Zsombornak van virtuális barátja. Nevezetten Zorcsi. Miközben nézi a videót beszél hozzá és amikor Zorcsi evett, nagyokat nyeldekelt, pedig pár perccel korábban fejezte be az ebédjét. De unokatesójára is mosolyog, sőt engem is felismert egy képen. Közvetlenül önmaga és a Ferrarija után.
Persze, akkor a legédesebb, amikor annnyah felkiáltással rohan felém, vagy két kezét a szájára tapasztja, mert ő így ad puszit.
Az előbb pedig önszórakoztatás céljából rajzolni kezdett. Fogta a papírt, a zsírkrétát és szakszerűen használta.
Némi aggódásra csak az okot, hogy akkurátusan lehúzza a melegítőnadrágjának a szárát, ha véletlenül felcsúszik és olykor mindent a helyére pakol, önállóan, felszólítás nélkül.
Az év legmocskosabb napja a kerületben. Lomtalanítás és minden szeméthalomnak megvan a saját kakasa. Véletlenségből kukáztam néhány könyvet, a legjobb egy 1978-as kiadású Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok. De elhoztam egy Fejes Endrét és egy Moldovát is.
Este, amikor hazafele nyargaltunk, egy elhagyott forgófotelre akadtam. Nem tudtam ellenállni a csábításnak. Első lépésben megpróbáltam egyik kezemben fotellel babakocsit tolni, de az eredmény siralmas volt, pedig két utcasaroknyit kellett volna mennem. Ezután segítséget kértem és két darab új kétszázas éppen elég motiváció volt. És akkor itt álltam a ház kapuja előtt. A forgófotel, fiam a babakocsiban és én. Behoztam a babakocsi, behoztam a fotelt. Majd begyömöszöltem magunkat a liftbe. Sikerült. Csupán csak a babakocsit kellett összecsuknom és a fiamat rávenni arra, hogy hagyja abba a rohangálást. Ez utóbbi elég nehéz volt, mert a Fül zokon vette, hogy ezen a verőfényes napon babakocsiban tologatom, pedig tud ő menni a lábán is, ráadásul annyi izgalmas dolog volt ma az utcán, amit meg lehetett volna nézni.
Végül hazaértünk, mind a négyen (én, a Fül, a babakocsi és a retro fotel). A fotel amúgy siralmas állapotban van, tehát bútorszövetet kell vennem és kárpitost keresni, viszont még megtaláltam rajta a gyári pótgombot is.
Alaposabb tanulmányozás után az egyik könyvben egy hímzett könyvjelzőt is találtam, amely a Lemezárugyár 100. születésnapjára készült.
Napok óra készülök kifesteni a körmöm. A körömlakkot minden reggel és este megnéztem a pipereszekrény alsó polcának szélén. Ma reggel kicsit figyelmetlenebb voltam és levertem. Az üvegcse széttörött, pattogott és minden, szó szerint minden - a farmerem, a futónadrágom, Zsombor nadrágja és zoknija, a mosógép, a csempe a kád, szóval tényleg minden - vörös körömlakkal érintkezett. A ruhákból nem akar kijönni, a fürdőszoba pedig körömlakklemosótól bűzlik.
Egyéb károk: Zsombor nagyon durván elharapta a száját, eltörött egy pohár, száraz lett a brassói és fáj a fejem.
Holnap megint sokszoros teremtő nap lesz, ideje összekapnom magam.
Holnap lesz másfél éves a fiam és eddig nem volt beteg. Az a kétszeri őszi légy gyengeség, amikor rajtam akart feküdni, az a két orrfolyás és az allergiás reakció a szúnyog csípésekre nem számít betegségnek. Viszont ma pirosan csipogott a lázmérő - igen vettem hihetetlen digitális szerkezetet - és a fiam igazi lázat produkált. Persze nem zsebből húzta elő, közrejátszott a ma kapott két oltás. Gondolom. Viszont a láz nagyján másfél óra alatt túl voltunk és a jobbulással egyenes arányban nőtt meg a gyerek mozgékonysága. Értsd. Ahelyett hogy a kanapén kókadozna, visongva kergetőzik az apjával, aki viszonylag korán érkezett haza, de már nem látta betegnek a fiát. (Csak képen.)
Most megint felfele szalad a láza és nyöszörög álmában.
Egyébként minden jó. Zsombor végre kinövesztette az alsó ketteseket, közvetlenül a 4 rágó után és a gajdarászásból egyetlen értelmes dolog mutatkozik már hetek óta, mégpedig a mamama, azaz a mandarin. Viszont mindent megért, csak nem mindenre hallgat.
Este már aludtam, vagy legalábbis félálomban voltam, amikor az uram beviharzott a hálószobába és a szememre vetette, nem linkeltem a Zsomboros cikket, úgy kellett "megkeresnie". Szóval szánom bánom minden bűnöm, kicsit késve, de fent a link.
Ribizlibor mellett egészen komolyan feszegetésre került a kérdés, miszerint kell-e sorba állni a teleportáláshoz, pont úgy, mint a postán, hogy mitől magyar a magyar és kiderült, el lehet rontani a hamis vargabélest is. Olyan beszélgetés volt, amikor nem csak a barátaimat ismertem meg jobban, de saját magamat is.
Megkaptam életem első Black&Decker szerszámát. Sajnos, nem motoros fűrész, viszont egy lyukszegecselő vagy mi a fene. A pontos nevét nem tudom, mert a márkajelzésen kívül annyi szerepelt rajta, hogy kéziszerszám. Ajándék volt, és már nagyon régóta szerettem volna egy ilyet. Mármint ilyen eszközt. (Lassan elkezdem a karácsonyi készülődést.)
Elővettem a Párizsi képeket. Ej, van hova fogyni és vajon leszek-e még annyira fiatal...
Hozzászoktam, hogy nálam sohasem mennek a dolgok "normálisan", de az mellbe vágott, hogy a fiamnál sem. Megint voltunk Ringatón - elkezdődött a babakocsi nélküli világ - és valahogy nagyon furcsa volt a fiam közösségben. Csekély érdeklődést mutatott a közös móka és a zene iránt, inkább rohangált a teremben, én pedig önmarcangoltam. Ráadásul, amikor egy szomorú dalt énekeltünk, a sok gyerek a földre feküdt, a Fül is, de közben idegen anyukák lábához támasztotta a hátát. Elveszett voltam. A furulyával alakul a barátság, akárcsak a hegedűvel, viszont egyre hisztisebb jeleket mutat - kiabál, ha nem az van, amit ő akar - és nem egyáltalán nem igényelte a társaságomat. Ezután már csak apró kihívás volt, hogy minden gyerek cumisüvegét meg akarta szerezni, viszont a sajátjából csak két kortyot ivott és utána fontos rohangálnivalója volt. Sőt, a nyitott ajtó ki is szökött, szóval volt 10 mp, amikor nem láttam a fiam és majdnem megállt a szívem.
Béna és rossz anya önmarcangolást azóta takarékra tettem, de azóta is ott kattog a tarkómnál, hogy vajon mit rontok el vagy mit rontottam el.
Közben pedig okos, ügyes, mosolygós, cukifej gyerek, akiben megint feltámadt a szekrénymászó reflex.
Reggel arra ébredtem, hogy a fiam egész hangosan azt kiabálja, hogy "Annyáh!". Magamra vettem a dolgot és kiugrottam az ágyból. Amikor a szobájába értem, a Fül jelzésértékűen a Nyúlra mutatott, a Nyúlra, aki valahogy a kiságyon kívülre került... Visszaadtam a Nyulat - elkényeztetem-e a fiam? -, a gyerek boldogságában kicsit még fetrengett az ágyába, nekem viszont elkezdődött a nap.
34 dolog, amit 34. születésnapomig meg akarok csinálni
1. Fogyni 15 kg-ot 2. Venni egy fekete kabátot 3. Venni egy fekete cipőt 4. Elvinni Zsombort állatkertbe 5. Randizni a férjemmel 6. Elmenni kozmetikushoz (legalább háromszor) 7. Saját konyha 8. Rendes késkészlet 9. Venni egy ezüst cipőt 10. Kökörcsint fényképezni a Sas-hegyen 11. Beszerezni egy rusztikus fadarabot a fotókhoz 12. Újratelepíteni a gépem 13. Megírni a moksha.hu médiaajánlatát (hogyan kell olyat csinálni?) szabadnapot tartani 14. Közös családi fotó 15. Jó képek rólam és Zsomborról 16. Elmenni természetgyógyászhoz 17. Új ágy 18. Rájönni, hogyan működik a videokamera 19. Rájönni, hogy lehet videot megvágni és feltölteni 20. Megtanulni a szuflé készítés trükkjét 21. "Behúzni" (még februárban), amit az Univerzumtól rendeltem pénz címszó alatt 22. Koncertre menni 23. Elmenni nőgyógyászhoz 24. Bilire szoktatni Zsombort 25. Varrni/venni egy táskát, amibe mindent bele tudok pakolni, ha babakocsi nélkül megyünk a Füllel 26. Elolvasni: Ulickaja: Kukockij eseteit 27. Elolvasni: McCarthy: Az út - és persze többet olvasni, mint most 28. Rászokni a rendszeres mosogatásra 29. Utolérni magam (ne legyen elmaradt levél, cikk vagy bármi) 30. Tavasszal rendszeresen futni 31. Zsombort megtanítani bringázni 32. Most már tényleg megírni, ami a fejemben van 33. Reggel croissant sütni a pasimnak 34. Rendet tenni a lelkemben
Indulnánk boltba, de még készülődésben vagyunk. A BEG új albuma szól és abból is az aktuális kedvenc a Survive. A fiam a könyvei előtt ül, lapozgat és dúdol. Kicsit még nem macerálom azzal, hogy nadrágot kellene venni és ebédet vadászni.
A város egy Super Mario pálya. Ha magassarkúban - mert ugye viháncol nőies énem és hagyom - túléled a csúszós járdákat - jó erősen kell kapaszkodni a babakocsiba -, és megúszod a tetőkről lepottyanó 20-40 cm-es jégcsapokat, akkor megérdemled a vacsorát, illetve a 200 kcal zsírégetést a szobabiciklin.
Kérdezi Betlen János az m1 reggeli műsorába egy interjú során nem sokkal azután, hogy felolvasta az internetet és kiakadt élő adásban, hogy lefagyott a gépe és nem tudta megmondani, melyik utcát látja a webkamerás felvételen. Illetékes elvtársakat emlegetett, hogy intézzék el nekik a jobb gépet.
A jelen állás szerint vagy rocksztár lesz a gyerek, troli számláló vagy mozdonyvezető, bár most éppen könyveket lapozgat elmélyülten. De már nem a lapozás öröme miatt, hanem a képek kötik le a figyelmét.
Voltunk ringatón és a fiam, aki egyértelműen szereti a zenét, még azt is, ha én éneklek neki, elsírta magát a furulya hallatán. De jól csinálta, mert a kislányok azonnal jöttek vigasztalni. Persze, amikor már nem szól az a magas hangot kiadó valami, akkor a világ is szebb lett és egyik percről a másikra száradtak fel a könnyei.
Valahogy úgy alakult, hogy nagyon sok mozdonyt kapott mostanában a Fül és úgy vettem észre, mindegyiket másért szereti. Persze, egyiket sem annyira, mint a Nyulat, de azért abban nem vagyok biztos, hogy felférek a 10-es listára.
Sétálni már csak a közelbe megyünk, babakocsi nélkül, mert a Fül a Otthon-Hentes-Bolt-Haza távolságot már simán bírja. Ügyesen megvár az ajtóban, beszáll a liftbe és fogja a kezem. Lassan megtanulja, hogy trolit - szerencsére sok jár a környéken - csak a járdáról nézünk. A trolik még a kutyáknál is érdekesebbek.
Fogak száma: 10, de ebből 4 rágó (érdekes sorrendben jönnek a fogai)
Beszéd: Még nem beszél, bár már határozottan karattyol és láthatóan vannak gondolatai. Akaratos, de közben szelíd is. Puszit nem ad, de akit nagyon szeret, annak majdnem dob puszit. Addig a részig eljut, hogy a kezébe pusziljon, de utána saját arcára szorítja a kezét. Integet is, de fiúsan. Ha nincs kedve, nem emeli fel a kezét és úgy mozgatja az ujjait.
Visszatért a kúszás és a hasalás. Ezeket egy időben nem csinálta, most meg simán hasra veti magát a kádban vagy a padlón olvasgatás közben. Térdre pedig akkor ereszkedik, amikor fontos játszani valója van gurulós járművekkel.
Járás tökéletes, már a futással próbálkozik.
Pár hete azt vettem észre, hogy nem szeret gyalogolni és karra akar ülni. Először a lustaság gén aktivizálódását sejtettem, de utána rá kellett jönnöm, hogy az ősszel vásárolt cipőt kinőtte, tehát egy számmal nagyobb cipőt vettünk neki, mint a csizmája. Azaz 24-est és az se túl nagy, azért erősen remélem, kitart a nyárig.
Szobatisztaság jeleit nem mutatja, viszont enni már önállóan szeret a legjobban.
Alvás: Ebéd után alszik már csak napközben, éjszaka viszont hozza a tőle megszokott 12 órát. Bár, ha túl sokat alszik napközben, akkor az éjszakai elalvás kicsit tovább tart és ilyenkor a fél gyerekszobát berámolja magához az ágyba és a (háló)zsákban futást gyakorolja.
Tegnap elesett a Zöldségesnél és a jobb szeme alatt kisebb monokli jellegű piros foltja lett. Vagány kiscsóka, nincs mese.
Furcsa egy nap a mai. A Szent István Parktól elsétáltam a Vigadóig, közben fényképeztem sokat. Tetszik a város télen, de a hó bűnrossz. Séta közben írtam egy bejegyzést is, fejben, de amikor a végére értem, az jutott eszembe, hogy ezért a pasim nagyon utálna, ezért inkább gondolatsorok maradtak.
Írás nélkül nagyon sok mindent nem tudok feldolgozni, pedig lenne mit, de valahogy nem visz rá a lélek, hogy legyen egy titkos naplóm, amibe leíratok mindent kontroll nélkül.
Túl gyorsan repült el ez a tíz év. Gyerekként sokszor eszembe jutott, hogy 24 éves leszek 2000-ben, de arra már nem gondoltam, hogy 34 leszek 2010-ben. Elhatároztam, hogy listát írok!
Egész nap ugráltam a két pasi körül - az egyik 16 hónapos, a másik férfi, csak beteg - és a délutáni lázmérés során a legnagyobb hőmérsékletet nekem sikerült produkálni. Mostanra - pedig _tényleg_ elindulni látszik az új év - kehes vagyok én is, nem csak az uram.
A gyógyító tyúkhúsleves isteni lett, emberem jobban is érzi magát és tényleg működik a trükk, amit tihi tanított, bár a csirkerészek közel sem voltak olyan véresek, mint a pulyka nyak.
Legalább 5 dolgot fel tudok sorolni, a mai napban jó volt oszlopba, pedig reggel még utáltam a mai napot.
A szilveszterről pedig itt vannak a krakkói, itt pedig a többi kép.
Ezen a héten a legizgalmasabb dolgok reggeli vásárlás közben esnek meg velem. Tegnap a pénztáros "te is megszedted magad az ünnepek alatt" mondattal fogadott, ami szíven ütött, mert éppen reggel láttam magam soványabbnak. Próbáltam viccelni, hogy talán a sapka teszi, de ő kitartott, hogy a hasamon is látszik. Magamban már ordítottam, majd kivettem a zsebemből a pénztárcát, ami nem pénzzel, de iratokkal volt kitömve. Magamat azzal nyugtattam, hogy biztos a pénztárca miatt tűnt úgy... de már mindegy volt.
Még szerencse, hogy előttem egy lány két doboz teamécsest és két doboz gumit vett. Próbáltam elképzelni a napját és egy napra cseréltem volna vele.
Ma "csak" annyi történt, hogy (gonosz) babakocsi nélkül mentünk vásárolni a Füllel és a két háztömbnyi séta kellemesen lefárasztotta. Ha nem esik az arcába a hó, akkor szereti.
Reggel még halvány esély mutatkozott arra, hogy hosszabb lesz a telelés, és a Lengyelországban összepiszkosodott - volt sár és hó is - ruhák kimosása mellett végre olvasok is egy kicsit. A képek rendezésével is kacérkodtam, de végül mégiscsak elkezdett csordogálni a net és én a laptop előtt ülök.
Nem mellesleg Zakopane és Krakkó hóban, sárban és ködben is nagyon jó.
Nem is olyan rossz a karácsony, ha 23-án letudom a Nagy Karácsonyi Kiborulást, mert akkor 24-én nagy lendülettel kitakaríthatom a lakást, 25-én és 26-án pedig degeszre ehetem magam, jókat beszélgethetek, játszhatok a fiammal és ilyenek. Persze, az ajándékkészítés (most is) kapkodósra sikeredett, pedig már októberben elkezdtem a készülődést, de az év vége mindig zsúfolt és fárasztó. A hosszú sötét éjszakákról, amikor aludni kellene, mint a medve, még nem is beszéltem.
Zsombor szereti a karácsonyfát, bár néha kicsit szúr és sajnos, a gömböket nem lehet leszedni. Sőt a sziveket és rénszarvasokat is a fán kell hagyni. Akkor díszítettük a fát, amikor aludt, de túl rövidet aludt, így csak a díszek egy része került fel a fára és közben eszembe jutott, hogy mennyi mindent nem csináltam meg és már most el kezdtem tervezgetni a jövő karácsonyt.
Sok jó pillanata volt az idei karácsonynak, de a legjobb az volt, amikor hárman összeölelkezve ott álltunk a (félig feldíszített) karácsonyfa előtt. Jövőre jobban fel kell készülnöm. Kell legalább A, B, C és D terv is...
Péntekre, az esti karácsonyi ünnepségre egészen elkapott a karácsonyi hangulat, igaz, csak két meggyes Rézangyal után nőtt meg bennem annyira a kommunikációs kényszer, hogy ismeretlenekkel is szóba álljak. Persze, nem voltak egészen ismeretlenek, mert évek óta együtt járunk sajtóvetítésre. (Így volt ez D-vel is. Heti kétszer vagy többször ültünk egy moziteremben, de végül kismama jógán kezdtünk el beszélgetni.)
Szóval ez a hét mozizósra sikeredett. Volt Avatár, Továbbállók, Derült égből szerelem és Mindenki megvan.
Talán az ünnepségen kicsit sokat emlegettem a fiam, de úgy érkeztem haza, hogy értelmes, szeretni való nő vagyok és ezt már majdnem elfelejtettem. (Még mindig meglep, ha szeretnek és figyelmesek velem...)
Imádtam, hogy kopog a csizmám sarka a fagyos téli éjszakában...
A kedvenc fám. Sokkal vastagabb a törzse, mint ahogy emlékeimben. A "hegy" tele volt piros bogyós bokrokkal. Szedtem anyunak és meglepetésként ott hagytam. Ma hívott. Az előszobában, amikor hazaért, talált 2 piros bogyót, és megsajdult a szíve, hogy ő úgy szeretne piros bogyós ágat. Aztán megtalálta a hűtő tetején a piros bogyós ágakat, amit neki szedtem. Hirtelen felindulásból meg léleknyugtatásnak sütöttem Panettone-t, most kávé, aztán szóláncok.
Egyébként ma olyan életigazságok jutottak eszembe, hogy a gyerek abban is megkönnyíti a nő életét, hogy rávegye a férjét a bútorok tologatására. Zsombor 15 hónapos, mi meg 5 éve ismerjük egymást, de az utolsó évben sokkal többször rendeztük át a lakást, mint korábban.
Szellemi állapotomra jó példa, hogy december 1-jén 5 éves évfordulónkat ünnepeltük, de elfelejtettem. Szerencsére az Úrparancsolónak se jutott eszébe.
Sokkal lazább anya vagyok - bár még semmi rettenő fontosat nem tett tönkre a fiam -, mint gondoltam. A minap, amikor a földhöz vágta a jénait - nem szándékosan csak eldobta, amikor rájött, hogy rájöttem tilosban jár - első reakcióm annyi volt, hogy "mazel tov", és egészen jó szerencsénk volt, mert a gyerek nem lépett bele egyetlen üvegszilánkba se és én is megúsztam egy karcolással, pedig mezítláb voltam.
Szokásos esti rutin. Vacsora, fürdés, hálózsák, meleg víz cumiból, alvás. Másfél órával később annyit hallunk a gyerekszobából - ami most már tényleg gyerekszoba, az apjával együtt visszaszereztük a nappalit -, hogy eh. Habár nagyon boldog eh volt. Az az eh, ami azt jelenti, hogy most valami olyat tett a Fül, amire nagyon büszke. Bemegy az apja, hangosan nevet. Bemegyek én és nem hiszek a szememnek. A gyerek hasal az ágyban és a félhomályban egy könyvet olvas.
A nappali visszaszerzésének ugyanis ára volt. A gyerekbútor beköltözött a gyerekszobába és a kis okos rájött, hogyha eléggé kinyúl a rácsos ágyból, pont elér egy könyvet.
Apja: Te nem olvastál zseblámpánál kisgyerek korodban? Nem? Akkor ezt tőlem örökölte...
Bushido Mester és Tao Mester csóválja a fejét, miközben tarkómat tockolgatják. Hétfőtől úgy várom a pénteket, mint fuldokoló a levegőt, de nincs ez másként napközben sem, a hét órát várom, hogy majd akkor elkezdődik a nap - és végre megiszom a reggeli teám -, de végül olyan fáradt vagyok, hogy elalszom a kanapén. Alszom egy órát, majd fent vagyok hajnalig. Korán kelek, Zsombor élénk, én pedig újra és újra emlékeztetem magam, hogy semmi sem fontosabb annál, hogy a fiammal töltött idő minőségi legyen. Tehát elzárom a fejemben keringő gondolatokat és csúsztatom a teendőket - pedig utálom csúsztatni a teendőket - és szentül megfogadom, hogy a tea után - juharszirupos fekete tea némi tejszínnel - ez meg ez lesz az első, de lefektetem a fiam, leteszem, és elalszom. Legtöbbször akkor ébredek, amikor a férjem hazaér.
Közben nagy karácsonyi ajándékgyártásban vagyok, mert bár az október óta készülők csendben és rendben készülődnek, de azért van még mit csinálni. Nekem meg szilárd és megdönthetetlen elképzelésem, hogy karácsonykor saját készítésű ajándékokat adok.
Közben jól is vagyok. (Na ja, Ikrek vagyok és szélsőséges.) És közben megjött a futár, akit vártam, tehát gyorsan rohanok hajat mosni, mert a fiam éppen alszik, volt két percem, tehát blogoltam...
Hogyan kell szigorúan nézni a 15 hónapos gyerekre, aki felmászik a szekrényére? Nem voltak illúzióim, tudtam, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor lépcsőnek használja a szekrényt, de én úgy számoltam, hogy addig van egy-két évem és akkor majd értelmére apellálva elmondom neki, hogy csinálhat ilyet, de vigyázzon magára.
Ahogy visszanézett rám a szekrényről, látszott a szemében, hogy nagyon büszke magára és tudja, tilosban jár, de ez most olyan jó.
Szigorú arcot vágtam - de a szemem akkor is elárult, szerintem - és felszólítottam, hogy másszon le. Lejött. Majd fel. Majd le. Majd fel.
Tyommmtyom, atyj. Ezt mondja a Nyúlnak, a galamboknak és a szarkáknak.
Eeeá. Szabad fordításban: Anya, azonnal kérek kekszet!
Eh-Eh-EEEEE! Pontos megfelelője: Adjátok vissza a Nyúlat! Mert van olyan, hogy Zsombor a kiságyban fekszik, a Nyúl meg egyszer csak kiugrik a kiságyból. Csak úgy magától.
Nem. Egyre többször használja, de legnagyobb sajnálatomra akkor, amikor szólok, neki, "Zsombor, egyre vedd fel a kabátod, megyünk boltba".
SZszszszsz. Ha valami vidám és jó történik.
Wááááhühühüüüüüüüüü. Ugyancsak a Nyúllal beszélte meg.
Egész nap azt hiszem, hogy ma péntek van, holnap pedig szombat, és nincs is különösebb okom várni a szombatot, de ezernyi apró pici csalódás a mai nap.
Nem tudom hány kiló és milyen magas. A nagyobb 74-es ruháktól a 92-es ruhákig mindenfélét hord, attól függően, hányszor kell átöltözni és mikor mostam. A Nyúl a nap nagyrészét az ágyban tölti, Fül simán visszadobja, mert tudja, hogy ott a helye. Csak ezzel a trükkel tudtam rávenni, hogy ne rágja egész nap a Nyúl fülét, bőven jó az állat hálótársnak, én meg nem féltékenykedem. Délelőtt és délután alszik, meg éjszaka. Az ínye dudorodik rendesen, de még mindig 6 (gyönyörűséges) foga van. Néha már sikerül pohárból inni, általában akkor, ha én ittam előtte és utánozni akar, egyébként mindenbe belehuhog. Nem beszél, de mutogat, morog-kiabál és dúdol, ha szép zene szól vagy énekelek neki.
A kúszás dedós dolog, azért se hajlandó térden kúszni, hogy a kisautókat tologassa. Elég sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy azért húzza a dömpert - több játéka van, mint nekem egész életemben - felhajtott billenővel, mert akkor séta közben tud vele játszani. Kötöttem a kerekes csigára madzagot, azóta boldogan járkál vele. De az igazi nagy szenvedély a könyvek. Nézegeti, lapozza és ha eszébe jut - és naponta 67-szer eszébe jut - odaviszi egy Olvasni Tudó Eemberhez, bevackolja magát az Olvasni Tudó Ember ölébe és hallgatja a mesét, néha lapoz. Nem bírja a túl sok szöveget. És amikor a végére értünk a könyvnek, kéri az ismétlést.
Egyre akaratosabb és a leghalálibb jelenet, amikor hisztizik és az arca elé teszi a kezét és tartásában a "nem hiszem el, hogy ez történik" vibrál. Ilyenkor komolyan hiszem, hogy színész lesz. De amikor zenét hallgat, akkor zenész fiatalembert vizionálok.
Mindkét keze ügyes, szeret mindenfélét alaposan tanulmányozni - lehet, hogy kutató lesz - és nagyon jól érzi magát társaságban. Egyre huncutabb...
Zsombor megkapta az első billentyűzetét. Legalábbis az apja kerített egy használaton kívülit, amivel a gyerek a kanapén játszhat (10 perc mennyei csend és nyugalom), mert egyébként az övét nyomogatta.
Ebből is látszik, milyen okos nő vagyok. Az apja gépén hagytam használni a babajátékot - nyomogatásra mindenféle érdekesség történik a monitoron - nem pedig az enyémen. Tehát amíg a fiúk azt próbálják eldönteni, melyik terület kié, én vidáman elvagyok.
A gyerek egyébként nem rossz, csak érdeklik a kis gombok - mindenféle kis gomb -, amit nyomogatni lehet, illetve főállású világfelfedező, ez meg bizony sok munkával jár.
Közben kiderült, a billentyűzet tud úgy viselkedni, mint a megmadzagozott csiga, azaz követi a sétáló hózentrógeres Fülest.
Másik jó játék egy doboz, aminek olyan füle van, mint a bőröndöknek. Lehet vele sétálni, rá lehet állni és úgy nagyobb rálátás nyílik az asztalra, és lehet ütni is.
A telhetetlen hernyócska pedig mindenféle csúnya jelzőt kapott már szülői körökben, mert az új billentyűzet feletti öröm után a Fül előkeríti a könyvet, pontosabban A könyvet, és odaviszi valakihez- ezen a hétvégén főleg az apjához - és ráutalással jelzi, mutogatással és dönnyögéssel jelzi, most a mesélés ideje jött el. És 49-szer sem unja a hernyócskát.
Az őskorban már volt iwiw-es regisztrációm, aztán - nem csak mondogattam, hanem meg is tettem -, és letöröltem. Akkor jó és korrekt megoldásnak tűnt, most már bánom. Egy csomó ismerősöm elveszett... De mától - mivel a férjem különböző sanyargatások hatására küldött meghívót - ismét létezem. (Szóval lehet ismerősnek jelölni... khm Kucsera Éva [Myreille] Légyszi!)
Azt hiszem, hogy az események ezen láncolatával semmi összefüggésben sincs, de lassan 5 éves kihagyás után - az iwiw nem volt ilyen hosszú - megint buci a térdem. Talán összefüggésben van a futással, de az is lehet, hogy nincs. Most is egy rossz mozdulat vezetett ahhoz, hogy bicebóca lettem.
Egyre többször jut eszembe egy éjszaka. Egy régi, elmúlt és mindenki más által elfelejtett éjszaka. Akkor erősen hittem a megérzésemben, az érzésemben, a világra adott válaszaimban. A mai eszemmel rendkívül nevetséges vagyok. Talán a mai válaszaimmal ugyanolyan nevetséges leszek 5 év múlva.
Nem, ennél pontosabban nem fogalmazhatok.
Csak úgy tudok élni, ha mindent, ami most van, valóságosnak fogadok el. Csak a most számít. - Végtelen mostok pillanata az élet, hiszem most. - És ugyanúgy szeretem a múlt tévedéseit, mint a jövő lehetőségeit.
Pár hete megint másként használom a nevem. Praktikus okok miatt kezdődött, majd úgy maradt. És amikor észrevettem, hogy úgy maradt, akkor megnéztem misztikusan. A különbség csak annyi, hogy míg születésem szerint a bölcsességet keresem, a Myreille a romboló és ezzel új lehetőséget teremtő, a mostani az ördög, az egyensúlyozás és a torony találkozása, azaz a bolond. Nem számít, most indulok, most érkezem, vagy félúton vagyok. Vagyok.
Életet adhatok.
Az anyaság a bőröm alá kúszott és alázatra, tiszteletre tanított, miközben tovább feszítette végleteim. Nem linkelem, de itt van velem az a lány, aki egykor voltam és akit napok óta szelídítek magamhoz.
Bennünk nagyon sok minden van és nagyon sok mindennek utat engedünk, mások azt látják meg bennünk, illetve másokban, amit közösnek vélnek, illetve korábbi tapasztalataikkal állítják párhuzamba, szóval nem rád/rám figyelnek, hanem önmagukra
és valahol mindegy milyen vagy/vagyok, mert néha nem akarják, néha nem tudják befogadni.
Az elmúlt hetekben elmondtam ezerszer, reméltem, ha sétálok a sziklákon - mert semmi se véletlen, minden összefügg mindennel, csak a megoldókulcs kissé nehézkes - felbukkan a híd és kényelmesen átsétálok. Végre egyszer könnyű lesz. De nem könnyű. Már látom, nincs más ugrani kell...
Hanával beszélgettünk arról, hogy az életünk legfontosabb napjai úgy jönnek el, hogy nem is sejtjük pár órát vagy éveket kell várunk rá.
Nekem szerdán volt egy fontos nap: találkozás Joanne Harrisszel, nem maga a találkozás ténye volt fontos, hanem egy mondat, amit hallanom kellett.
