átlátszó emberek - kilencedik

Világ gondja vállamon, meggörbíti a hátamat és a csöveket. Az ereszek csöpögnek, a madarak szarnak rám, a hó lucskos és fekete, a hajam szálkás. Képzeletben, 90-60-90-es, buja hangú énekesnő vagyok. Démoni, szürkék nélkül, csak barna. Pont vagyok. Vagyok ehhez nem férhet kétség. Pont. Majd meghalok. Körvonalak nélkül véka alá rejtem, magam véleményemmel együtt, a rímeket és a sóhajokat. Lelkem és kiterjedésem problematikus: itt túl nagy, ott túl kicsi. Fogalmazásban az árnyaltat szeretem, szerelemben a léget. Légvárat. Lég várat. Lovag várat, nem vágtat. Kivárom. Kivágom. Hajtogatott papírból csinálok álmokat. Lányok egymás kezét fogják, egyformák. Hajtogatok házat, autót, munkát, férjet, sárga terítőn szép családot, de görbe az ollóm a boldogsághoz.