| |
2003. szeptember 28., vasárnap
|
Majd megtudod milyen az a Portugál dolog, írta és színázba hívott. Tegnap a Katonában voltam (megint egy életemben először) és megnéztük a Portugált.
- Mire vágyott az életében? Úgy igazán...
- Egy néger nőre.
- És mit tett érte?
- Vártam, hogy bejöjjön az ajtón.
Sajnos, szó szerint nem tudom idézni, de valami nagyon hasonló volt. Könnyem folyt a nevetéstől és a lelkem sajgott. Nem csak a szabadság keresése, az álmok és a valóság összeegyeztethetősége, vagy éppen összeegyeztethetetlensége, hanem a kocsma is túlságosan ismerős volt. Túlságosan. Nevess, és hívj Masninak. Nevetek én is, de tudom, hogy honnan jöttem. Ismerem ezeket az embereket. Ismerem a gondjaikat. Ismerem a sörösrekeszekben zörgő üres üvegek hangját. Ismerem a hétfőket, a vasárnapokat és a reggeleket, bármikor megcsinálok egy hosszúlépést, megcsapolok egy hordó sört, vagy szagról felismerem a töményeket. Ismerem a beletörődést, a fásultságot, a hangtalan sikolyokat.
Egykor az élet volt. Most már csak a színpadon zajló történet és én a kényelmes, bordó székből nézem.
Könnyű nevetni és még könnyebb kicsit távol helyezkedni, mert ugye az csak egy falu, csak egy kocsma, csak néhány alkoholtól bódult ember, de mindenki megvívja ezeket a csatákat. Egyszer minden ketrec szűk lesz, hiába vannak aranyból a rácsai és akkor jön a beletörődés, a fásultság, a "rossz helyre születtem", a "körülmények miatt vagyok itt".
"Egy tér (falu: Irgács) melyben látszólag megtörténnek a dolgok jelentős amplitúdó nélkül. A hétfő, hétfő, a nyár, nyár, a kocsma - kocsma, s ez így lesz akkor is, ha elmúlik az élet, tehát a hétfő története hétfői, a nyár csúcspontja a céllövölde, szabadsága a strand, a kocsma, a sör, a foci, az ismétlődő dialógok szegényes változatai..."
Tragikomédia. Nevess! Nevetek én is, mert ül a poén, mert mulatságos a helyzet, mert mulatságos az élet.
|
#
15:24 -
színház -
Myreille
|
|
|
