Ellentétek között feszülök. Gyáva vagyok ahhoz, hogy mindent megmutassak magamból, de elég bátor ahhoz, hogy sokszor olyat fedjek fel, amit mások nem mernének önmagukból. Pedig ez az egyik legnagyobb trükköm, mit a bűvésznek a sok szöveg, eltereli a figyelmet a lényegről. Én irányítok! Én határozom meg, mit láthatnak belőlem!
Sohasem érzem magam elégnek. Nem hittem magamban, bár nagyon hinni akartam abban, hogy elég lehetek álmaim állásában, álmaim férfijának, leendő gyerekeimnek. Hosszú ideig féltem a titulusoktól (pl. évekig nem mertem azt mondani, hogy újságíró vagyok, pedig akkor már több száz cikkem jelent meg) és utáltam a skatulyákat, mintha bármikor rajtakaphatnának, hogy én csak egy svindler vagyok. A kudarcoktól kiürült a mellkasom, a szívem a gyomromig zuhant, a sikereket pedig az „ezt bárki meg tudja csinálni” kategóriába estek. Viszont ebből fakadt, hogy gyerekkorom óta figyelek, analizálok és elég gyorsan tanulok. Már majdnem negyven voltam, amikor kiderült, hogy az ösztönös túlélési stratégiámat a szakirodalom growth mindsetként definiálja. Tehát még tudatosabb lettem. A kudarcok azóta izgalmas leckék és a sikereket pedig édesen olvadnak a nyelvemen, fejemben, szívemben.
2002-től írtam egy személyes blogot, amit 2017-ben töröltem. (Végtelen sikítás 2002.07.25.-2017.04.10.) 5353 bejegyzés ment a kukába, mert már nem számított. Annak ellenére nem számított, hogy szinte az egész mostani életemet a blogtól: barátokat, férjet és általa családot valamint új szakmát. Azért kezdtem blogot írni, mert 26 évesen éppen túl voltam egy váláson és nem volt kihez beszélni. Az írás volt az oxigén. Sokat írtam, pedig korábban a számokat szerettem meg a közgazdaságtant és a marketinget. Cikkről cikkre tanultam az újságírást és amikorra már lubickoltam benne, jött a kommunikáció, pr és a social media.
Jelenleg két projektben van jelentős szerepem. Az egyik a Digitális Család, a másik a moksha.hu. És ha ezekre gondolok, széles mosoly jelenik meg az arcomon és végtelenül szerencsésnek érzem magam, mert ez nem csak munka – volt olyanban is részem amíg idáig értem (árultam raktárkezelő- és könyvelő programokat, voltam vámügyintéző, recepciós) -, hanem szenvedély, kihívás, lételem. Ezekben a projektekben olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek zsigeri szinten érdekelnek, folyamatosan foglalkoztatnak. Ennél jobb munka nincs! Nem elégszem meg az elért tudással, hanem jobbá akarok válni és mindig jobbá akarom tenni azt, amivel foglalkozom.
Mosolyt csal az arcomra az is, hogyha eszembe jut, mit olvastam 17-18 éves koromban az egyik „business” könyvben, amit a közgazdaságtan tanárom javasolt. Akkor ki is írtam magam a mottót, hogy „ne munkát keress magadnak, hanem csináld azt, amit szeretsz és keress valakit, aki megfizeti”. Gyönyörű gondolat volt, de nem igazán hittem, hogy megvalósítható. Vidékről jövök. A kocsmáros lánya vagyok. Büszke vagyok a szüleimre és már azért sincs bennem elégedetlenség, mert lehetett volna tudatosabban is nevelni engem. Apám első gondolata az volt, hogy általános iskola után menjek vendéglátóipari szakmunkásképzőbe, végül kiegyeztünk egy közgazdasági szakközépiskolában. Talán sokszor nem értettek, de mindig támogattak (a fősuli alatt is) és mellettem álltak (akkor is, ha úgy éreztem, nem éppen úgy, ahogy nekem szükségem lenne rá).
Visszanézve minden úgy volt jó, ahogy volt, mert ide vezetett, ahol most vagyok. Minden akadály épített. Minden út ide vezetett. Mindennek volt értelme: a statisztika óráknak, a 18. szülinapomra kapott Ogilvy könyvnek, az internetes jelenlétnek, a magánéleti küzdelmeknek…
Friedrich Nietzsche
ECCE HOMO
Úgy van! Tudom, honnét jöttem!
Telhetetlen láng-gyönyörben
égek, izzok, pusztulok.
Fény lesz mind, amihez érek,
szén, amiből már nem kérek:
úgy van, úgy van, láng vagyok!
A Végtelen sikítás törlése is azért ment könnyen – na jó, elég könnyen -, mert 2009 óta ott a moksha.hu, ami tulajdonképpen a Végtelen sikítás mínusz a szingli csaj kalandjai. Helyette jöttek az Anya lettem-ek (2008 és 2011 között az nlcafe.hu-n, 2011-től a moksha.hu-n). A moksha.hu-n megírhatok mindent, ami foglalkoztat, amit meg akarok jegyezni, érdekes vagy fontos.
A myreille.hu-n futó Végtelen sikításhoz mindig tartozott egy erős gondolat. Ez évekig Nietzsche hatsorosa volt – csak utólag látom, milyen találó mottó is volt és azt is szeretem, amit „hozott” -, most Rilke szól a lelkemből és a szívemből.
2018. január 6.
Szeretettel
Myreille