- Nincs kedved este színházba menni? - kérdezte a srác, akivel éppen 5 perce beszélgettem, ráadásul a legrosszabb formámban. Néha annyira belassulok a fáradtságtól, hogy a beszédem szakaszossá válik és a csiga hozzám képest kapkodó idegbeteg. - Adok szakmai jegyet a ma esti Többé-Kevésbé-re. Úgyis esik a hó és ilyenek.
- Jó, akkor kérek két jegyet! - válaszoltam és bár lelkes voltam, ez kicsit sem látszott rajtam. A pasimat csak azután hívtam, hogy eltettem a jegyeket.

Én imádok színházba menni, így nem volt kérdéses, élvezni fogom az estét. Ráadásul magamba töltöttem rengeteg kávét és némi pilóta keksszel megemeltem vércukorszintemet. A pasim miatt viszont izgultam, vajon tetszeni fog-e neki. Annyit tudtam a darabról, hogy irodalmi tréning egy részben, Karinthy Frigyes műveinek felhasználásával készült és kevés szereplőt mozgat.

A Shure Stúdióban a legelső sor még szabad volt. Hát persze, hogy oda akartam ülni. A színpadon nem láttam mást, csak egy követ. Laposat és szépet. Elsötétedett minden és elkezdődött a darab, amit mindketten élveztünk az első pillanattól az utolsóig. Karinthy hangos mondatai és a színészek játéka újra és újra stimulálta nevetőközpontunkat.

"Azért, csak kérem, máskor vigyáva szábere feledé mi vészekere, ha nekem is - ugyebár, lesz szíves?"