Olyan vagyok, mint a szűzlány...

Nem bízom benned. Éles volt a reggeli hideg, de ez a mondat sokkal élesebb. Próbáltam a helyébe képzelni magam és én fordított esetben nem benne nem bíznék, hanem a kontroll ezen részét nem adnám oda senkinek. Vagy ez ugyanaz? Azon is töprengtem, hogy vajon elvesztettem a bizalmát, vagy még nem szereztem meg. A bizalomnak vajon vannak fokozatai, vagy fekete-fehér dolog?

Visszamentem és szomorúságot találtam. Miattam. Belesajdult a szívem. Akit szeretünk, mindig mosolyoghatna. Kút leszek, ha szomjas vagy és árnyas fa, ha meleged van. Télen kesztyű, hogy ne fázzon a kezed, tavasszal pedig tulipán, csak a szépség kedvéért. Gyere, ne makacskodj, gyere, mutatok Neked csodát és festek Neked tulipánt. Figyelek rád. Ígérem.

15 perc várakozás alatt majdnem kockára fagytam. Nehezen viselem az idei telet, pedig két napja már bakancsom is van. Gyorsan felmelegedtem, amikor láttam valami jót, aminek részese voltam. Alkotónak érzem magam, úgy, mint még soha. Tetszik. Minden, az érzés is.

Olyan vagyok, mint a szűzlány: könnyű nekem újat mutatni. Ma a MEO-ban voltam Keserü Ilona kiállításának megnyitóján. Már maga az épület lenyűgöző a színeivel, a formáival, átjáróival és a hatalmas tereivel. Az alkotások vonalaikkal és színeikkel bűvöltek el. Nagyon nőies és intim volt. Az alkotó, mind a hetven évével, pedig nagyon kedves és nyitott.
Az Amadinda koncertje alatt figyelnem kellett, nehogy eltátsam a számat. Mindig is imádtam a dobolást, de az első darab számomra inkább csörömpölés volt. A második elképesztett. Fogtak öt deszkát, egy kiszuperált asztalrészt és négy tömör buzogányt, majd dübörgött minden. Lovak vágtattak, láthatatlan sámánok jártak döngölték a földet tánc közben és az eső verte az ereszt. Dübörgésre vert a szívem. Azt hittem, hogy ezt nem lehet fokozni. Ekkor kialudtak a fények és hat kezes padverést, simítást és kopogást hallottam. Hátborzongató volt. Egyszerű és mégis elképesztően kreatív.
Ezután még egyszer végignéztem a képeket. Végigkövettem a Rejtély három színes vonalát. Megnéztem a "pinát" és a Közeledést. Követtem a női test vonalát, ahogy végig zöldtől zöldig futnak mellette a színek, csípő tájékon vörösre váltva.
A beszélgető emberek között sétáltam és az jutott eszembe, hogy van egy ember, akit kézen kell fogni és el kell oda vinnem. Szeretné. Tetszene neki. Egyébként sokan mehetnének, mert ez olyan csoda, amire mindenki vár és a legtöbben elsétálnak mellette.

Délután vettem sütőtököt és most az egész lakást bejárja sütőből kikalandozó édeskés illat. Otthon illat.