mind a fiúk az ép családban - anyjuk és apjuk jelenlétében - képesek elsajátítani "hibátlanul" a "nőies", illetve a "férfias" szerepviselkesé alapvető szabályait." (Dr. Ranschburg Jenő: Egy egész életre szóló találkozás...)

Számomra hihetetlenül fontos ez a két bekezdés, mert benne van mostani társadalmunk minden problémájának gyökere. Benne van, miért bolondság azt állítani, hogy nők és férfiak egyformák és miért hülyeség azt gondolni, hogy a nők meglehetnek férfiak nélkül és alkalmassak egyedül is a gyereknevelésre, és persze benne van, hogy lelki töréseinket, frusztrációnkat hogyan adjuk tovább hatványozottan gyermekeinknek.

(Tudom, hogy zökkenőmentesebb lenne hallgatni és csendes mosollyal nézni a haladónak kikiáltott feminista gondolatokat. Mindenki úgy kurja el az életét, ahogyan akarja. Én is élem az életemet saját értékrendem szerint. Viszont nem vagyunk szigetek. Hatunk egymásra és a társadalmi folyamatok befolyásolják az életünket. Gyermekeimet csak úgy védhetem meg, ha kiállok azért, amiben hiszek. Annyi gyerek van, akit szeretek és az se számít, hogy nincs (még) "saját".)