végtelen sikítás

2002. december 31., kedd

Varázsgömb:

Ezeket mondta a másik emberiség erre a blogra:

az eddigi legjobb.
ez jó.
Fasza
jó, hogy van...akár magázva is :o)
jo'

# 11:43 - Myreille

Vannak pillanatok, amikor azt érzem, hogy ezt le kellene írni, mert szeretném megőrizni azoknak a pillanatoknak a varázsát, szomorúságát, vagy mókáját. Amikor viszont leülök, hogy leírjam mindig megdöbbenek, hogy nem tudom leírni. Ügyetlenül bánok a szavakkal, nem találom a képeket, a megfelelő párhuzamokat, csak valami hasonlót adhatok vissza, de sohasem ugyanazt. Ilyenkor mentrendszerit jön a következő gondolat, hogy nem írni kell, hanem élni. ÉLNI. Csupa nagy betűvel, csupa lelkesedéssel, csupa szeretettel.

Szombaton végrehajtottam a naptárcserét. Ilyenkor mindig átlapozom a régit, hogy a fontos információkat átmentsem az újba. 365 nap és szinte mindegyiknél van bejegyzés. Néha csak egy név, néha idézet, néha egy mozi-, vagy színházjegy. Minden nap mesél nekem valamiről. Megdöbbentő szembenézni azzal, hogy amit januárban képzeltem magamnak ilyenkorra mennyire más volt, mint amiben vagyok. Nem jobb, nem rosszabb, hanem másabb. Jó néhány ember, kedves, fontosnak hitt és szeretett ember tűnt el a múlt ködében, vagy csak költözött jó messzire.

Év vége van, de semmi sem szűnik meg, vagy kezdődik el. A napok csordogálnak egymás után és sohasem ezek az évváltások az igazán fontos események. Ez csak egy ok, egy nagyon jó ok a bulizásra. Emlékszem még általános iskolás koromban azt vártam, hogy milyen jó lesz 2000-ben. Az olyan varázslatos évnek tűnt, aztán életem egyik legsötétebb éve lett. Mégis, amikor naptárt cserélek számvetést is készítek.

Visszanézve egészen más napok lesznek jelentősek, más napokra helyeződik a hangsúly. Milyen fontosnak tűnt 2002.június 1. LGT koncert és első találkozás Z-vel. Most már csak mosolygok az emléken, pedig ebben a kapcsolatban, azalatt a pár nap alatt megjártam minden olyan magasságot és minden olyan mélységes kétségbeesést amire képes vagyok. És Z címe nem kerül át az új naptárba. Ezzel ellentétben 2002. május 17. nagyon csendes napnak indult. Péntek volt. Meglepően csendes péntek. Ma se tudom igazán, vagy ma már nem tudom igazán, hogy milyen folyamatnak az eredményeként jutottam el oda, hogy összeszedtem a bátorságomat, legyőztem minden félelmemet és bejelentettem a férjemnek, hogy akkor itt a pont. Itt a vége. Én elköltözöm és el akarok válni. Ő csendesen csak annyit mondott, hogy jó. Azt hiszem, hogy nem vett komolyan, és pont ezzel erősített meg engem. Csak napokkal később eszméltem rá, hogy ez volt életem legnagyobb segítségkiáltása. Ha akkor azt mondja, hogy ne, hogy próbáljuk, csináljuk, akkor én maradtam volna. Akkor és ott, azzal a "jó"-val kioltotta a maradék parazsat, a remény parazsát bennem. Persze ez nem volt ilyen tudatos, csak később állt össze a dolog, tehát lehet, hogy csak belemagyarázás az egész. Mindegy, így történt és én már egy cseppet sem bánom. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy örült mázlim van. Minden fájdalom és minden gyötrelem mellett valaki vigyáz rám. Csendes és hallgatag, de felszabadult napok következtek. 2002. május 19-én történtek viszont mindig ennek az évnek a jellemzői lesznek. El fogja homályosítani a Jeli arborétum rhododendronjainak sárga, fehér, bordó, lila hullámzását, az első igazi ananász, vagy kakhi ízét, az opatiai tengerpartot, a zsennyei kastély buja keretjét, a gödöllői kastély barokk eleganciáját, a mozikat, a beszélgetéseket, a bulikat. Annak a napnak volt egy fájdalmas gyönyörűsége, a többi dolog kicsit másként újraélhető. Nem tudtam mit csinálni a jegygyűrűmmel. Elevenen él bennem még 1998 nyári napja, amikor beállított fehér ingben, fehér rózsával, elővarázsolt egy jegygyűrűt és megkérte a kezemet. Csak ketten és egymásnak ígértünk. Csak azért mert szerettük egymást. Nem bírtam viselni a gyűrűt, miután tudtam, hogy nem tartozunk már össze, már mindennek vége. Csak úgy mégse húzhattam le, mert az olyan sunyi lett volna. A sunyiságot gyűlölöm. Ezért megkértem, hogy húzza le. Ő húzta fel, ő húzza le. Rengeteg könnyet ejtettünk. Lehúzta. Kegyetlen is voltam, mert tudtam, hogy szenved, hogy elviselhetetlenül nem bír megbirkózni ezzel a helyzettel, pedig vágyott rá, de nem számított. Számomra ez az időszak volt a házasság, bár a papírok egészen mást mutatnak.

Nem emlékszem már pontosan, hogy pontosan mikor, ez nem volt akkor jelentős esemény, hogy bekerüljön a naptárba, találtam egy cikket az Indexen. Onnan volt egy link Maulára és ahogy ott olvasgattam találtam egy linket Suematrara. Suematratól pedig Neurologiára. Igen, én így ismerkedtem meg a (we)bloggal. Így kezdtem el bloggolni. Végtelen magányomban, rengeteg fájdalmammal. Visszanézve életem egyik legfontosabb napja volt és mégse tudom, hogy melyik volt, de már nem is olyan fontos. Feltárult előttem egy csodálatos kis világ, aminek létezéséről addig nem is tudtam és még most is hoz újdonságokat. Érzem, hogy ez is állandóan mozog, alakul úgy lesz ezzel is, mint minden mással az életemben. Van ami, van aki hosszú évekre itt marad velem, mellettem és lesz ami, lesz aki csepp volt életem tengerében. Persze lehet, hogy ez a kép is rossz, mert inkább vagyunk folyók, amik a tengerbe tartanak, néha két folyó találkozik és együtt folyik tovább, néha jön egy sziget, néha kettéválik a folyó, de ahogy a víz keveredik úgy keveredünk mi is. Azt hiszem ez jó. Ha én folyó vagyok, akkor számtalan kincset őrzök a medremben, amiket a felületes szemlélő "csak" köveknek lát, de én tudom, hogy kincsek.

Azt hiszem, hogy változtam is, de saját magamat nehéz kívülről néznem. Én úgy érzem, hogy mindig ilyen voltam, persze tudom, hogy nem, hogy változtam, de ez megfejthetetlen számomra.

Hetekkel ezelőtt elhatároztam, hogy a 2003-as év lesz életem legjobb éve. Nincs újévi fogadalmam, ugyanazt folytatom, amit elkezdtem. Álmodom és megvalósítom az álmaimat. A fontos kérdés, ami érdekel és amit kutatok: 'Hogyan valósítsam meg az álmaimat?', miközben életem minden percét élvezni akarom.

Most akkor irány Budapest! Először begyűjtök Jack-től egy ebédmeghívást, természetesen meg is eszem azt az ebédet, feltéve, ha nem lesz iszonyatos a kaja, amit főzött. Aztán elrohanok bulizni. Ennyit a tervekről, a megvalósult dolgokról pedig talán holnap, vagy holnapután...

# 08:35 - Myreille

Az sms-ekkel az a baj, hogy egy idő után törölni kell. Vannak fontos sms-ek, amik az idő folyamán lényegtelenek lesznek, vagy elvesztik varázsukat, de nehezen tudom elképzelni, hogy bármennyi idő elteltével ne mosolyogjak a következőn:

30.12.2002 09:11 Combfiksz
Itt a krumplinudlikommandó. Parajpüré hívja Csirkeaprólékot. A holnap déli akciót megfigyeljük, vigyázz, mit (t)eszel. Este bevetés, a jelszó: Lilahagyma. Légy óvatos!

# 08:24 - Myreille

2002. december 30., hétfő

Tegnap megnéztük a Beszélj hozzá! (Hable con ella)-t, Pedro Almodóvar filmjét. Nekem nagyon tetszett. Olyan jó volt, ahogy átjárt a zene, a képek és a történet, egyszerre nehezedett rám és emelt fel.

Mozi után úgy terveztem, hogy viszonylag korán hazajövök, de végül (megint) az utolsó busszal jöttem, addig volt nevetés, beszélgetés, vidámság, komolyság. Jók ezek a beszélgetések, J-vel töltött napok. Bár mindig, amikor a hídon átrobog a busz és én csak bámulom a Dunán játszó fényeket, megroppan bennem valami. Mindig ez az a pillanat, amikor a szappanbuborék kipattan, amikor úgy érzem, hogy ami eddig volt, ez a boldogságos melegség, csak álom volt és a rideg valóság most köszönt rám. Aztán reggelre mindez elmúlik és amikor a reggeli álmosságban forró sajtos croissant majszolok, megint jól vagyok.

# 08:34 - Myreille

2002. december 27., péntek

Különböző fontos kérdések foglalkoztatnak:
1. Miért nem tudok örülni annak a spar-os konyakmeggynek, amivel kollégáim ajándékoztak meg névnapom alkalmából? (Nem, nem János vagyok... én Myreille vagyok és DeGetz, vállalom.)
2. Vajon mennyi pénz kellene ahhoz, hogy hátizsákosan bejárjam Európát? És mennyi idő? És el merjek-e indulni egyedül? Merre induljak? Találok-e alkalmi munkákat? Vagyok én ennyire bátor? Vajon ha minden nap bloggolnék, akkor lenne, aki fizetne ezért? Stipistop, az ötlet az enyém, aki megcsinája, jogdíjat fizet nekem. :) Egyáltalán érdekelne valakit? Négy hónap elég lenne? Négy hónapig kihúzhatnám itt a munkahelyemen, aztán felállnék és agyő... Hangember, én Myreille, aki. :(
3. Mikor fizessem be a nyelvvizsgámat? (Ez a legszűkebb keresztmetszetű dolog, mert március 8-án újrajátszom (akarom, akarom, akarom) és jan. 31-ig be kell fizetni a díjat.)

Hülye vagyok és elégedetlenkedő. Faszom. Megyek haza aludni.

# 16:13 - Myreille

Jó volt. Egy laza mozdulat volt a jobb kezemmel. Most jobban vagyok. Az áldozat az egyik befőttes üvegem volt. Most már képes vagyok másra is figyelni. Láttam. Szép volt. Jó volt hallgatni is. Már össze is takarítottam, két méteres surgárban mindenhol üvegszilánkok voltak. Alig bírtam elfojtani a mosolyomat.
Kicsit megijedek az ilyen vágyaimtól. Megijedek saját magamtól. Ez ugyanolyan, mint amikor egy nő érintésétől remegés fut végig rajtam, ugyanolyan, amikor egy kefélés után arra várok, hogy elmenjen a férfi, vagy amikor egy nős férfi érintésére, csókjára vágyom. Nem tudom, hogy megőrültem, vagy meg fogok őrülni. Az utóbbi időben túl sokat harcol az eszem a vágyaimmal, de mindig a vágyaim győznek, viszont ott marad a végére egy szemernyi kétség. Vajon mi a normális? Vajon mi a helyes? Kicsit félek. Kicsit bizonytalan vagyok.

# 09:51 - Myreille

Kosheent szeretnék hallgatni, de sem a kedves szavak, sem az erős koncentrálás, sem a szemmel-verés nem javította meg a CD lejátszómat, így most más alternatíva után kell néznem. Cover. Akarom a lüktetést, a zsibbadást...
Látni akarom, ahogy egy üvegpohár szilánkjaira törik. Földhöz akarok vágni egy poharat, látni akarom, ahogy összetörik, de erre is képtelen vagyok. Tegnap este fejben válogattam a poharaim között, hogy melyik lenne az ideális ehhez a művelethez, de sajnálok ezért a pillanatnyi örömért tönkretenni valamit. Lusta vagyok a törés után takarítani. Az utcán sem csinálhatom, mert a szilánkok megvághatnak valakit. Mindennel így vergődöm. Vergődöm az álmaim, a vágyaim és az eszem között. Most vészesebb ez az állapot, mint általában. Utálom ezt a nyüglődést és mégis nyűglődök. Talán majd holnap. Ettől a gondolattól még ingerültebb leszek. Holnap, holnap, holnap... Nem. Most akarom. Ma akarom. Mi lenne, ha az irodában véletlenül eltörnék egy poharat? Felpezsdített ez a gondolat.

# 09:31 - Myreille

2002. december 26., csütörtök

Percek óta ülök és bámulok ki a fejemből. Csak lassan működnek az agysejtek, talán még a bor hatása, talán csak annak a melankóliának, ami rám terepedett. Jó volt ez a mai nap. Sok-sok történetet hallgattam és nevettem igazán, szívből.

"Úriember nem csibész." vagy "Billeg, mint szarka a dögön." - mondaná Moon.

# 20:13 - Myreille

2002. december 25., szerda

Mondhatni nők egymás között... Nő1, azaz én, Nő2, azaz egy barátnő :) A neveket eltorzítottam, ha magadra ismertél csak a véletlen műve lehet :)))

Mottó: Ugye tudod, hogy mit kell komolyan venni!?

Nő1: Az Ex teljesítette a "kötelességét" :)
Nő2: Pont akartam kérdezni, mizu a vezírhangyával :)
Nő2: (sz)ex(ke)férj :))
Nő1: Ugyan, ugyan... miket feltételezel rólam ;))))
Nő2: Jajdeelisszégyellem magam,hogyilyetééén feltételezek...
Nő1: Éppen ma találtam ki a (sz)ex-et :)
Nő1: Ugye, nagyon helyes :)
Nő2: Még a lapátfülem is belevörösödött :)
Nő1: De a fickók hülyék... ezek azt bírják, ha földbe döngöli őket az ember... az Ex is... én már nem értek semmit... Az Ex megállapította, hogy geci vagyok... valóban így van és élvezem... :)
Nő2: Tod, mit...élvezd :))) Én is ezt tenném :))) (a hölgy - én - egy kissé zavaros...:) )
Nő1: Igyekszem ezt az állapotot elkerülni... :)
Nő2: Nálam a zártosztály a következő fázis. De, figyi...X, mint pasi potenciális...? :))
Nő1: Nálam? Viccelődünk? Akarod? ;)
Nő2: áááááááááá :)))
Nő2: Nálad, te lökött, ki másnál? :) Csak kérdezem, hogy ez a barátokvagyunk vele működik-e ? :)
Nő1: Mit tudom én, hogy mit akar.... majd kitálalja... én meg eldöntöm, hogy mit akarok ;)
Nő2: Ezabeszééééd :))
Nő1: Azért X-nél jobban érdekel, Y ;)
Nő2: És? Vele van valami azóta? Legalább levél vagy valami?
Nő1: Áááá, semmi, de érte sem fogom összetörni magamat... ha akar valamit, akkor majd megtalál :) Nagyonbekaphatják hangulatom van :)
Nő2: dettó...:) de tkp. csak vigyorgósan-bekaphatják-hangulat :)) semmit nem komolyan venni
Nő1: szegények, ezek nem tudják, hogy mit választottak maguknak :)
Nő2: hát...ha már belenyúltak, viseljék el a következményeket...:))
Nő1: én ma egy ellenőrzőt találtam :) tele volt ötössel, meg is lepődtem, hogy az enyém volt :)
Nő2: na, azt is találtam...valami kurva rossz gyerek voltam...tele van lebaszással :)))
Nő1: nálam csak dicsérettel, valami hülyeség miatt... és oroszból is tele voltam ötössel... a fejem valószínűleg egy fekete lyuk, mert minden elveszik benne... :)))
Nő2: ehehe, jó gyerek, teeee, röhögnöm kell :)
Nő1: khm!!!!!!! még most is jó vagyok :) tudsz ellenpéldát?
Nő2: igen. és gátlásos. ellenpéldát, éhéééén???:)))
Nő1: látom ismersz...
Nő2: te, érted...ott ül a gép előtt egyedül. há mér nem megy el megdugni egy lányt, vagy valami?! :))) (most biztos vetítek..szeretnék én útbaeső lány lenni...:)) ) önanalizálás rulez :) analizálsz vagy onanaizálsz?! mint valami kispál-szöveg áááááááááá :)))) tényleg kikattantam
Nő1: nyanya, most én mosolygós vagyok és nem értem a problámát... :) (bocs)
Nő2: tessék kicsit empatikusabbnak lenni, vagy a lábadra lépek...:))
Nő1: jó, igyekszem :))))))))))))))))
Nő2: jaj, de szép kis lába van magának...hadd tapodjam meg kicsinyt az én kicsiny lábammal...:))))
Nő1: akarsz részletes beszámolót az estémről ? empatikusat?
Nő2: hölgyem, az ön lába már térdtől lefelé nincs...akkor magának már mindegy is...akkor én tapodnám tovább :)))))) MESÉLJ! :))
Nő1: jó, éppen bloggolok, ott kitérek a részletekre :)
Nő2: egyem az empatikus zuzádat, kicsilány! :)) Mi a fene van Z-vel? Miért nem ír?
Nő1: Öt betű. f-é-r-f-i nehezített pályán mozog :)
Nő2: nehezített? szerintem ezeknek az ólomnehezék a seggük alá már picsafüst. mindig emelni kell a súlyadagot :))) mekkora geci lettem, csak lesek :)))
Nő1: én bírlak :) elárulom, hogy mi a baj
Nő2: édes. hozzámjössz? :))))
Nő1: persze :)
Nő2: mondd
Nő1:szóval a helyzet, hogy kevés a vérük.... vagy az övcsattól északra van, vagy délre, de nem bírják úgy egyensúlyozni, hogy optimális legyen, ezért mindig faszok
Nő2: hádebazki, ki pumpálja a vért a pucákukba?! csinálják már autodidaktán, én már csak az eredményt szeretném élvezni, baszod... :))
Nő1: sajnos, itt van a legnagyobb elbaszás bennük... öntörvényüne áramoltatják és mindig letagadják, hogy éppen hol van... :)))
Nő2: mi meg nem gyűzzük letapogatni, de hiába a strapa, mindig félrenyúlunk...:)) Jelentem, a szarokafejedre-politika eddig nagy arányban bejött. maradok ennél a politikánál, a pucájukat meg majd ápolgatják egyedül. ha jönnek, jönnek, ha nem, nem. balek mindig akad :)
Nő1: ennyi életbölcsességet :)
Nő1: lesznek itt még pofára esések :)))
Nő2: ezt az utóbbi pár mondatunkat be kéne kereteztetni házi áldásnak...:))
Nő1: jó, majd megkapod :)
Nő2: pofára? kiről beszélsz?! :))
Nő1: pofára, csak férfiak :)
Nő2: öröm veled filozofálni. hiába, ha két hűdebaszkidejófej egymásra akad...:))))
Nő1: pszt, csak csendben, csak halkan :)
Nő2: na, lökjed a blogot, nem zargatlak
Nő1: nem zargattál... mindjárt készen vagyok :)))
Nő2: mindjárt készen vagyok...ez mekkora mondat...(nekem tényleg pasi kell..) :))))
Nő1: valóban, neked tényleg pasi kell :)
Nő2: bezárta kicsi száját. nem beszél. nem ugat. csak hallgat. mint a zsír :) áááááááááááá
Nő1: inkább kefélj!
Nő2: (kef)élj a mának!
Nő1: hajrá!!!! :)))
Nő2: hangember. én. aki. :)))
Nő1: ejnye... én nem hangember, én. a myreille, aki :) csak a kezemet figyeljék, mert csalok :) néha, ha nincs pasi :)
Nő2: kézimunka szakkör lámyoknak. kinek a segítő jobb, kinek a segítő bal. bal eset, hát megesett, no.:)))
Nő1: 178136361: hi my sexy baby if you need to a sexy boy you answer to me my lover Akarod? MOst jelentkezett. :)
Nő2: hangosan röhögök :)))))))))) AKAROOOOOOOOOOOM!
Nő1: megnyerted, kettes függöny :)
Nő2: bazze, ez komoly? ez a beköszönő szöveg? :) nyííííííííílj ki!
Nő1: tényleg ez volt a beköszönő szöveg :) vonzom az ilyeneket... :)
Nő2: érzik a nőstényszagot :)
Nő1: ma fejtette ki az ex, hogy nincs egy barbiarcom, amikor póbáltam megtudni, hogy mennyire vagyok jó nő :)
Nő2: tényleg. lehet, hogy én génhibás vagyok. a szervezetem nem termel megfelelő szaganyagot, esetleg valami anyaszagú szagot termel, és ezért minden pasi az ölembe akarja hajtani a fejét, és anyukám-nak szólítani engem...fuck off, természet...:)))
Nő2: jó, hogy szakadna rá a betonjászol...egyem az exedet, ecetes fogsorral, ráspolyos szemfoggal...

folyt köv. (alkalomadtán)

# 22:47 - Myreille

Még egy ilyen karácsonyt nem. Csak ez járt a fejemben, amikor a hidegben a buszra vártam. A tervezett anyuéknál tartózkódást kicsit korábban (5 órával korábban, miután már tegnap egy nappal lerövidítettem) megszakítottam, mert különben az én idegeim szakadtak volna meg. Amikor az albiban, a hintaágyban elnyúlva, négy mécsessel bevilágított szobában, bömböltettem a zenét, éreztem, hogy most igen, most boldog vagyok. Még egy ölelő kar tehette volna tökéletesebbé az érzést, de már így is jó volt.
Még egy ilyen karácsonyt nem, éreztem már tegnap, amikor mindenki aludt, én pedig tv-t néztem. Most megint hónapokig nem lesz rá gondom. Először a Macskafogó, majd a Szép kis nap, közben pedig folyamatossan váltogattam a csatornákat. Az ajándékok tényleg elmaradtak, sőt egy közös étkezést sem sikerült realizálni, de egy karácsonyfát sem. Csak az sms-ek tartották bennem a jókedvet és az életkedvet. Ma a csúcs anya takarítási láza volt, de így legalább előkerült egy ellenőrző, az enyém, amiből megtudtam, hogy anno fizikából csak ötösöm volt, sőt orosz nyelvből is. Ez meglepetésként hatott rám, mert emlékeim szerint a fizikát annyira utáltam, hogy csak na, oroszból még a betűkre sem emlékszem. Volt egy mókás osztályfőnöki dicséretem is. Ezen legalább nevettem.
Anyám egyébként folyamatosan beszélt, bár lehet, hogy csak én éreztem ezt. Ne ülj oda! Vedd fel a pulcsit! Tedd ezt ide! Tedd azt oda! Vegyél fel zoknit! Egyél még! Ne tedd oda! Ne tedd ide! Csináld ezt! Csináld azt!.. Nem bírtam, összevesznünk, sőt megspékelte egy kis fikázzuk-az-exet-és-a-barátaidat szöveggel, amin teljesen ledobtam a láncot. Nem tudom, hogy kinek van igaza, neki vagy nekem, de már nem is próbálom kideríteni. Hagyjuk egymást élni, csak ennyit kérek.
Még egy ilyen karácsonyt nem. Inkább elmegyek valahova egyedül. Valószínű, hogy bennem van valami nagyonnagy elbaszás, valami velem nincs rendben, de már nem érdekel. Nekem így jó, nekik úgy. Nem volt karácsonyfa, nem volt ajándék. Tényleg nem volt semmi, csak kibaszott sok kaja... Oh, de szemét vagyok. Kaptam ropogós ajándékot, ami Magyarország területén szabadon elcserélhető. Persze jobban örültem volna egy szál virágnak aputól, vagy az öcsémtől, de ugye ne legyen telhetetlen az ember.
Amióta ismét az albiban vagyok, jól vagyok. Átjárt egy kis békesség. Semmi képmutatás, semmi úgy-csinálok-mintha, semmi zaklatás, semmi kényszer. Igen, ott az én világom. Néha magányos, de olyan, amiben boldog vagyok. (Vajon ez mennyire normális?)
És közben beállított az Ex is. Hozott ajándékot. Ja, hogy tavaly már megvettem ugyanezt a teásdobozt. Ejnye, de geci vagyok, a lényeg, hogy emlékezett rá, hogy nekem tetszett. Nem voltam nagyon sértődött, mert a beszélgetésünk megint úgy zajlott, hogy egy idő után csak járt a szája és éppen a két combom között volt a feje. Karácsonyi nyalás és szopás. Nagyon közönséges vagyok, ha azt mondom, hogy nincs az az elbaszott karácsony, amit egy kis szex-szel ne lehetne fényesebbé tenni? Mindegy. Most jól van a testem és jól van a lelkem.

# 22:00 - Myreille

2002. december 24., kedd

Reggel nem kaptam hatlapost, pedig már teljesen rákészültem. A vitrinben volt vagy hat torta, mire az eladó sajnálkozó tekintettel nézett rám, hogy "ma nincsen süteményünk". Nem kezdtem firtatni, hogy akkor az ott mi. Ugyanilyen volt, amikor a postán a karácsonyi képeslapokat adtam fel. A postás, aki most nem kisasszony, hanem egy fickó volt, lelkesen tapogatta, mert a képeslapra kötött masni kicsit vastagabbá tette a boríték egy részét. Az értelmes kérdés felém: "Tárgy van benne?" Mivel sejtettem, hogy mire meg ki a játék, azaz, ha tárgy van benne, akkor ez kérem csomag, ezért nagy rutinnal azt válaszoltam, hogy képeslap van benne. Válaszom, nem sikerült meggyugtatóra, ezért megkérdezte: "Akkor nincs benne tárgy?" Mire én birka türelemmel még tovább hajtogattam, hogy képeslap van benne, de magamban már ott bazmegoltam, hogy nem bazd meg, fogalom. Végül a kollégákkal összeütött míting úgy döntött, hogy valóban nem tárgy a képeslap, és különben sem mozog az a valami, tehát mehet levélként.
Az előbb telefontált anyu. Tiszta idegbeteg, legszívesebben nem is mennék ki hozzájuk. "Annyi rossz történt velünk" a hívogatás, "de majd szóban elmesélem". "Nem vettünk karácsonyi ajándékot, sem neked névnapit és halat sem kaptam." Vállrándítás, bár a hal kicsit szíven ütött, mert szeretem és már elképzeltem, hogy betegre zabálom magam belőle és utána senna teával próbálom háborgó testemet megnyugtatni és szenvedéseimet rövidíteni. Én viszek anyunak virágot névnapjára és mindenkinek ajándékot. Tegnap viszont kollégáim sikeresen elfelejtették a névnapomat. Kicsit bánt... De itt és most abbafejezem ezt a morgósságot (bár élvezem, azért csinálom) és megiszom a maradék narancsos teát és csakazértis jól fogom magam érezni, mert azért örörmre van okom ezer:
Kaptam már tök jó ajándékokat és sok-sok képeslapot, üzenetet kedvesebbnél kedvesebb tartalommal. Tehát alaphozzáállás, hogy a pohár félig tele van, még akkor is, ha mindent tiszta jég...
Eszembe jutott egy film. Az egyik kedvencem: Lesz ez még így sem (As Good As It Gets). Peregnek előttem a jelenetek a filmből és mosolygok. Fejben filmet nézni... hm... nem is rossz móka.

# 08:52 - Myreille

2002. december 23., hétfő

Ma van a névnapja. Viktória. Még most úgy gondolok rá, mint egy nagyon kedves emberre, aki távol van, vagy inkább meghalt. Íme így kell eltemetni egy élő embert a múltba és minden napnyugtakor egy-egy újabb lapát földet dobni rá. Most csak azt érzem, hogy távol van. Volt, de már nincs. Az emlékek között még megtalálom, de a jelenben már nem létezik.
Reggel eszembe jutott, hogy ma van a névnapja, de aztán arra is lusta voltam, hogy egy sms-t írjak neki. Minek. Annyira már nem fontos. Meglepett saját hidegségem is. Néhány hónapja írtam neki levelet, de nem válaszolt rá. Most kaptam levelet tőle. Boldog és kellemes és boldog.... Kedves és figyelemes, valamint üres szavak. Én nem írok neki semmit. Nem akarok mondani neki semmit, nincs mondanivalóm a számára. Felesleges, a szájtépéshez pedig semmi kedvem. Mégis miért érzem magam kegyetlennek?

# 14:25 - Myreille

Esik, de nem a hó, hanem az eső. Utálom. Reggel annyi néma bazd meg hagyta el a számat, hogy egy kocsis egy évi termésével vetkedhetne. Az víz természetesen odafagy mindenhez, mert ehhez elég hideg van. Úgy közlekedtem, mint egy pingvin, akinek tele van a gatyája. Az a tudat sem nyugtatott különösebben, hogy mindenki így közlekedett. De legalább fehér karácsony lesz. Ha-ha-ha. A víz fehér jéggé fagy mindenhol. Nagyon, de nagyon morgós hangulatban vagyok.

Viszont ezek a reggeli levelek nem hagynak nyugodni. "A Sors fantaziatlan, es idorol idore csak ismetli onmagat. Ezenkivul legfontosabb tulajdonsaga, hogy nem letezik. Azert sem. De ha megis szembejon az utcan, hat jol pofanverem. Megigertem neki."

# 09:46 - Myreille

Tegnap találkoztam V-vel. Amíg meg nem láttam fel sem fogtam, hogy ennyire hiányzott. A konyhában ültünk, sört ittunk és marcipános csokit ettünk és közben vibrált valami a levegőben. Tartottunk névnap-karácsonyi ajándékozást. Tavaly tőle kaptam a Harenberg Engel Postkarten-Kalender-t, amiből egy-egy képeslapot rendszeresen kaptak barátok. Idén is naptárt kaptam. Teljesen megérezte a gondolatomat, mert napok óta keresek egy naptárat, amiben a kedvenc akt képem szerepel, de nem találtam. V-től viszont idén a Harenberg Erotisches Imago Kalender 2003-t kaptam. (53 fotografien.) Nem tudom, hogy hogyan csinálja, de V mindig megérez. Viszont messze lesz.
Nem tudom, hogy a sör, vagy a tomboló vezérhangya miatt, de lehet, hogy a képek miatt, amikor hozzáért a tarkómhoz remegés futott végig rajtam. Egyszerre volt zavarba ejtő és nagyon kellemes.
Íme egy kép a naptárból (jó sokat kerestem és nem is éppen az igazi, de...). Sőt már mosolyogva gondolok arra, hogy idén mit fognak szólni a barátok a képeslapoknak, mert az tuti, hogy akárcsak az angyalkákat, ezeket is küldözgetni fogom.

Reggel kedves leveleket találtam a postaládámban. Felkavart az a szeretet, ami a levelekből árad. Talán egy ismeretlent, amilyen én vagyok nekik, mindig könnyebb szeretni, mint egy valóságos, hús-vér embert.

# 08:27 - Myreille

Megcsaltak egy nőt

A karikagyűrű nagyon új volt. Fényét nem tompították karcolások, élesen és kihívóan ragyogott a téli borongásban. Szinte azonnal megláttam. Hinni akartam, hogy minden csak álom. Álom, hogy felesége van, álom, hogy gyermeke van, mert kicsit álomnak tűnt, hogy eljött hozzám és az ajtóban várt rám. Miután megláttam nem tudtam szabadulni a gyűrű fényes és tiszta ragyogásától, hirtelen minden nagyon valóságos lett. Valóságos az asszony, aki otthon van és férjét várja, miközben próbálja megnyugtatni a gyermekét és nagyon valóságos lett az a kopott kávéház, ahol én a férfival a kávét kavargattam. Olyan rongyos lett az egész, mint az a terítő, ami az asztalon volt. Kiégetve és összegyűrve. "Bocs, de merre van a WC?" Megmutattam. "Pillanat, mindjárt jövök."
Kezére téved a pillantásom és már csak két halvány piros csík és a kicsit megdagadt, bepállott bőr emlékeztet a karikagyűrűre, de bennem még mindig élénken él az arany jéghideg csillogása. Régen, amikor az én kezemen is volt jegygyűrű, mindig lágynak és barátságosnak érzékeltem a csillogását. Olyan volt, mint a kandallóban vibráló tűz fénye, ami betölti és megmelegíti a szobát. Akkor a boldog család ragyogása volt ez számomra, de kiderült illúzió volt, ámítás csupán. Nem volt boldog család, hiába voltam én szerető feleség hiányzott a szerető férj. Jobban mondva a férj mást szerető volt. Elárult, megcsalt. Ma már elvált nő vagyok. A jegygyűrű, ami egykor a kezemen csillogott, egy doboz mélyén fényét vesztetten hever már.
Nem történt semmi, még egy csók sem volt. Egyszerre vágytam és egyszerre tiltakoztam a csók ellen. Egyszerre szerettem volna magamba engedni és eltaszítani. Végtelennek tűnő zavarunkban csak néha egy-egy pillanatra kerültünk közel egymáshoz, találtuk meg egymás tekintetét. Felszínes dolgokról csevegtünk, sétáltunk a hideg téli éjszakában, amiben ezernyi emlékeztető jelként világítottak a város sárga karácsonyi fényei. Egymáshoz sem értünk, mégis mikor elindult hozzám, vagy amikor megérkezett, megtörtént a megcsalás. Lehet árnyalni a dolgokat, hogy elnyomjuk a lelkiismeret zaját, de felesleges. Megtörtént. Nem először és nem utoljára, megcsaltak, elárultak egy nőt.
Most csak aludni akarok, de nem jön álom a szememre. Aludni akarok és kizárni mindent. Nem is volt és nem is lesz. Egyáltalán nincs is, de csak ténfergek a lakásban, sehol sem jó. Könnyek nélkül zokogok. Meg sem született és máris meghalt. Egyszerre szeretnék hozzá bújni, simogatni, ugyanakkor orrba vágni. Szeretni azért, mert szeretetre méltó, mert képes volt kicsit lenyűgözni és elvarázsolni, úgy ahogy sok férfinak nem sikerült az utóbbi időben. Szeretni, mert vele szívből tudtam nevetni. Szeretni azért, mer úgy hatott rám, ahogy mindig is vágytam, hogy férfi hasson. Vele nem voltam kövér, csúnya, magas, alacsony, öreg, fiatal vagy ostoba. Vele jól éreztem magam a bőrömben. Mindezek mellett szeretném orrba vágni azért, mert hiába húzta le ott maradt jobb kezének gyűrűsujján az a két árulkodó csík, ahol korábban még arany fénylett és csak órák múlva halványodott el, de én jól láttam és most is látom. Orrba vágni azért, mert velem van, miközben két ember várja otthon. Orrba vágni, mert megint elárulta a hitem, hogy igen, van hűséges férj. Elárulta, hogy bízhatom, hogy érdemes bízni egy férfi ígéretében. És ismét bebizonyította, hogy a férfiak szavai hamisan csillogó üvegek és nem gyémántok.
Megint megcsaltak egy nőt. Megcsalta azt a nőt akihez hozzábújik éjszakánként, aki mellett elalszik és felkel, akivel szeretettel figyelik gyermeküket. Megcsalták őt, de neki nem fáj, számára nem is létezik, mert nem tud róla. Helyette nekem fáj. Én vagyok az a megcsalt nő. A valóság nekem mutatta meg az arcát, a valóság nekem csal könnyeket a szemembe és az én hitemet lopta el. Úgy érzem, engem árult el gyermekem apja, engem is el fog árulni gyermekem apja.
Azon jár az eszem, hogy mikor húzza vissza a gyűrűt. Legszívesebben utána szólnék, hogy ne felejtsd el visszavenni, mert otthon a feleséged ki fogja szúrni és teljesen felesleges neki is fájdalmat okozni, mert ő még képes hinni, remélni, bízni, különben nem szülte volna meg közös gyereketek.
Nekem már nincs hitem, nincs bizalmam. Meghalt minden reményem, összetört az összes ábrándom. Most már keservesen zokogok. Siratom magamat, az álmaimat és a hitemet. Úgy érzem nem érdemes hinni, remélni, szeretni, bízni.

# 08:01 - Myreille

2002. december 21., szombat

# 15:23 - Myreille

Faludy György haiku fordításai

Dzsunzaboru
A hajnal kristálytiszta s hangtalan.
Az ég ránk borult ékszeres szelence.
Talán Isten születésnapja van.

Gáráku
Nem fél s nem törődik veled
a lepke: akkor sem repül
gyorsabban, mikor kergeted

Mijosi
A dűnéken fehér lepke lebeg,
s nagy öltésekkel varrja össze
a dombtetőt meg az eget.

Szódzsó
Nem sejtem, hogy mifajta mag lehet,
de ha pár szemet felszedek, az élet
csiklandozza tenyeremet.

# 13:20 - Myreille

"rohan az életed és rohan az út, lemarad lassan a múlt....... a lényeg te vagy az első, amikor a többiek fékeznek akkor is tövig nyomod a gázt..."

"hát fújja el a szél, addig szóljon a hangom amíg hozzád ér, a könnyem fújja el a szél, holnaptól nem várok rád, fújja el a szél...."

# 12:41 - Myreille

Állapotjelentés: Telefon nem csörög, bömböl a rádió, én mosolygok, mint a tejbetök és narancsos teát kortyolok (egyszer már benn maradt a mikróban). Egyetlen munkaablak sem fut.... Mit is lehetne csinálni egy munka-szombaton? ;)

# 12:10 - Myreille

JAMAMOTO CUNETOMO: HAGAKURE-t még nem olvastam, viszont itt megtaláltam, beleolvastam. Ez a könyv kell nekem.

"Az egész életen át tartó gyakorlásnak különböző szintjei vannak. A tapasztalatlan nem megy semmire, akármilyen gyakorlásra adja is a fejét. Jártassága csekélynek látszik mind a mások, mind pedig a saját szemében. Az ilyen jártasságnak azonban semmi hasznát sem lehet venni. A következő szinten az ember már meglehetősen képzett - bár még nem teljesen használható -, de nincs megelégedve szakértelmével, és már látja mások esetlenségét is. Míg a jól képzettek, akiknek a tudása használható, a művészet minden cseppjét sajátjuknak tekintik, büszkék szakértelmükre, és elszomorodnak mások tökéletlensége láttán.
A jól képzettek fölött állók tudatlannak tettetik magukat, holott mások már észreveszik valós értékeiket. Általában idáig lehet eljutni mindenféle művészetben. Amikor az ember egy művészet végső szakaszába érkezik, egy mindenek fölött álló birodalomba jut, amely jóval efölött a szint fölött helyezkedik el. Ha egyszer elmélyült egy művészetben, örökké tudatában lesz annak, hogy tudása sohasem kielégítő; felfedezi, hogy a művészet gyakorlásának soha sincs vége. Így éli életét a mester: tökéletlenségének tudatában, soha, még legutolsó napján sem elégszik meg tudásával, nem viselkedik se önhitten, se leereszkedően másokkal.
Úgy mondják, Jagjú mester egyszer kifejtette: "Azt nem tudom, hogyan kell legyőzni másokat, csak azt, hogyan kell saját magamat." Az egész életen át tartó keresésének soha sincs vége; a mindennapos gyakorlás során napról napra fejlődnünk kell, miközben egész életutunk alatt a tökéletességre törekszünk."

"A gen illúziót vagy jelenést jelent. Indiában a mutatványost gendzsucusinak nevezik. A világon minden csak bábszínház. Ezért is használjuk a gen szót."

"Tekinthetünk a világra úgy, mint egy álomra. Mikor rémálmot látsz, felébredsz és megnyugszol, hogy csak álom volt. Azt mondják, a világ, amelyben élünk, cseppet sem különbözik ettõl."

# 10:13 - Myreille

Néha nem találom a bögrémet. Fel alá rohangálok az asztalom és a konyha között, miközben lázasan töröm a fejem, hogy hova tehettem. Sehol sem találom. "Talán a mikorban nézd meg, mert mindig ott felejted!" - szól a kolléganőm. Én kicsit furcsa érzésekkel (ennyire nem lehetek hülye) nyitom ki az ajtót és valóban ott van. Szóval mégis ennyire hülye vagyok.

Reggel olvastam smelldania-nál, hogy "myreille - féktelen visítás - may-be-aware".

# 09:15 - Myreille

2002. december 20., péntek

Geciségem kicsúcsosodott és piciny mazochizmussal fűszereződött. Most már az emlékeimben túrkálok és éppen az jutott eszembe, hogy mennyire szar a popsiszex és mennyire utálom. Persze ez azóta bennem van, amióta az Utolsó tangó Párizsban előadásán, ott a színpadon volt az a rész. Na ja, van amelyik emlék már csak felidézésében is húsig hatol és könnyeket csal a szemembe. Vajon meddig kell beszélni róla, hányszor kell elmondani, hogy már ne legyen zavaró és ne legyen fájdalomforrás. Igazán nem beszéltünk róla sohasem, hanem tabu volt. Pedig nem is tabu volt, hanem valami egészen más, amit nem tudok megfogalmazni, elmagyarázni. Soha nem akarom többé érezni azt, hogy az öröm átcsúszik fájdalomba. Hányszor jutott eszembe, hogy az igénytelen pronófilmeknek, amiket éjszakánként nézett, lehalkítva, hogy csak a tévé sipolására ébredjek fel, vajon mennyi közük van hozzá. Réges régi múlt ez és több ezer jó szeretkezés tornyosul már "fölötte", de az emlék az ott maradt, az bennem van. Most szívesen szeretkeznék. Szeretném a mozdulatokat, szeretném az érintéseket. De szépen, finoman, élvezettel, figyelemmel.
Azon is töprengtem, hogy a férfiaknál mennyire állandó a pornófilmnézés. Volt időszak, amikor szinte úgy éreztem, hogy szenvedély. Éjfélkor felébredt, tévé bekapcsol és lehalkít. Nem tudom, hogy mi játszódott le akkor benne, sohasem sikerült megértenem, megéreznem őt ezekben a percekben, órákban. Valahogy életünk része lett ez az egész, mivel nem tudtam vele mit kezdeni, ezért kizártam. (Hm. Elég gyakran csinálom ezt a kizárást, lehet, hogy beteges.) Egyik reggel felháborodottan mesélte: "Rákészültem egy jó kis pornóra, egész jól indult a jelenet, de rosszul lettem, amikor rájöttem, hogy az a hosszúhajú, aki szopja a másikat, bajuszos, tehát férfi." Én annyira nevettem, hogy csak na. Néha szeretném, ha csak rossz emlékeim lennének, mert akkor könnyű lenne az egészet utálni, vagy másnak bemutatni, aki szeretné megérteni, megérezni ezt az egész kavalkádot. De ahányszor erről próbálok beszélni, mindig csak azt érzem, hogy részeket tudok megmutatni belőle és torz képet adok. Öregnek és fáradtank érezem magam. És irigykedem kicsit minden 25 évesre, aki másként remél, szenved és lelkesedik, mint én. Ennyit jelentene egy év? Tudom, hogy nem ez az idő számít, hanem az a négy, amit az Ex-szel éltem. Azt hiszem, hogy az igazán öreg emberek már nem hisznek. Nem hisznek abban, hogy nem fog fájni a lábuk, hogy még futni tudnak, vagy lesz erejük megmászni a hegyet. Mivel nincs hitük, ezért sohasem fog sikerülni. Én a hitemért küzdök, de rombolom is. Amit egyik nap felépítek, azt lerombolom egy másik nap. Hit kellene. De honnan jön a hit, nincs könyvem, nincs kapaszkodóm... Segítség kellene, a segítséghez pedig egy férfi, bizalom, lángolás, szenvedély... valahogy nem akar egy alakot ölteni...

# 17:21 - Myreille

Biztos vagyok benne, hogy sok titkárnőnek évek óta fejtörést okoznak a MUTE és a FLASH gombok, különben nem hallanék ilyeneket: "Azt mondtam neki, hogy nem vagy itt, szóval ne mutatkozz be, mert későn jöttem rá, hogy vele akartál beszélni." "Mit mondjak, itt vagy?"

# 14:41 - Myreille

Most tudtam meg, hogy holnap dolgozni fogok. Kicsit felháborító, de állítólag ez ilyen ügyelet jellegű dolog lesz. Hm. _Nem_ javaslom, hogy valakinek holnap problémája legyen és megpróbáljon felhívni. Sajnos éppen akkor telefonálni fogok és nem tudom felvenni a telefont. ;) Geci vagyok, de c'est la vie.

És akkor most meghirdetem a holnapi programot:

FELHÍVÁS!

Ha nem az utolsó karácsonyi bevásárlást csinálod holnap és baromira unatkozol, vagy csak szívesen beszélgetnél velem, akkor ne habozz és gyere! Gyere, csinálj nekem vidám napot!

Ha senki nem jön, akkor nagyon mérges leszek és mindenhova beszólok, és rengeteget bloggolok, na, ez volt itt a fenyegetés része a dolognak. ;)

# 10:28 - Myreille

Annyira negatív vagyok, hogy ha mínuszokban mérhető lenne, akkor már minden jéggé dermedt volna két méteres környezetemben. Hm. Nem is lenne rossz, mert ma mindenki pofázik, ráadásul hangosan és elegem van a munkatársaimból, valamint az utca embereiből. Ma még inkább mindenki hülye, buta, egységsugarú és elviselhetetlen. Az is lehet, hogy én vagyok hülye és elviselhetetlen, de mivel én nézem magamból ezt a világot, így én vagyok a központ, tehát az van számomra, amit én gondolok, amit én érzek. (Mennyire gyönyörűen megmagyarázom, hogy igazam van, és akkor is mások a hülyék.) Mivel a szeretett emberek távol vannak, így könnyen belesüppedhetek méla közönyömbe, amiből ezt a világot szemlélem. Mindezek ellenére, vagy mellett nem vagyok rosszkedvű, csak lebegek békés magányomban. Körbeölel, beburkol és simogat. Ebben a magányban az a legjobb, hogy azt csinálom, amihez kedvem van. Persze legjobban saját gyávaságom iritál. Szeretném kirúgni magam alól a széket és itthagyni ezt az egész katyvaszt, de ennél gyávább vagyok. Faszom, itt ülök és iritál az egész, de itt ülök, mert ez egy alku. Alku, hogy itt ülök és megcsinálom a feladatomat, hogy azon a pénzen, amit ezért kapok, megvalósíthassam azokat a dolgokat, amiért élni szeretek. Valamit valamiért. Faszom. Mindent akarok. Nem akarom ezt a rohadt alkut. Nem így akarom. Utálom az alkukat, mert mindig van benne valami lemondás. Mindig le kell mondanom valamiről. Valamit valamiért. Tudom, hogy az alkuk számát minimálisra tudom csökkenteni, de ma negatív vagyok és minden probléma sokkal nagyobb. Így ébredtem, foghatom a vezérhangyára, a nem-akarok-felkelni-re, a bosszúálló petesejtre, okot lehet találni ezret, milliót, ha kell. De miért kellene? Ilyen hangulatom van és bassza meg, most élvezem is. Közöny, düh és magány rulez.

# 09:20 - Myreille

2002. december 19., csütörtök

Ebéd helyett blog. Mert jó, nekem jó, most jó. Nem kell hozzá sok, hogy repüljek és bolondozzak, mint egy gyerek. Egy kis kedvesség és én már boldog vagyok. Kaptam egy levelet. Ha most ez a napló rendes könyv lenne és a levél pedig rendes levél, akkor biztosan bekerülne a naplóba. Egyébként imádom az olyan naplókat, amiben mindenféle össze van gyűjtve. Ilyen most a határidőnaplóm, van benne színházjegy, koncertjegy, préselt falevél, matrica...stb. szóval egy csomó fontos kincs.

"Nehéz dolog a helyes középutat eltalálni: a szívet megkeményíteni az életre, és puhán tartani a szeretetre."
Jeremias Gotthelf

# 12:55 - Myreille

Tegnap este megcsináltam a karácsonyi képeslapokat. Már-már azt hittem, hogy nem fogok csinálni az idén. Tavaly már hónapokkal előre tudtam, hogy milyen lesz és a megfelelő beszerzéseket időben megtettem. Idén eddig semmi: se kedv, se elhatározás, se lendület. De tegnap, amikor hazaértem és a postaládámban három képeslapot találtam tudtam, hogy képeslapokat akarok küldeni. Előszedtem minden felhalmozott anyagot: karonokat, szalagokat, ollót, ragasztót...stb. pillanatnyi gondolkodás és már vágtam, már csináltam. Ugyhogy most itt lapulnak a táskámban a gondosan elkészített képeslapok, amiket délután a postásra fogok bízni.

Azt hiszem, hogy itt befejeződött nálam a karácsony. Nem lelkesít a mit főzzek karácsonyra gondolat, mert anya szite egész nap a konyhában lesz és kiélheti az etessük halálra szenvedélyét kicsiny családján. Öcsémmel valószínűleg a tévé előtt fogunk dögleni és azon vitatkozni, hogy mit nézzünk. Én nagy harcok árán fennmaradok éjfélig, majd elmegyek éjféli misére M-mel és Z-vel, majd M-nél névnapi partyt tartunk. Természetesen az enyémet. ;) Hajnalok hajnalán fogok hazamenni és átalszom a 25-ét, majd tanulok, olvasok, mintha hétvége lenne és elmegyek Papámékhoz, akik most eléggé ki vannak bukva, mert az anyja "elrabolta" az unokaöcsémet. De ez egy másik és mocskos történet. Szóval nekem fogalmam sincs, hogy milyen az a gyertyafényes karácsonyi hangulat.

Karácsonynál rosszabbul: nagy várakozás, majd nagy semmi, csak a születésnapjaim szoktak sikerülni. Az utóbbi öt évben minden karácsonykor és minden születésnapon bőgtem. Előtte és utána jók a napok és az ajándékozások, de azok a megjelölt napok nagyon rosszak. Na, de elég a kesergésből. Velem lehet alkudozni a szülinapom és a karácsony lehet nem olyan nagyon fényes nap az évben, ha a többi mind jó.

Furcsa szerzet a szerelmes nő. Folyamatosan alkudozik az élettel, önmagával és megfogadja, hogyha az alkut elveszíti, akkor kiveti szívéből azt, akit szeret. Mosolygok, amikor ilyenről olvasok, pedig hányszor játszottam én is ugyanezt. Ha nem válaszol erre a levélre, akkor soha többet nem írok neki, és az ilyen levelekre mindig válaszolnak, kedvesen és szinte szerelmesen. Aztán megint jön a kínlódás és a de most már aztán tényleg nem foglakozom vele. Hány éjszakán aludtam éberen, hogy az sms érkezését meghalljam. És mindig meghallottam. Csak úgy bírtam visszaszokni a "rendes" alvásra, hogy kikapcsoltam a telefonom. Ma pedig már nem ébredek fel, ha sms érkezik. Fél évvel ezelőtt még őrlődtem, hogy mi történik velem és miért nincs velem, (miért nincs velem, hiszen megígérte, hogy a szülinapomat velem tölti), ma már az arcára sem emlékszem. Lángolás volt, fájdalmas lángolás, bár lehet, hogy csak szeretni akartam valakit nagyon, de ma már a tűz helyét sem találom. Nem is igazán keresem, a múlt ködébe veszik, tudom, hogy valahol ott volt, volt és ennyi.

Este a rádióban az Induljon a banzáj szólt. "Egy tenyérnyi hely sincsen szabadon, húszadik század, jelek a falakon. A fiúk, a lányok most összejöttek, hanyagok és jólöltözöttek, hát induljon a banzáj, essen szét a ház... Egyszerre dzsungel, egyszerre sivatag, a múltad beszédes a jövőd hallgatag, egyszerre sivatag, egyszerre dzsungel jövöd még nincsen, a múltad már nem kell." Lekapcsoltam a villanyt és a ismét szakközépiskolás voltam, ott táncoltunk néhányan megrögzöttek. Ennyi év elteltével is még kívülről fújom a szöveget, de most már más a szövegek mögötti tartalom. Majd egy másik kép ugrott be. Már fősuli, azok a bizonyos ebédlős bulik, amikor kettőkor kezdődött _a_ buli és amikor csukott szemmel csak a zenére figyeltem. Csak mozogtam, csak mozogtam és boldog voltam. Jó volna táncolni, csak a zenére figyelni. Indul hastánc-tanfolyam. Jó lenne elmenni, de ahogy megtudtam a tanfolyam díját teljesen elment tőle a kedvem, és jó lenne flamencozni is megtanulni, bár felszíni kezelésnek elég lenne kimenni sétálni a napsütésben, vagy úszni egyet.

# 09:56 - Myreille

2002. december 18., szerda

ARC: "A lélek tükre" - ezek szerint van, akinek nagyon csúf a lelke.
ÉJFÉL: A munka és a tisztességes örömök határa. - Amit utána csinál az ember, az erkölcstelen.
HÜLYÉK: Mindenki, aki másképp gondolkozik, mint ön.
forrás: GUSTAVE FLAUBERT: Közhelyszótár

# 16:02 - Myreille

Valahol olvastam, vagy hallottam, hogy az eszkimóknak 20 szavuk van a hóra és minél fontosabb egy dolog az adott nép életében, annál jobban figyel az árnyalatokra és különböző szavakkal jelöli. Eszembe jutott miközben ma a nevet igének már három alakját is használtam náhány soron belül, hogy mennyi ige van a magyarban arra, ha valakinek felfele görbül a szája: nevet, kacag, vihog, vigyorog, röhög, rötyög, mosolyog, bazsalyog, somolyog, nevetgél, hahotázik, kacarász, heherészik, vihorászik, röhögcsél, pukkadozik, kuncog, derül. (18 szó) Ezek szerint szerintem megállapítható, hogy a nevetés fontos dolog a magyaroknak. Akkor most mosolyogni tessék és gurulni a nevetéstől! Elméletemet megcáfolni látszik, hogy a sír igére a következő szinonimák jutottak eszembe: sír-rí, sírdogál, pityereg, bőg, óbégat, zokog, könnyezik, jajgat, siránkozik, nyafog. (11 szó). A felsorolás nem teljes és csak egy hirtelen ötlet volt ezekből a szavakból listát írni, de azért örülök, hogy a nevetés nyert. Nálam mindenképpen a nevetés nyer! :)

# 12:00 - Myreille

Ha a Bosszú lennék, akkor most elkönyvelhetnék egy nagy sikert. De csak őszinte vagyok és nem jelent elégtételt, hogy amikor elhangzik az "Úgy érzem, hogy elhamarkodottan akartál elválni. Nem bántad meg?" mondat, én tiszta, csengő hangon mondom, hogy nem. Használjuk egymás testét, csak a testét és lecsititjuk a vezérhangyákat, cél a maximális élvezet. Bocsánatot kér, hogy mennie kell, mert csak feltételezi, hogy azt szeretném, ha maradna. Pedig én már azt várom, hogy kilépjen az ajtón. Néha felmerül bennem, hogy sohasem szeretett, de elhessegetem a gondolatot, mert nem kellene utólag megmérgeznem az együtt tölött szép pillanatokat, éveket. Igen, nekem kevés az, ha utólag rájön valaki, hogy jó volt velem. Akkor értékeld, hogy vagyok, hogy ilyen vagyok, amikor ott vagyok, amikor veled vagyok. És cinizmusom legjava, hogy szerintem nem azért sírja vissza azt együtt töltött éveket, mert hiányzik a mosolyom, hiányzik a hangom, hanem azért, mert egyedül van és az egyedüllétnél "még én is jobb lennék" és akkor még nem beszéltem a tiszta zokniról, amit a szekrényből elő lehet venni, a kivasalt ruhákról, a meleg kajáról...stb.

********************************************

Napok óta kószál bennem egy gondolat, amit most megpróbálok leírni. Vannak játszmák, amik nagyon iritálnak.
Az egyik: Én azt gondolom, hogy ő azt gondolja, ezért én nem azt teszem, amit szeretnék, hanem a büszkeségem mögé rejtőzöm és közben azt mondom, amiről azt gondolom, hogy ő hallani akarja. Miközben ő nem azt mondja, amit ő gondol, vagy szeretne hanem azt, amit szerinte én hallani szeretnék és a büszkesége mögé rejtőzik. Ez így leírva még nevetségesebb. De szerintem mindenki fel tud mutatni legalább egy ilyen esetet. És nem ezek a félreértések a legrosszabbak, hanem azok a sebek, amiket így az ember, saját hülyesége folytán, elszenved. Védeni akarjuk magunkat, miközben halálra sebezzük egyást. Ez olyan szörnyű.
A másik: amikor megpróbáljuk kitalálni, hogy a másik miért csinál valamit, vagy éppen miért nem csinál valamit. Álmokkal, hipotézisekkel és víziókkal operálunk, mert ugye valami magyarázat "kell". Saját magunkat hergeljük bele egy-egy dologba és utána szenvedünk, mert csalódunk.
Én tudom magamról, hogy nem vagyok gondolatolvasó és gyakran hibásak a feltételezéseim. Ebben is egyensúly kellene. Emelt fővel megtenni, amit szeretnénk, de nem erőszakosnak és tolakodónak lenni, miközben vesszük a másik jeleit. (Félutas szabály, megint.) Talán meg kellene tanulni elfogadni, hogy az is egy válasz, ha nincs válasz. Ami, vagy aki fontos, azzal mindig foglalkozik az ember. És néha türelem is kell. Mert táncolni sem lehet másként, csak a zene ritmusára. Meg kell várni az ütemet, vagy fel kell gyorsulni az ütemhez. Zene nélkül nem lehet táncolni, és minden kapcsolathoz kell két ember. Két ember, aki akarja azt a kapcsolatot, legyen az barátság, vagy szerelem. Nem vagyok az az ember, aki bekapcsolja a zenét és egy képzeletbeli emberrel táncol. Én ragaszkodom a hús-vér emberekhez.
Persze fontos a kapcsolat mélysége is, bár ezzel nem szoktam különsebben foglalkozni az utóbbi időben, mert ami olyan, az mély lesz, a felszínesből pedig sohasem csinálok egyedül mélyet.

********************************************

Ismét lendületben vagyok.

# 08:34 - Myreille

2002. december 17., kedd

Úgy gondolom, hogy minden dolog, ami rám talál, annak rám kell találnia. Így vagyok ezzel a verssel is. Megérintett.

PsycloneJack műve

Ezt sosem tudtam

Ezt sosem tudtam,
most mindent tudok.
Akkor aludtam,
most ébren vagyok.

Álmomban úsztam,
most megfulladok.
Akkor aludtam,
most ébren vagyok.

Még nem hazudtam,
de most hazudok.
Akkor aludtam,
most ébren vagyok.

Ide indultam,
és most itt vagyok.
Akkor aludtam,
most ébren vagyok.

Bárcsak alhatnék.

# 14:44 - Myreille

Mondd utánam, mondd velem: jó nap ez, jó nap ez. Csakazértiscarpediem.

Szeretnék annyira kis ponttá válni, hogy szabad szemmel ne legyek érzékelhető. Nem teljes eltűnésről van szó, mert szakértő szemek mikroszkóppal bármikor megpillanthatnának. Csak ahhoz türelem kellene és akart. De akkor biztosan tudnám, hogy aki lát, annak fontos vagyok, hogy őszinte az érdeklődése, nem csak a szeme elé kerültem, mint egy elefánt. De miért foglalkozom vele, amikor képtelen látni?

Mondd utánam, mondd velem: jó nap ez, jó nap ez. Csakazértiscarpediem.

Kínoz és fáj. Szeretkezni akarok. Nem bírom ezt az ürességet, kishús kell! Lehet, hogy nemesen és nőisesen várni kellene, de én már túl sokat vártam, túl sokat várakoztam. Nem akarok semmi nemeset, "disznó" dolgokat akarok és élvezetet. Le az elvekkel, elhatározással és le a bugyival!

Mondd utánam, mondd velem: jó nap ez, jó nap ez. Csakazértiscarpediem.

# 11:02 - Myreille

2002. december 16., hétfő

Ha a megszokott hely nem működik, akkor kell valami más. Szeretetből, csodálatból, jóérzéssel.

2002. december 15. vasárnap
ÉNAZÉJJEEEL...

Annyi minden fér bele három napba. Térben, időben, emberben, élményben és még ki tudja, miben mérendő. Tele vagyok, mint egy Mikulás csomag, nyakig cukor-dió-mogyoró, színház, előszoba, porszívó, amibe még többször belerúgok zavaromban, mint egyébként, kókuszgolyó, Béla, meg az ő tojáshéj-színű házinedűje, sms-ek, emberek, kék-sárga-bordó, 10 ember/180x200cm-biomatrac-activity, végeláthatatlan szócikk-gyűjtemény, korántsem virtuális élménypark, zizegő celofán, mögötte kézzelfestett-
háténimmármitválasszak, makk-I.-majom, miértünk, énértem.
Én értem.
Ha csak pár percig, ha egy hétig még, ha csak ennyi volt, akkor is. És van, aki halványul, van, aki újrakontúrozza magát, ha hagyja, ha hagyom. Hagyjuk.
A régieket is, az újakat is, Sz-t, É-t, A-t is, D-t is, Őt is, így is, úgy is, hiszen. Hiszen én is, ők is. Hatás-ellenhatás-sok(k)hatás, új-régi, első-sokadik. Néha még izzad a tenyerem, de már a szemébe tudok nézni és nem csak zavaromban mosolygok. Ha csak most, ha csak idáig, ha többet már nem, akkor is. Persze, az ember lánya remél, hogy ez most, hogy ez nem, hogy ez talán. Nincs perspektíva. Minden csupa perspektíva. És ne vetíts, simán csalódhatsz.
Hol szemüvegben, hol anélkül. Hol csak a sötétben, tapogatózva, kapaszkodva, hol sokszor-kevés-watton, lámpafénynél, hunyorogva. Haj, vaj a fül mögött. Tedd ide, tedd oda. Hova? Tovább.
És közben egy helyben maradni, nem helybenhagyva lenni.
Olcsó játék a szavakkal, pedig. Pedig több ez a szónál. Ha nem is minden szónál, zokszónál, de sok szón áll (vagy bukik minden). Hallgass, hiszen tudod, history, többször írtam már többféleképpen.

Pont egy éve, hogy. Hogy nem. Ok nincs. Illetve biztos van, de nem kutatOk. Hülyeség. Csak az Itt van és a Most. Ami generálja az Ott-ot és az Akkor-t, ami Ott és Akkor Itt és Most lesz.

Csodálatos változásOk. Minden perc én vagyok. Vagyok. Túlcsorduló Mikulás csomag. Harap. Ölel. Zizeg.

Posted by Leila Zetor

# 14:18 - Myreille

Olyan érzésem van, mintha nem egy hétvége lenne mögöttem, hanem egy nyaralás. Valami irtó muris és romantikus módon hatalmas hópelyhek szállingóztak, amikor Fehérvárra érkeztem. A bazilika harangtornya elütötte az éjfélt és a havas belvárost érintetlen hótakaró borította. (De én jól összejártam.) Nem bírtam ellenállni a kísértésnek és Székesfehérvár belvárosának közepén a hóba tapostam, hogy BLOG. Tök jó lett. Fogalmam sincs, hogy ki láttam, vagy aki látta értette-e, valószínűleg nem, de én a csintalanság boldogságával értem haza. Főztem egy teát és a hintaágyban ülve újra lepergett előttem a hétvége: kevés megfogható és leírható dolog, de egy csomó jó érzés. Tényleg nagyon jó volt ez a hét, mind a hét nap.

Az utolsó tangó Párizsban nagyon ütős volt. Imádok színházba járni.

# 10:18 - Myreille

2002. december 15., vasárnap

Madonna: To have and not to hold... Érzések keveregnek bennem. Kicsit csak csöndet, kicsit csak meghalni. Pszt, ne beszélj, vagy csak halkan. Kicsit csak. Valami történt. Akkor és ott. Végtelen belső zsibbadás, kinyúlt a lelkemig. Gyönyörű a mosoly az arcán, ilyen szépet még nem láttam. Tiszta és őszinte. Ragyogott. Messze, valahol a végtelenben ragyogott és távolodott. Esett a hó. Kezemre ült egy hópehely. Kicsit tartottam, kicsit az enyém volt. Most hiányzik. I have but I cannot hold.

# 12:40 - Myreille

Activity:heresérv, poéngyilkos-kéjgyilkos, előítélet, örömbarlang-bűnbarlang, gyorsvonat-személyvonat, ma-ki-majom, szögesdrót-szög-geci, lófasz-lófarok, szalontüdő. Na, akkor most foglaljuk össze mit nem tudunk. Gondolj a közös élményekre!

# 12:26 - Myreille

2002. december 14., szombat

Azon a bizonyos céges bulin nem voltam ott. Viszont voltam fodrásznál, ahol átlapoztam azt a Penthouse-t. Mondhatni képben vagyok. Eddigi férfimagazin "tanulmányaim" alapján voltak jó tapasztalataim: szép nők, szép képek, de ebben ritka rusnya nőket láttam. Persze, lehet, hogy csak az irígység beszél belőlem. De azt sem értem igazán, hogy miért jó három oldal meztelen nőci után valami "komoly" témát keresni. Na de cikket sem olvastam, mert nem bírt érdekelni. És a női lapok sem változtak semmit. Tehát még mindig ott tartok, hogy nincs egy sajtótermék, amit rendszeresen olvasnék.

Egyébként pedig fáj az oldalam és kicsit a térdem. A térdem azért, mert rosszul mozdultam, miközben gyártsunk száraz kóróból giccsfát játszottam. A fa nagyon jól sikerült. A törzsénél egy fenyőtoboz meredezik két golyóval és a golyókon két hűtőmágnes-maci figyeli a világ sodrását. Az ágakon zöld műanyag gyöngyfüzér tekereg a masnik színes sodrásában. Végül már mert nem tudom, hogy mi miatt, de a könnyünk folyt, hasunk fájt a nevetéstől J-vel. Talán az est fénypontjai a cikis zenék voltak.
Playlist:
Schwarze Augen (Alfred Hause und sein grosses tango-orchester Die Grossen Tangos)
Chinita Chula (Mexico featuring Pancho Cataeo Sus Mariachis)

Az este poénja:
-Miért van a harkálynak csőre?
-???
-Hogy szét ne bassza a fejét.

# 01:32 - Myreille

2002. december 13., péntek

Poénkodás. Apró évődések. Félreértett egyértelműség. Ez mind a lételemem. Védekezésemből visszamaradt személyiségjegy. Vajon hol és mikor kezdődött. Az biztos, hogy viccnek indult, de kaptam valamit, amire nem is gondoltam, ami eszembe se jutott. Túl sokat kapok. Nem, én egészen addig nem hittem el, amíg le nem ütöttem az első betűt. Csak néztem. Percekig. Mindig is intim szférám volt a blog. Úgy, mint az emberenként változó személyes köröm. Van aki, ha 1 m-re áll tőlem is túl közel van. Ott állni valakinek a blogjában. A személyes blogjában egyszerre lenyűgöző és félelmetes érzés. Jó, mert egy új lehetőség, jó, mert egy kedves gesztus, jó, mert ajándék nekem tőle. Félelmetes, mert nem csak lenyomatként jelenek meg, hanem én vagyok ott. Megtörtént. Nem tudom, hogy milyen gyakran és meddig (ameddig vissza nem veszik a jogot).... fogjuk a péntek 13-ra. Egy oknak, egy mókának most jó. Persze ennél sokkal több. Már percek teltek el és már a saját blogban beszélek, de a gyomromban a szorítás még érezhető. Hogy miről beszéltem? Íme: http://mr-a.hu

# 15:29 - Myreille

Szeretem:

Lázár Ervin

SZÁZPETTYES KATICA

- Apu!
- Tessék?
- Bejöhetek?
- Be - mondom megadóan.
Bejön, olyan méltóságteljesen, amennyire csak egy ötévestől telik.
- Írsz?
- Láthatod.
- Mit írsz?
- Egy történetet.
- Nemlétezik történetet?
- Micsodát?
- A Maul mondta, hogy te mindig olyan nemlétezik történeteket írsz.
- Ki az a Maul?
- Velem jár oviba, tudod, akinek az apukája mindig olyan kacskaringósan
néz.
- Görbén.
- Jó, akkor görbén... Ugye, a Maul egy nagy buta?
- Hát... nem is tudom...
- Én nagyon örülök neki, hogy te nemlétezik történeteket írsz.
- Nagyszerű! Akkor meg vagyok mentve.
- Most nagyon meg vagy mentve.
- Nagyon? Miért?
- Mert hoztam neked valamit.
- Mit?
- Egy nemlétezik történetet.
- Na, erre kíváncsi vagyok. Mondd el.
- Nem elmondós. Itt van a kezemben.
- Akkor mutasd.
- Na, mi ez?
- Ez? Egy katicabogár.
- Nézd meg jobban!
- Akárhogy nézem, katicabogár.
- Számold meg a pöttyeit!
- Kettő.
- Na, látod! Akkor ez öt pöttyét elvesztette. Vagy ellopták tőle. Ha
pedig se nem ellopták, se nem elvesztette, akkor ez egy nemlétezik
katicabogár.
- Sajnos, kislányom, ez egy létezik katica.
- Nem látod, hogy két pöttye van?
- Dehogynem. De teljesen szabályosan van neki két pöttye.
- Két pöttyel született?
- Igen.
- És mégis katica?
- Persze. Úgy hívják, változékony katica. Latinul Coccinella
bipunctata.
- Micsoda?
- Coccinella bipunctata.
- És amelyiknek rendes hét pöttye van, az is punktata?
- Az is, csak éppen septempunctata.
- És hogyha látok egy olyan katicát, amelyiknek tíz pöttye van, az
is létezik katica?
- Hát az én fejem sem káptalan. De várjál, mindjárt megnézem.
Valamelyik könyvben biztos benne van.
- Micsoda nem a te fejed?
- Káptalan.
- Az mit jelent?
- Hogy én se tudhatok mindent.
- És akinek a feje káptalan, az mindent tud?
- Majdnem mindent.
- A tízpöttyös katicát is?
- Azt is.
- De te nem tudod.
- Én nem.
- Akkor a te fejed kápos.
- Hát bizony, eléggé kápos.
- De én se tudom a tízpettyes katicát.
- Nem baj az.
- Akkor az én fejem is kápos.
- A tied is.
- De a Maulé, ugye, káposabb?
- Nem tudom, nem ismerem a Mault. Itt a könyv.
- Ha megtudjuk a tízpettyes katicát, akkor káptalan lesz a fejünk?
- Akkor még nem.
- De már nem lesz annyira kápos?
- Annyira már nem.
- Benne van?
- Benne. Tízpettyes katica, Coccinella decempunctata.
- És tizenegy pöttyös?
- Az is van. Coccinella undecempunctata.
- És olyan is van, amelyiknek egy pöttye sincs?
- Na, nézzük csak... olyan is van. Úgy hívják: bogáncs-katica.
- Szegény... mondj egyet, amelyiknek sok pöttye van!
- Sok pötty... sok pötty... na nézd csak! Ennek huszonnégy van. Úgy
hívják, lucernaböde. És nagyon kártékony bogár.
- Ő is punktata?
- De még mennyire! Subcoccinella vigintiquatuor punctata.
- És ha egyszer katicabogár, miért hívják... hogy is mondtad a nevét?
- Lucernaböde.
- Na, annak!
- Az van ideírva, hogy katicabogarak. És... várj, megszámolom...
negyvenhétféle van belőlük. De a neve nem mindnek katica.
- Hát?
- Van itt böde, bödice, félböde, füsskata, szerecsenatka, sőt
fekete-sárga katóka is van.
- És százpettyes katica?
- Százpettyes? Az nincs.
- Nincs benne a könyvben?
- Nincs. Sem a könyvben, sem a valóságban.
- De amikor én láttam.
- Százpettyes katicát?
- Azt. Aranylottak meg ezüstlöttek a pöttyei, és szárnya nem volt,
nem szárnnyal repült, hanem olyan forgóval, ami a helikopternek van.
- Ne mondd! Akkor az egy helitica. Vagy katikopter.
- Az bizony! Helitica és katikopter. Amikor láttam, éppen azzal a
bácsival beszélgetett, akit annyit emlegettél.
- Én? Mikor emlegettem?
- Most.
- Most? Milyen bácsit?
- Hát a Punk tatát!
- Na nézd csak, tényleg! Tehát a százpettyes helitica, vagyis
katikopter, beszélgetett a jó öreg Punk tatával.
- Igen. És nagyokat nevettek... Nem hiszed?
- Dehogynem. Nem azért írok én nemlétezik történeteket, hogy ne
higgyem.
- De ez nem nemlétezik történet, ez létezik történet - fölemelte az
ujját -, figyelj csak!
Figyeltem. Tűhegynyi zúgás a nyitott ajtó felől. És már benn is
volt. Aranylott és ezüstlött a száz pöttye. A légcsavarja elmosódó,
szivárványszínű kör a pöttyök fölött. A helitica! Leszállt az
íróasztalomra. Illegett-billegett, meg-megforgatta a légcsavarját.
- Na ugye! - mondta a lányom, de nem tudtam neki felelni - igaz, nem
is lett volna mit -, mert kopogtak.
- Tessék - mondtam.
Kitárult az ajtó, és egy nagy szakállú apóka lépett a szobába.
Biccentett.
- Jó napot. Punk tata vagyok. Nem látták a heliticámat? Azaz a
katikopteremet?
- De itt van - mondtuk egyszerre nagy boldogan.
- Na végre! - sóhajtott fel Punk tata, és lehuppant egy karosszékbe.
- Mindig elcsavarog.
A lányom rám ragyogott.
- Látod, mégis hoztam neked egy nemlétezik-létezik történetet.
- Nagyon rendes vagy - mondtam, a szemem hol a heliticán, hol meg
Punk tatán.
- Megírod?
- Meg.
- A Maul úgyse fogja elhinni.
Azt akartam mondani, hogy mit csináljak, nem tudok a Maulon segíteni,
de Punk tata közbevágott.
- A Maul nem számít - mondta -, nagyon kápos a feje.

# 09:46 - kávéház - Myreille

Reggel óta Shakespeare: Titus Andronicus drámáját keresem a neten, de nem találom. Lassan fel is adom és majd elmegyek könyvtárba és elolvasom. Néhány ütős mondat-töredék még itt kavarog a fejemben és szeretném újra olvasni, újra érezni. Az előadás nagyon tetszett. Én néha szabályszerűen rosszul voltam, annyira magával ragadott a darab.

Hazafele pedig rendezgettem magamban, hogy óráról órára, percről percre más-más érzések ragadnak magukkal. Sohasem vagyok kívülálló. Mindig felkavar, megnevettet, elkeserít, boldoggá tesz, ami a környezetemben történik. Minden hat rám, de azt hiszem néha én is hatok.

Jó sokat utaztam és jó keveset aludtam, de nem bánom. Mr.A viccelődött, hogy vehetnék már "pesti" bérletet. Lassan tényleg. Csakhát ez a munkakeresés nem megy úgy, mint szeretném. (Hé Te, vagy Kedves Ön, igen én itt vagyok, de szívesen lennék ott. Annyi mindent tudok és annyit nem, mondj, vagy mondjon egy jó feladatot és megoldom.) J-nek pedig lassan albérleti díjat kell fizetnem a sok ott töltött éjszakáért. Miközben a Népligetben üldögéltünk (Nessforrócsokit kortyolgatva) J. mondta, hogy jó sok minden történt ebben az évben.. valóban... és még nincs vége... még van belőle bő 2 hét.Tehát évösszegzés (Világ 2002-es eseményei, Magyarország 2002-es eseményei, Myreille életének 2002-es eseményei) 19 nap múlva.

# 08:33 - színház - Myreille

2002. december 12., csütörtök

Csak halkan suttogom, mert hangosan nem lehet. Csak suttogom, mert mondani nem lehet. Ajándék ez nekem és léleksimogatás. Köszönöm Neked!

# 16:26 - Myreille

"Ha földre kerül a bálvány." (Bonanza Banzai) Jutott eszembe...
Kedves, mosolygós szemű pasi bejött az irodába. Tipikusan a zsánerem. Kellemesen magas, barna szemű, egészen rövid hajjal. Lendületes, vonzó és férfias. Már többször egymásra mosolyogtunk és nagy szemeket meresztgettünk egymásra. Hiába jó pasi volt, tetszett. Igen, múlt idő, mert ma bejött, mosolygott, én olvadoztam, aztán levette a kabátját és megláttam, hogy a pulóvere be van tűrve a nadrágjába. Vannak dolgok, amiket nem kell megmagyarázni, ez is ilyen és olyan kiábrándító, mint hideg vízzel zuhanyozni.

# 13:49 - Myreille

Meglepő dolgok reggele: bejöttünk és nem volt internet kapcsolatunk. Egy nyik se. Legjobban tudatilag hiányzott. Furcsa dolog ez a tudat. Hosszú, "fáradságos" évek munkájával kidolgoztam, hogy télen miért akarok mindig aludni. A fényre vezettem vissza a dolgot. Mert ugye sötétben aludni kell és télen sokkal több sötétet kell legyőzni ébrenléttel, mint nyáron, ezért sokkal korábban érkezik el az "éjszaka". Ilyenkor előbújik belőlem a mackószellem és aludni akarok. A mai napig ez olyan Myreille-féle bolondság volt. De ma Doktor-i tudományos magyarázatot kaptam: "Az agyalapon elhelyezkedo corpus pineale az a kozponti idegrendszeri keplet, amely funkcionat a nappalok hossza es altalaban a feny-sotetseg befolyasolja es ezen kepletbol kiindulo hipothalamikuc es egyeb palyakok keresztul a viselkedesre, emociokra, stbre valoban hatassal van a feny. Roviden a feny a magyarazat, valoban." Kicsit meg vagyok lepve, hogy igazam lehet, amikor ezért mindig kinevettek ezelőtt.

Előjöttek a paráim. Olyan hülyeségek ezek, amik évek alatt teljesen beleivódnak az emberbe és néha már észre sem veszi, nem tudja levetkőzni őket. Az egyik para ez a téli-álom volt, mert ilyenkor fáradtabb vagyok és aluszékony. A mindennapok nyűgjei (bevásárlás, főzés, gázóra bediktálás...stb.) elgyötörnek, így kapcsolataimnak mindig ez volt a válságos időszaka. Így kicsit félek is ettől az időszaktól, így magamat hergelem, majd ettől rosszkedvű leszek és megint bekövetkezik, hogy én elviselhetetlen vagyok ezen időszak alatt. A másik parám a szervezés, mert eszembe jut valami és én akkor megcsinálom. És hiába kérdezem meg a másik embert, néha úgy érzem, "megint" ráerőltetek valamit a másikra, mint azt a szememre vetették (utólag, elég gyakran, az Ex). És tegnap a kozmetikusnál sikerült megfogalmaznom a legnagyobb parámat: Honnan tudjam, hogy valóban az van, amit most érzékelek? Mert amikor ott volt a házasság, ott aludtam az Ex-szel, akkor is minden olyan valóságosnak tűnt, hittem benne, de kiderült, hogy nem az volt. Egyáltalán nem az volt. Most vagy bármikor hogyan hihetem, hogy tényleg az van, amit érzékelek?

Néha azt se merem elhinni, hogy szeretni lehet engem, mert annyiszor elárultak már emberek, akikről azt hittem, azt éreztem, hogy szeretnek. Anyu, apu, az ex, a legjobb barátnő és szeretett ember hányszor.... Ilyenkor annyira "nemnormálisnak" érezem magam.

# 10:38 - Myreille

2002. december 11., szerda

Eddig is viccesnek találtam a határidőnaplóm munkaidőn kívüli részét (mert egyébként trendin szólva, dolgozom, mint állat, új kolléganők mellett főszezon is van), de most sikerült egy csavarral még színesebbé tenni. (Na ja, aztán panaszkodok, hogy fáradt vagyok és semmire sincs időm.) Így most azon megállapítást tettem a hét közepén (szerda van, vagy mi a csuda), hogy ez a 2002-es év legjobb hete.

2002. december 9. hétfő (Natália)
20.00 Barátság Mozi: Amelie csodálatos élete

2002. december 10. kedd (Judit)
17.25-20.00 Angol (Szódolgozottal, ami csúfos lett.)

2002. december 11. szerda (Árpád/ Hold első negyede)
16.00 Kozmetikus (masszírozás, nyomkodás, arcrajzolás... stb., mint havonta egyszer)

2002. december 12. csütörtök (Gabriella)
~~17.25-20.00 Angol~~
19.05-ig át kell venni a jegyeket
19.30 színház: Titus Andronicus
Írta: William Shakespeare
Rendezte: Soós Péter
Szereplők: Stohl András, Bozsó Péter, Szőlőskerti Tímea, Karácsonyi Zoltán, Dózsa Zoltán, Pindroch Csaba, Nagy Enikő, Kovács Ferenc, Madarász Éva, Dolmány Attila, Kokics Péter, Balogh Rodrigo, Horváth Illés, Papp Zoltán.
Hely: Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdió, (Cím: 1075 Budapest, Asbóth u. 22.)
Az emberek felfalják egymást. A Titus Andronicus egy olyan világról mond történetet, melyben jó vagy rossz nem létezik többé. A bűn, a bűntett nem erkölcsi kategória, morálisan nem megragadható, a megítélés egyetlen szempontja a praktikum, a hatékonyság.

2002. december 13. péntek (Luca, Otília)!
16.15 Fodrász (Fésüs melír, mint háromhavonta egyszer)
Majd irány Pest és irány egy bizonyos céges buli

2002. december 14. szombat (Szilárda)
de. alvás
du. még nem tudom
kora este: főzés
este: "Myreille és én" buli és móka és kacagás

2002. december 15. vasárnap (Valér)
de és du "még szabad"
19.00 Színház: Utolsó tangó Párizsban
Írta: Bernardo Bertolucci
Rendezte: Szikora János
Szereplők: Balikó Tamás, Verebes Linda, Dózsa Zoltán, Hayth Zoltán, Bódis Irén, Osir Liliana, Kóti Kati, Benyik Melinda.
Hely: Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban, (Cím: 1065 Budapest, Nagymező u. 8.)
Bernardo Bertolucci 1971 végén fejezte be Utolsó tangó Párizsban filmének forgatását. Tüstént óriási sikert aratott vele világszerte. Mondhatni, világhírét ezzel a művel alapozta meg. Hazájában, az akkor még prűdebb Olaszországban évekig botrányszagú volt ez a világhír. A film forgalmazását többször betiltották, sőt Bertoluccit perbe is fogták közszemérem sértésért.

# 13:55 - Myreille

"A kockacukor már eltűnt a csésze teában, de édes aromája még érezhető." - írja Villiam Elliot Griffiths Inazo Nitobe Bushido című könyvének bevezetőjében. Bármennyire is tetszik ez a kép, mégis rémülettel tölt el. Feloldódni valamiben vajon azt jelenti-e, hogy elvesztem önmagamat és más leszek? Vajon fel kell-e oldódni egy kapcsolatban? Kínzó kérdések, amikre nem tudom a választ.

# 08:55 - Myreille

2002. december 10., kedd

Megint jó volt megnézni Amelie csodálatos életét (Le fabuleux destin d'Amelie Poulain). Szerintem egy csomó okosság van benne, miközben az ember szívől kacag. Végre sikeresen megjegyeztem, hogy Amelie szereti hátrafordulva nézni az emberek arcát a moziban, a filmen észrevenni azokat az apró részleteket, amit mások nem, szereti magvakkal teli zsákokba dugni a kezét, kiskanállal összetörni a megkeményedett karamellt és nem szereti, hogyha a sofőr vezetés közben nem az utat nézi. Gondoltam ezek alapján én is csinálhatnék egy listát, hogy én mit szeretek és mit nem. Nem szeretem a hideget, ha átfúj rajtam a szél, ha képembe fújják a cigifüstöt, viszont szeretem a finom illatokat, szeretek főzni, órákig a kádban fürdőzni, hintaágyban teát kortyolgatni, olvasni, a tóparton üldögélni és a vizet bámulni, kavicsot gyűjteni a tengerparton, zenét hallgatni, üveget festeni, szeretkezni, beszélgetni, baráttal hallgatni, szeretem a napsütést, a virágokat. Mindig rácsodálkozom az ég kékjére, a felhők fodraira, a csillagokra, a holdra és a felkelő nap fényeire. Szeretem a nyári záporokat és az ázott föld illatát. Szeretek futni, kirándulni, szeretem érezni, ahogy az izmaim dolgoznak. Szeretek levelet (hagyományosat és elektronikusat) kapni és szeretek apró meglepetéseket, kedvességeket gyártani... Hirtelen ennyi jutott az eszembe. És ezek után csak annyit mondhatok, hogy az életem szép, mert főként olyan dolgokat csinálhatok, amiket szeretek.

# 08:49 - Myreille

2002. december 9., hétfő

Az ilyen napok után, illetve kezdődő magambazuhanásom idején olyan érdemtelennek érzem magam a következő dicséretre: "ha meg van kedved talalkozni is, akkor en szabad vagyok mint a madar, barmikor ihatunk egy teat, vagy potensebb italt is:) (es kozben csendesen megjegyzem, hogy neha nagyon irigykedek rad, hogy igy ki tud jonni beloled ennyi fontos meg szep meg meghato meg szomoru meg duhito dolog a blogodban. ami belolem nem.)"

# 17:08 - Myreille

Kimerült lettem, ami kicsit durva, mert még csak hétfő este van, igaz zúzós volt a hétkezdés. Folyamatosan lógott a fülemen a telefon és csak beszéltem és magyaráztam és beszéltem és koncentráltam... Nagyon megijedtem, amikor a kedvenc telepítő kollégám felhívott, hogy mégse ér oda telepíteni, mert kisebb balesete volt. Egy jégdarab száguldott be a szélvédőjén és süvített el a feje mellett 1 cm-re. Szerencsére semmi baja nem lett, bár én nagyon megijedtem. És szervezhettem át az összes telepítést. Aztán összeakaszkodtam az új munkatársaimmal, mert képtelenek gondolkozni, bár lehet, hogy csak nekem nagyok az elvárásaim. A hab a koronán (csináljunk két szólásból egyet), akkor is az a két órás tárgyalás volt, amire teljesen össze kellett szednem magam és folyamatosan használni a fejemet, akkor ez sikerült. Azt hiszem, hogy most érthető a mosott szar állapotom. Most pedig elmegyek csavarogni egyet és csak nézek ki a fejemből, felpróbálok jó sok ruhát és semmit sem fogok venni, majd beülök megnézni az Amelie csodálatos életét még egyszer.

# 17:02 - Myreille

Egy hétvége, amikor nem rohantam, amikor itthon voltam és behoztam minden lemaradásomat. A tiszta ruhák illatoznak a szárítón, a lakásban mindenhol rend van és megszabadultam néhány felesleges szőrszáltól. És igen, ezen utóbbinál kezdődtek a gondok, mert ezt régen mindig az Ex csinálta és most is megcsinálta volna, de ugye az megint szexet eredményezett volna és én elhatároztam, hogy inkább megküzdök ezzel a feladattal egyedül. Nem, nem azért, mert ennyire önálló nőci vagyok, hanem azért, mert egyedül élek. Az eredmény gyászos lett. 2 véraláfutás és rosszkedv, bár a szőrkék (a hülye helyesírás ellenőrző erre azt javasolta, hogy szőkék, heh, tud valamit) eltűntek. Ezek után még tovább erősödött, hogy férfi kell a házba (cicásságom már alapállapotom része), mert bedöglött a víztartály és a CD lejátszó azt mondja, hogy No disk, pedig egy fenét, ott van benn, de a kis idióta nem képes érzékelni. Tehát WC-n állva tartályt szereltem, de nem működik tökéletesen, CD-t pedig nem hallgatok. Sikert csak úgy könyvelhettem el, hogy a mittudoménhogyhívják kicserélte a kocsit a kabátom cipzárján (így kell írni?). Szombaton nem dolgozott, csak éppen benn volt és még éppen ott volt. Szóval azért törlesztget az élet jóból is. Az antikváriumban ismét elköltöttem egy csomó pénzt (hehe, rendes boltban 1 könyvet nem vettem volna azon a pénzen, mindegy) és végre gyűlnek a karácsonyi ajándékok. (Vajon antikváriumi könyvet illik-e ajándékozni? Nem tudom, én fogok.) Sőt vasárnap 11-18-ig megcsináltam a bögréket és a mécses tartókat is. Szerintem tök jók lettek, de kíváncsi vagyok a fogadtatásukra.
Kihasználva, hogy naplót írók, szeretném megkönnyíteni majdani műelemzők munkáját (ha még ennél is ismertebb és sikeresebb leszek), amikor az idén karácsonyra készített "alkotásaimat" elemzik.

A "művésznő" egy nap alatt készítette el az 5 bögrét és a 8 mécsestartót, amik nonfiguratív korszakának gyöngyszemei. (Ja, próbáltam én virágot, lepkét és házat rajzolni, de a kielégítetlenségi korszakom miatt nem bírtam egyenes vonalakat húzni és ráadásul a domború felületek csak nehezítették a dolgomat.) Az erőteljes és élénk színek használat lenyűgözi a szemlélőt. (Aha, ilyen színek voltak a festőkészletemben: Gelborange, Rezeda, Türkisblau, Pariserblau, Violett, Zinnoberrot. Volt még Gelb is, de azt nem volt kedvem használni és Bordeaux és Dunkelgrün is, amit szívesen használtam volna, de nem bírtam lecsavarni a tetejüket. Ehhez is férfi kellett volna, de mivel egyedül élő korszakomat is élem, ezért ezeket a színeket bojkottáltam.) A lendületes vonalvezetés arra enged következtetni, hogy a megvalósítás előtt fejben már elkészültek a motívumok. (Hm. Végső elkeseredésemben arra gondoltam, hogy ha nem tudok párhuzamosokat húzni, akkor akarjak nem párhuzamosokat húzni (megfelelő cél mindig boldoggá teszi az embert) és a metszeteket majd kiszínezem. Fogtam a bögrét, nekinyomtam a kontúrt és forgattam a bögrét. Ahogy esik úgy puffan alapon.) "Megtartanám mindet, mert mindegyik tetszik." - nyilatkozta a művésznő este, amikor elégedett mosollyal szemlélte alkotásait. (Aznap készült még három bögre decoupage technikával, de azok az első ilyen technikával készült tárgyai, a későbbiekben jól megfigyelhető, hogy hogyan tökéletesedtek az applikációk.)

Néha szeretnék munkaként ilyen alkotással foglalkozni, bár azt hiszem, hogy egy idő után megunnám, mert most is miközben festegettem és zenét (rádiót) hallgattam folyamosan járt az eszem. Vajon bízhatom-e? Vajon bízhatom-e benne? Szeretnék bízni, de nem tudok. Igen, akkor jobb lenne nem is foglalkozni vele. Egyszerűen elfelejteni és az elmúlt dolgok polcára tenni. De nem akarom megtenni. Valami húz felé, valami megmagyarázhatatlan dolog. De a kérdés, ami visszatér és rémülettel tölt el: vajon bízhatom-e benne. Eszembe jutott az a fejtörő, amikor a vándor egy kereszteződéshez ér. Az egyik út végén az igazmondóak laknak, akik nem kannibálok, míg a másikban a füllentők, akik kannibálok. Mindkét faluból állhat őr a kereszteződésnél és úgy kell feltenni a kérdést, hogy mindenképpen kiderüljön az igazság. Nem tudom a kérdést. Tudom, hogy fel lehetne tenni és minden egyértelmű lenne, de nem tudom, hogy mit kell kérdezni. Az ösztönöm pedig megbénul. Így most kicsit visszabújok védelmi vonalaim mögé és várok. Várok, hogy valaki (talán Ő) elő akarjon onnan csalogatni. Ha hívnak jövök, ha nem hívnak maradok. Veszélyes állapot. Ilyenkor mindig félek, hogy ott ragadok, hogy elfelejtenek és én ott maradok egyedül, bezárkózva, pedig nem is akarok ott lenni, csak félek.

Ja, és szeretném ezeket átgondolni, miután nem tudok mozdulni szeretkezés után, amikor már nincs erőm mozogni. Mert van egy sanda gyanú, hogy minden vágyakozás, ami egy férfi felé húz, tulajdonképpen vezérhangyám műve, aki most már mágiával próbálkozik felfokozott idegállapotában, szellemeket és hisztiket generál.

Este, amikor az ágyból kinéztem az ablakon egy csillag mosolygott rám. Még soha nem láttam, vagy nem figyeltem fel rá. Az Orion csillagkép mellett van. Ha az Orion alsó részét meghosszabítanánk "balra", akkor az Orion legtávolabbi csillagainak kb. kétszeres távolságánál van, kb. 15 fokkal lejebb, az Orion alsó "vonalához" képest. Úgy döntöttem, hogy ezek után az lesz az én csillagom. Jó fényes, még meg kell néznem, hogy hogyan nevezték el. Biztos van neve, mert nagyon fényes csillag.

Ennyi hülyeséget....

# 08:44 - Myreille

2002. december 6., péntek

C4 írta a barakkban, hogy "az összeesküvők klubbjába akkor váltottad meg a jegyet, amikor megvetted az első 10 deka parizert.", illetve, hogy "az összeesküvésnek az is része, hogy az össze általunk tartott/idomított állat függ tőlünk, tőlünk függ" és "az egyetlen HATÉKONY dolog, amit "értük" tehetsz, az a természetvédelem". Ezzel mélységesen egyetértek. És mélységesen elszomorít, hogy Susie Cluelessnél, aki fontosnak tartja az állatok védelmét a következőket olvastam: "Az est fénypontja az volt, amikor a sütikkel halálra etetett kutya odahányt az üveg dohányzóasztal alá, de senki nem vette észre." Lehet, hogy felületesen ítélek, mert néha szoktam, rossz hibám, de számomra ez felfoghatatlan. Felfoghatatlan az is, hogy az ember lakásban hogyan tarthat mondjuk kutyát. Én falun nőttem fel. Próbáltak rávenni a csirkepucolásra, de nem ment, undorodom a művelettől, de a csirkehusit imádom és simán végigcsinálok egy disznóvágást is. Megint ott látom a problémát, hogy eltolódnak a helyes arányok. Mert szerintem az természetes, ha az ember az életbenmaradásához húst eszik. Ez törvény. A túlélés törvénye. Viszont az összes olyan állattartás, vagy kínzás, aminek a szórakozás a céja és nem biztosítja az állat számára méltóságteljes életet, az erkölcstelenség. Szerintem az nem megoldás a mosómedvék gondjaira, hogy megvesszük és beadjuk menhelyre az állatokat. A kereskedő szemponjából befolyt a pénz, az üzlet nyereséges volt és rendel újabb állatokat. És ezzel a jószándékú cselekedettel újabb állatok életét keseríti meg az ember. Nem. Én inkább azt mondom, hogy dögöljön meg a kereskedésben az a két állat. Ha nincs rá kereslet, akkor nem fognak újabbakat behozni, nincs értelme. Nincs az az ember, aki bukni akar egy üzleten. De így van ez a bundákkal is. Ha egyetlen nő sem akarna bundát hordani, akkor feleslegessé válna minden. Én annyit tudok ezért tenni, hogy a környezetemet meggyőzöm. És itt van nagyon fontos szerepe a véleményformáló embereknek. Mert ugye ha nem trendi valami, akkor nincs rá kereslet. Ha nincs rá kereslet, akkor mindenki, minden állat élhet a maga világában. Lehet, hogy naív vagyok. Lehet. Én megpróbálok így élni. Lekapcsolom a villanyt, ha nem kell, nem pocsékolom feleslegesen a vizet, nem dobálom a szemetet, nem akarok bundát és nem tartok állatot a panelban. A véletlenek furcsa összjátéka, hogy ma kaptam egy képet egy süllyedő tankerról, ami olajjal borította az óceánt és mindent befedett. Hány állat döglött ott meg? És még hány fog? Csak azért, mert 20 perc séta helyett inkább 5 perc autózás. Rendben. Én is kényelmes vagyok. De ezzel bűnös is. Egyensúly kell. Kicsit lépésekkel. Természetvédelem kell, szemléletváltás, akarat, igazi tettek és nem látszatmegoldások.

# 16:52 - Myreille

infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor