| |
2003. január 27., hétfő
|
Nem is emlékszem, hogy valaha vártam-e úgy a hétfőt, mint ma, pedig megint egy remek hétvége van mögöttem. Pénteken néhány blogger találkozott és próbált beszélgetni, vasárnap pedig gyermeki kötelezettségeimnek tettem eleget és túléltem a családom, ugyanakkor ha már kicsiny falumban jártam borzoltam kissé a kedélyeket is. Mit ne mondjak, jó volt látni az elismerő pillantásokat és minden bókot mosollyal jutalmaztam. A hétvége meghatározó napja mégis a szombat (2003. január 25.) volt. Csuda egy nap lett. J-nél aludtam és délben keltünk. Furcsa, hogy milyen gondolatok találnak rá az emberrel ébredés után. Hangtalan mondatok röppentek fejemben. (Az eszemmel tudom, hogy ennek így semmi értelme, de mégsem tiltakozom, hanem hagyom, hogy vigyen az áramlat.) Szinte tavaszias időben átsétáltunk-buszoztunk Budára V-hez. P és én elmentünk a Duna TV-be és megmutatta nekem a stúdiókat, vágókat, kamerákat, lámpákat, vezérlőket... és csak mesélt, én pedig csak azért nem tátottam a számat, mert ennyi idős fejjel egy nőci ilyet nem csinál. Láttam kimenet előtt az aktuális képet. Csendes volt szombat délután az épület, csak egy-két ember dolgozott, viszont engem érdekel az a világ, tehát még megyek és megnézem pezsgés közben is. Amit megállapítottam, hogy sokkal kisebb, mint ahogy én képzeltem. A legmegdöbbentőbb a híradó stúdiója. Én el nem tudom képzelni, hogy ott hogyan fér el annyi ember egy-egy élő adásban. Egyre jobban csodálom őket.
V-nél annyira vonzott a zongora, mint általában a zongorák, így egy ujjal elkezdtem kalimpálni a Für Elise ismert dallamából azt a részt, amit tudtam. Egyszer csak P mögém állt és elkezdte játszani. Igaziból, kétkézzel. Mivel mögöttem állt karja akár az én karom is lehetett volna, kicsit én is részese voltam a játéknak. Figyeltem a kezét, ahogy könnyeden mozgott a billentyűkön, miközben az édes muzsika átjárt. Majd V ült a zongorához és eljátszotta kottából az egészet. Hihetetlen felfedezést tettem a zongorakottán, én mint zenei analfabéta rájöttem, hogy a felső sor a jobb kéz.
Kinn már alkonyodott, a kicsi szobát, aminek falai mályvaszínűen vibráltak a gyenge világításban, betöltötte a zene, engem pedig megtalált egy érzés. Szivarok és nehéz parfümök illatát véltem felfedezni a levegőben, suhogó selymek és nehéz bársonyok töltötték be a teret, gyertyafény rebegett és ezüst csillogott. Olyan arisztokratikus volta az egész hangulat. Meg sem akartam mozdulni, de P-t várta a színházban nagynénje, ő pedig elhívott minket, hogy hátha van még jegy az előadásra.
Így ismerkedtem meg, oh ez költői túlzás, így mutattak be Moór Marianna színésznőnek és így mentem Szakmai jeggyel a Magyar Színház Veszedelmes viszonyok című előadására. Nehéz egy színdarabról írni, mert az látni kell. Olyan előadás volt, amikor az ember nem érzékeli az idő múlását és szinte minden második mondatot fel akar jegyezni. Olyan előadás volt, amikor próbáltam minden apró részletet megjegyezni, minden hangsúlyt megőrizni, hogy emlékeim mélyéről bármikor elő tudjam hívni.
A színpad közepén egy hatalmas ágy trónolt, vörös bársonyba öltöztetve, buja barokkos fejtámlával. A matrac az erkély magasságában volt. Először minden szereplő fehérben volt, de ahogy az erkölcstelenség, az ármány, a bujaság teret nyert egyre több bordó lett a színészeken. Végül mindenki bordóban volt. Leírhatatlanul jó jelenetek voltak és a darab valamint a zene kapcsolódását meg se próbálom leírni. Szerintem zseniális volt az egész.
Magyar Színház (1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.)
VESZEDELMES VISZONYOK
Merteuil márkiné és Valmont vicomte, - akik valaha szeretők volta - szövetségre lépnek. Sátáni játékuk célja: ki tud több férfit illetve nőt elcsábítani, megrontani. A cselszövés, a bosszúvágy, a hiúság és a féltékenység hajtja őket.
A márkiné egyik volt szeretője, - az egyetlen, aki megcsalta őt - most éppen egy fiatal, ártatlan lányt készül feleségül venni. A bosszúszomjas márkiné megbízza a vicomte-ot a kis Cècile elcsábításával, hogy volt szeretője ne szűzlányt kapjon feleségül.
Valmont vicomte nehezen áll rá a "feladatra", mert élete legnagyobb "vállalkozására" készül, meg akarja hódítani a fiatal Tourvelnét. Tervét az teszi igazán izgalmassá, hogy a fiatalasszony erényes, becsületes, és távollévő férjéhez hű akar maradni, mindenképpen próbálja legyőzni feltörő szerelmét a vicomte iránt.
Úgy látszik, hogy ami könnyed játéknak indul, végül végzetes következményei lesznek. A valódi szenvedélyek legyűrik hőseinket, mert ezek a viszonyok bizony veszedelmesek: van, akinek boldogságát, van, akinek az életét követelik...
Szerelmek, szenvedélyek, gyűlölet és cinizmus viharzik ebben a XVIII. századi műben. A szereplők csalnak és megcsalatnak, s miközben egymás érzelmeivel játszanak, saját maguk is fölemésztődnek ebben a harcban. Nők és férfiak csapnak itt össze, hogy felülkerekedjenek egymáson, s ezért minden cselszövésre képesek, ám az élet néha nem tűri az ilyen játékokat...
Choderlos de Laclos regényéből Örkény István fordításának felhasználásával színpadra alkalmazta és rendezte Vidnyánszky Attila.
Szereplők:
Merteuil márkiné Moór Marianna
Valmont vicomte Mihányi Győző
Rosemonde-né Zolnay Zsuzsa
Volanges-né Császár Angela
Cècile Volanges Ruttkay Laura
Tourvel elnökné Kubik Anna
Danceny lovag Tóth Sándor
Azolan Sipos Imre
Èmilie Tóth Éva
Juliette Klingler Katalin
Díszlet: Szergej Maszlobojscsikov, Jelmez: Balla Ildikó
Elhatároztam, hogy el kell olvasnom Choderlos de Laclos regényét. Ajándék volt ez az előadás és annyira jó érzés, hogy ilyen csodák találnak rám.
Utána még elmentünk pizzat enni, majd J-vel megnéztünk a Szörny Rt-t. A házimozi-rendszer beizzítása közben persze akadt egy kis bugi is. Nem tudom, hogy hajnali kettőkor a szomszéd kinézett-e az ablakon, de valószínűleg nem, mert különben biztos, hogy értesítette volna a mentőket két örülten ugráló nő láttán.
Pillanatok alatt elaludtam, amint a párnára tettem a fejem és emlékszem utolsó gondolatom ugyanaz volt, mint reggel ébredéskor az első.
|
#
08:25 -
színház -
Myreille
|
|
|
