Elmúlt ez a karácsony is. Hasonlóan, mint a kamaszéveim. "Ezúttal a csend hosszabbra nyúlt, végtelenbe gurult, szétbomlott." "Valami feketén ásított Jay fejében. Ásított és elfintorodott. - Akkor baszd meg! - bukott ki Jayből. - Itt sem vagyok." "...tudatában volt egy Joe formájú lyuknak a dolgok közepén." (Joanne Harris: Szederbor) Én pedig tudatában lettem, hogy sehol sincs egy Myreille formájú lyuk a dolgok közepén. Hirtelen nagyon érteni kezdtem, hogy mit jelent, egy hátulról rámfonodó, ölelő kar, a tükörből visszanéző, vállamba fúródó fej. A fehér szállodai lepedő végtelen paradoxon. Megint a valóság egyszerű arcát néztem, amikor felfogtam, mit jelent, ha egy férfi kar nem ölel, ha az ágy másik oldalán, hátatfordítva alszik. Emlékek törték rám az ajtót. "Kavarognak benned a vágyaid, a fantáziád és a valóság." "Valószínűleg. A szó úgy csobbant, mint a nyugodt vízben a kő." (Joanne Harris: Szederbor) Nem ismerem a szavak és a tettek súlyát. A mérleg nyelve őrült táncot jár. Figyelek és várok. Csendesen."Miért nem hordasz te is fekete cipőt, mint a többi anyuka?" (Csokoládé) Fürkésző, vak tekintet, simogató, kérges kezek, névnapi, piros virágok, nyüzsgés a csend helyett és csend a beszélgetés helyett. Karácsony karácsonyfa nélkül. Egy asztal négy oldala, évente egyszer együtt, majdnem idegenek közelhozó kártyalapokkal. Csipetnyi boldogság. Kopasz venyigék ölelkeztek a napsütésben és a tó aranylóan csillogott. A domb tetejéről kicsi pont a ház. Őzikék incselkedve mutatták hófehér popsijukat és én meg akartam érinteni a földet. Málnát akartam metszeni, hogy a születésnapomon bokorról ehessem a szemeket. Ma reggel jégtüskék ültek az álmokon és a régi kertemen. "Ne feledd, amikor csak lehet, kefélj!" (Egy asszony illata) Bennem fel se merült a kétely, fel se merült, hogy lehet véletlen is. "...amíg az andalúziai tájakon vándorolt, hozzászokott, hogy keresse a földön és az égen azokat a nyomokat, melyek útja során eligazítják. Tisztában volt azzal, hogy egy bizonyos madár kígyók közelségére utal, s ez vagy az a bokor több kilométerre előre jelzi a vizet. A juhok tanították meg erre." (Paulo Coelho: Az alkimista) Vak vagyok és süket. Volt a félelem, volt az alázat és íme itt a következő...